Oldalak

2008. július 27., vasárnap

Áfonyás - barackos pite (vegán)

Ez a torta a nyaralásunk alatt született reggelire, majd vendégvárónak, ama próbálkozásaim jegyében, hogy a teljes kiőrlésű liszt mellé kevertem némi bio fehér tönkölylisztet is. Ezt tettem pedig azért, mert noha nem nagyon (sőt valójában az elmúlt 1 évben már egyáltalán nem!) vagyok híve a fehér liszt használatának, azt el kell ismernem, hogy a gyerekek körében általában nagyobb tetszésnek és fogyasztásnak örvendenek a legalább részben fehér+teljes kiőrlésű kevert tészták... És hát a felnőttek is nagyobb tetszéssel fogadták ezt a verziót, hiszen a tészta így levegősebb, kevésbé száraz... Ennek ellenére az én gyermekem két harapás után feladta, viszont a húgom 3 éves kisfia többször is repetázott belőle.:-)

A bérelt ház vadiúj és nagyon jól felszerelt konyhájában valóban öröm volt sütni, és azt is konstatáltam magamban, hogy tényleg minél előbb ki szeretném vágni a csupán még csak 5 éves Fagor sütőmet! Ez utóbbi ugyanis kb. átlag 40!!! perc alatt fűti fel magát 200 fokra (a szerviz szerint a Fagornál ez normális...!), nem egyenletesen, és nem túl szépen süt. A most próbált Zanussi viszont 5!! perc után 200 fokon volt, és gyönyörűen sütött!

Az alapreceptet a 'Sütés tej és tojás nélkül' c. kis könyvecskéből vettem, amit nagyon ajánlok mindenkinek, mert nagyon jó kis receptjei, ötletei vannak (ugyancsak a nyaralás alatt próbáltam még belőle egy mangós-barackos pitét is, ami ismételten nagy sikert aratott, de olyan gyorsan elfogyott, hogy fotózni sem tudtam!:-). A könyvet egy olyan német cukrász anyuka írta, akinek tejérzékenyek a gyerekei. A receptek mind fehér, ill. teljes kiőrlésű tönköly-, esetleg hajdinaliszttel készültek.

És nem utolsósorban ajánlom ezt a receptet egyik kedves olvasómnak Dorkának is, aki nemrégiben azzal keresett meg, adjak tippeket mérleg nélkül készíthető reformédességek készítésére. Ott a házban mindössze egy 3 dl-re címkézett poharam volt, így azt vettem saccperkábé 300 g-nak, és a könyv mennyiségeivel aszerint dolgoztam.


Áfonyás - barackos pite
1,5 éves kortól a bogyós gyümölcsök esetleges allergizáló hatása miatt, de más gyümölccsel készítve előbb is adható
Elkészítési idő: 30 perc + 40 perc sütés

Hozzávalók (egy 26 cm átmérőjű tortaformához):
1,25 dl (1 kis pohár) natúr szójajoghurt
4 ek. napraforgóolaj
125 g finomítatlan nádcukor
1 cs. vaníliás cukor
200 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
200 g fehér tönkölyliszt
1,5 tk. borkő sütőpor
300 g gyümölcs (áfonya + barack vegyesen)
1 cs. bio vaníliás pudingpor (pl. a DM-es 'Alnatura')

A tortaformát növényi margarinnal kikenjük, enyhén kilisztezzük. A joghurtot összekeverjük az olajjal, 2 ek. cukorral és a vaníliás cukorral. A lisztet és a sütőport a masszára szórjuk, majd kemény tésztává gyúrjuk. A tortaforma aljára nyomkodjuk, miközben 1 cm-es peremet formázunk. A sütőt előmelegítjük 175 fokra - légkeverésen (sima sütesésnél 200 fokra). A töltelékhez megmossuk az áfonyát és egy tálba rakjuk, amiben elkeverjük a kis szeletekre vágott barackkal. Elkeverjük 2-3 ek. vízzel, a pudingporral és a maradékkal cukorral. A gyümölcsös keveréket rákenjük a tésztára. A süteményt 30-40 percig sütjük középen. 30 perc elteltével letakarjuk fóliával. A formában hagyjuk kihűlni, majd óvatosan levesszük a tortagyűrűt.
Tippek:
- áfonya helyett készíthetjük más bogyósgyümölccsel, vagy gyümölcskeverékkel is;
- csak tönkölyliszt helyett használhatunk hajdina- és tönkölyliszt keveréket is.

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Van a blogomban valami..Neked!

    VálaszTörlés
  2. Szia Siccike!

    Ha elkerülte a figyelmed a Sajtkukac üveggolyós felhívása, akkor most jelzem neked. :-)

    http://www.sajtkukac.hu/?p=300

    Üdv, O. és N.

    VálaszTörlés
  3. Marmalade!
    De jó, nagyon köszönöm Neked, teljesen bele is pirultam!:-)

    Sajtkukac!
    Tényleg elkerülte a figyelmem, hogy Tőletek is jöttek golyók, és most már ígérem, tényleg igyekszem nekiveselkedni!:-)

    VálaszTörlés