2008. november 29., szombat

Mi kerüljön az adventi naptárba?

Na, jó, elismerem, hogy nem annyira gasztro-téma, viszont annál inkább gyerekes, és hogy magamnak is összesítsem a lehetőségeket, talán megér egy bejegyzést...:-)

Nálunk ugyanis - az előzetes felmérések szerint:-) -, az idei lesz az első év, amikor a kicsinagy 3 évesünk igazán komoly érdeklődést mutat az ünnepek iránt.

Futottam néhány kört a neten, és az alábbi ötleteket gyűjtöttem össze, miket helyezhet az adventi naptár kis fiókjaiba éjszakánként az Angyalka!:-) Ami pedig nem fér bele a kis zsebbe, arra azt gondoltam ki, hogy az Angyalka hagy egy kis levelet a zsebben, merrefelé kell megkeresni az eldugott ajándékot.:-)
Lelőhelyeknek ajánlom: 100 Ft-os bolt, DM, Rossmann, papírboltok

- csoki - na, ebből csak módjával, max. 3x gondoltam a 24 nap alatt, kis étcsokik formájában
- matrica
- érdekesebb dobókocka, amihez később közösen lehet társast rajzolni
- apró tésztaszaggató sütéshez
- jegy bábszínházba
- üveggolyó
- apró radír
- csillámos zselés filctoll
- zsírkréta
- színes ceruza
- hűtőmágnes
- kicsi zseblámpa
- pici macis, katicás stb alakú habfürdő (pl. DM-ben többfélét kapni)
- pici kisautó
- keksz
- teafilter
- teamécses, amit együtt meggyújtva nézegethetünk
- buborékfújó
- többdarabos LEGO 24 részre osztva
- illatos dolgok: fahéj, szegfűszeg, ánizs, fenyőág
- gyurma
- egy doboz színesceruza, filctoll több napra elosztva
- vmilyen program cetlire felírva, pl. állatkert, amit aznap kapnak
- mese, karácsonyi vers
- csengő
- gumi állatkák
- egy csomag kártya, ami több lapra szétosztható
- lufi
- aszalt gyümölcs
- síp
- ujjbáb
- ecset
- mintás zsebkendő
- mintás sebtapasz:-)
- rágó
- fogkefe
- kis karácsonyfadísz fafigura
- adventi mesekalendárium http://www.olvasda.uw.hu/
- karácsonyi nyomda darabokra szedve
- mikulásos zokni
- apró jegyzettömb
- szalvétába csomagolt levesgyöngy:-)
- marék mintás, felfűzhető fagyöngy
- reformos szaloncukor
- színes figurás gombok gyufásdobozban
- puzzle, akár SK készítésű családi fotóból
- kicsi pattogós gumilabda
- kulcstartó
- aszfaltkréta
- karácsonyfadísz
- tésztából felfűzött nyaklánc
- különleges formájú faragó

14 megjegyzés:

  1. Hű, ezek nagyon jó ötletek! Én is idén csinálok először ilyesmit, de ma éjszaka még sok munka vár rám, mert a kiscsizmák felét még meg kell varrnom ... Szaloncukrot mondjuk nem terveztem tenni
    bele, de karobos - kókuszos bulátát igen ;o)
    Köszi a sok jó tippet!!

    VálaszTörlés
  2. ....hùùùù,mennyi "otlet!!!.....ennyi hely biztos nem lesz abban a naptàrban.....Errefelè persze, kizàròlag csokit rejtenek az ajtòcskàk.Zsu

    VálaszTörlés
  3. Igazán kimerítő gyűjtemény! Lám, mennyi lehetőség van a csokin kívül! Lehet, hogy ezt sejtettem gyerekként, mikor különösebben nem érdekeltek az édességek? (Külön műsorszám volt apukámra "rásózni" - de mondjuk ha megtörte nekem a diót, mogyorót, akkor azért járt pár szem Konzum szaloncukor :)))

    VálaszTörlés
  4. Szia,

    Tényleg igazán nagyszerű ötletek! De a DM-es tusfürdőt szerintem húzd ki ( meg kb. az összes forgalomban kaphatót), mert egy nagyon erős zsíroldó anyagot tartalmaz, amit pl. más néven, de a felmosóban is megtalálni.

