2008. május 4., vasárnap

Rebarbarás-almás morzsatorta tofukrémmel (vegán)

A rebarbarával hasonlóképp álltam tavalyig, ahogy a spárgával, azaz "mit is kell ezzel kezdeni és hogyan is, és finom ez egyáltalán"? Anyám régebbi kertjében pl. egy ideig bokrokban állt a rebarbara, amit hevesen kínálgatott mindegyik családtagnak, de mivel túlzott bólogatásra nem találtatott, egy idő után kiírtotta, mert valszeg ő sem tudott vele sokat kezdeni.:-( No, aztán tavaly, igazi főzőcskézéseim kezdetén egy alkalommal a heti biocsomagunkban rebarbara is érkezett, így nem maradt más hátra, belevágtam.:-) És hát elmondhatom, onnantól kezdve októberig vadásztam a rebarbarára, annyira bejött! Mondhatni nagyon-nagyon megszerettem, sőt az egyik kedvenc zöldséges gyümölcsömmé lépett elő!:-) Az a kellemesen citromos íze valami lenyűgöző! És mivel anyám tavaly új házba, új kertbe költözött, most le is adtam a rendelésem, hogy rebarbara legyen ám!:-))
Ezt a tortát Anyák napjára készítettem ajándékba, és mondhatom, igazán nagy sikert aratott!:-) Felnőttek, gyerekek körében egyaránt! A tofukrém különösen, azt a gyerkőcök nagykanállal habzsolták (egyedül Férj jegyezte meg, hogy "finom ez a krém, de kár, hogy szója íze van":-)! Ja, és ami még fontos, hogy a torta alaptésztája, nagyon finom puha lett, ami meglepő tapasztalás volt számomra teljes kiőrlésű süti esetében.

Rebarbarás - almás morzsatorta tofukrémmel
1 éves kortól
A rebarbara amúgy 8-9 hós kortól adható.
Hozzávalók:
Az alaptésztához
300 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
125 g növényi margarin felolvasztva
100 g rizsszirup (vagy agaveszirup, vagy juharszirup, vagy méz)
2 ek. szójaliszt
1 tk. foszfátmentes, borkő sütőpor
reszelt bio citromhéj
egy kis növényi tej (nálam zabtej éppen)
A morzsakéreghez:
250 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
125 g lágy növényi margarin
3 ek. agave szirup (vagy juharszirup, vagy méz)
100 g darált mandula
1 tk. őrölt fahéj
A gyümölcsréteghez:
Az eredeti recept 1 kg almát írt, de én ezt módosítottam alma + rebarbara kombinációjára.
500 g szeletekre vágott alma
500 g felaprított rebarbara
100 g bio mazsola
juharszirup
A tofukrémhez:500 g natúr tofu
200 ml szójatejszín (én a felverhető fajtájút használtam)
100 g agave szirup (vagy lsd. fenti alternatívák)
1/2 tk őrölt vaníliarúd (vagy 1 cs. vaníliás cukor)
A robotgép tésztadagasztó fejével az alaptészta hozzávalóit szilárd tésztává gyúrjuk. A megmosott mazsolát fél órára meleg vízbe áztatjuk. A morzsakéreg összetevőit kézzel összegyúrjuk. Az alaptésztát belisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk akkorára, hogy a tortaforma magas peremét is megtöltse a tészta, majd a kizsírozott formába helyezzük (én 24 cm átmérőjű formát használtam). A rebarbarát úgy tisztítjuk, hogy a végeit levágva, a külső szálas héjréteget késsel, vagy zöldséghámozóval vékonyan lehántjuk. Pirosas-rózsaszínes rebarbarát vásároljunk, mert a nagyon zöld még éretlen, és túl kemény. A tésztára ráhelyezzük a mazsolával elkevert gyümölcsöt, amit aztán vékonyan juharsziruppal meglocsolunk. A morzsakérget kézzel a tetejére morzsoljuk. 160 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütjük. A tofukrém összetevőit botmixerrel összekeverjük és a süteménnyel együtt tálaljuk (a krémnél én végül nem mértem ki az édesítő mennyiségét, hanem fokozatosan adagolva mindig ízlelgettem).
Forrás: Matthias Langwasser: Vegane Kochkunst

5 megjegyzés:

  1. És most hol veszed a rebarbarát siccike?

    VálaszTörlés
  2. Ízbolygó!
    A heti biocsomagunkkal érkezett, de külön is lehet már náluk rendelni, bár aranyárban mérik:-(
    www.ebio.hu

    VálaszTörlés
  3. Ízbolygó!
    A heti biocsomagunkkal érkezett, de külön is lehet már náluk rendelni, bár aranyárban mérik:-(
    www.ebio.hu

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon jól hangzik... bár én a tofukrémtől kicsit idegenkedem, lehet, hogy csak azért, mert a tofut mindig sósan eszem. Rebarbara rulez. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha lágy tofut használsz, az olyan, mint a mascarpone

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...