2008. július 31., csütörtök

Lemerültünk - kimerültünk...

Eheti nagy hallgatásom oka sokfelé ágazó, de leginkább annak betudható, hogy nem igazán vagyunk a topon összcsaládilag, így a gép elé se nagyon ültem...

A nyaralás alatti Férj munkahelyi kálváriája + az én hasgörcsöléseim után a hétvégére Babóca összeszedett egy frankó vírust, aminek eredményeként szombat-vasárnap 39 fok körüli láz, hányás, orrfolyás, rossz közérzet. 2 nappal ezelőtt én is becsatlakoztam, nálam istentelen torokfájás, nátha. Így a terhesség alatt ugye nagyon gyógyszert nemigen lehet szedni (meg igazából amúgy sem szoktam), úgyhogy homeopátiáztunk mindketten, viszont a torokfájásom olyan brutál volt, hogy aludni-pihenni se tudtam és már azon gondolkodtam, mégiscsak bekapok egy Algopirint. Aztán talán mára már jobb egy kicsit, Babócánál is, viszont ő meg elkezdett erősen köhögni. Tegnap estére pedig már Apánál is jelentkezett a torokfájás, tüsszögés, úgyhogy úgy tűnik, végigmegy az egész családon...

Férj közben a sok munkahelyi szívás eredményeként végre eldöntötte, hogy kilép a cégétől, ez a lépése viszont nem kevés egyéb megoldandót és nem kevés újabb jelentős stresszt hoz magával, miközben a cégnél továbbra is extra gáz a helyzet...

Babóca, érezvén a családi stresszt + a betegség együtt olyan szinten kezelhetetlen lett, hogy komolyan mondom, napok óta azon gondolkodom, hová lett az én "igazi" gyerekem... Napokon keresztül szinte csak tört-zúzott-rombolt egész nap, úgyhogy tegnapra nálam is tetőzött a terhességi depresszió, és azt mondtam, felmondok...!:-)


A héten viszont megszületett a húgom 2. csemetéje is Bíborka (hát igen, mi a tesómmal ezt a dolgot mindig szinkronban csináljuk, a két első fiúval is egyszerre voltunk terhesek, akkor fél év volt köztük a különbség, most a két második kiscsajszinál pedig már ledolgoztuk 2 hónapra!:-)))! És noha az ő szülése extra jól sikeredett most (reggel f6-tól voltak 10 perces fájásai, és de. f10-re megvolt a bébi!!), én ismét extra jól ráparáztam a szülésre így a 8. hónapba lépve, úgyhogy gyanúm szerint ez is fokozta a betegséget kiegészítő depimet.

JA, és hogy teljes legyen a kép, Bíborka születése napján anyám karambolozott a kocsijával, és mondjuk neki szerencsére nem lett baja, de a saját hibájából közel 200e Ft-os kárt okozott a kocsiján...

Na, hát most itt tartunk...

5 megjegyzés:

  1. Szia,
    zsályáscukor - dm termék
    továbbá 1 dl langyos vízben 1 kk só - gargarizálni naponta 5x.
    Én ezekkel csináltam végig az első terhességemet és a mellette meglévő, a pocakosság miatt kivehetetlen gennyes mandulát.

    Bocs hogy mindig csak gyógyítási tanács céljából kommentelek, de ezekkel talán tudok segíteni a csipetnyi időmben:))

    VálaszTörlés
  2. Piszke!
    Köszi a tippeket, ezek teljesen kivitelezhetőek!:-)

    VálaszTörlés
  3. Sajna általában a dolgok csőstül jönnek...
    lehet nem mondok újat, de próbáltál homeopátiás szert a szorongás oldására?
    Én valahogy úgy gondolom, hogyha az anya rendben van, akkor az sok dolgot megkönnyít, pontosabban húzza maga után a többit kifelé a bajból.
    Reni

    VálaszTörlés
  4. Reni!
    Most éppen Schüssler sót szedek ezen célból, több-kevesebb sikerrel. Egyébként igen, ezt már én is kitapasztaltam, ha az anya idegrendszere, lelkivilága rendben van, akkor a Gyermek is jól érzi magát és teljesen OK, csak hát nem mindig van miből töltekezni...:-(

    VálaszTörlés
  5. A sókról olvastam már, de nem próbáltam.
    Remélem jobban vagy.
    Itt most hőség van.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...