    Mi pl. sárral fürdünk egy ideje. :-) Azt hiszem ezt sajnos otthon nem kapni (afrikai lávaföld egyébként, finom porrá zúzva, amikor fürdeni szeretnél, neked kell belőle "sarat" gyártani) de bio boltban biztos kapni olyan dolgot, amiben nincs sem Sodium Laureth vagy Lauryl Sulfate sem más rákkeltő anyag.

    Bocsánat az offért.

    Megyek, olvasgatom tovább a blogod. :)

    VálaszTörlés
  5. milyen jó ötletek :) nekem kb. 12 napra voltak meg a tippjeim, de így azonnal meglett a 24 :)
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  6. Hana,ha nem tolakodò a kèrdès,hogyan/hol lehet tèged elèrni?Zsu

    VálaszTörlés
  7. Szia! Hoztam neked egy szakácskönyves körkérdést:
    http://akkormit.blogspot.com/2008/12/szakcsknyvek.html

    VálaszTörlés
  8. Kata!
    Hát, én nagyon nem vagyok annyira kreatív és főképp szorgos, hogy a naptárat is magam csináljam, úgyhogy gratula!:-)

    Zsú!
    Szerintem csak döntés kérdése, mit teszel bele!:-) Vegás sem sok van az olaszoknál, mégis bevállaltad azt is, nem?:-)

    Dulmina!
    Hát, dícséretes tulajdonság gyerekként nem szeretni az édességet!:-)

    Hana!
    Jogos!:-) Mi igazából sosem használunk ilyen bolti habfürdőket, csak a formájuk miatt rágja a fülem értük Babóca állandóan, így gondoltam, egy alkalommal nem a világ vége...:-)

    VKOrsi!
    Örülök, hogy neked is hasznos volt!:-)

    VálaszTörlés
  9. Tavaly én is rengeteg jópofa aprósággal, plusz néhány édességgel töltöttem meg. Na, az apróságoknak fele akkora sikere nem volt, mint a karobcsokinak, marcipángolyónak, aszalt gyümölcsnek. Ezen felbuzdulva idén csak néhány apróság van benne, a többi mind édesség :D:D

    VálaszTörlés
  10. Vera!
    Hát, igen, én is jól betáraztam apróságokkal, és még csak a 3. napnál tartunk, de én is úgy érzékelem, nem annyira dobják fel ezek a dolgok...:-( A csoki, édesség persze menne ezerrel, de az ellen úgy ágál a lelkiismeretem...

    VálaszTörlés
  11. Hihi, na akkor én is mondom, mit tapasztaltam. Ez az első év, hogy van ilyenünk és mint lelkes anyuka rögtön magam varrta csizmákba pakoltam az ajándékokat, gondoltam, ez meghatja Őket :o)))) Mert engem nagyon! ;o)

    Szóval, eddig eltelt 5 nap:
    kaptak aszalt gyümit ( Borsa féle megkóstolták - pfúj;
    zsírkrétát - megnézték, "eldobták";
    süthető gyurmát - kibontották, majd hagyták megszáradni;
    Coronita szeletet - beleharaptak - pfúj;
    és az egyetlen, aminek örültek a karobos kókuszos buláta, meg talán a 20 darabos puzzle - ból a mai 4 darabot is kicsit jobban megnézték.
    Telhetetlen, elkényeztetett kölykeim vannak :o))))
    A következőkben is sokszor lesz aszalt sárgabarack, aloe veras gyümiszelet, buláta, ezeket tényleg szeretik, na, meg egyszer tönköly nápolyi is, az is biztos finom lesz.

    Nálunk ez megy. Bocs, hogy hosszú voltam!

    VálaszTörlés
  12. Kata, én is magam varrtam a csizmiket, tavaly gyártottam le mind a 48-at... :) Én csokit nem tettem bele (karobcsokit szoknak enni), csak aszalványokat, meg karobbal bevont mogyorót, de nekem most elégedettnek tűnnek. Kellett a tavalyi én a tapasztaláshoz...

    VálaszTörlés
  13. jajj valahogy elveszítettelek szem elől, de meg vagy megint, nem tudom hogyan nem tettelek be a kedvencekbe rögtön.

    Hát kedves Zsu, ha állandó vendég vagy itt, talán látod, itt érsz el

    hanababa@gmail.com

    Jajj, annyira jóóóóóóó a blogod!!! És olyan tündériek a gyerekecskéid. ;-)

    VálaszTörlés
  14. Hana!
    Örülök, hogy ismét rámtaláltál és köszönjük a dícséretet!:-)
    A mail címed továbbítottam Zsúnak.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...