2009. január 4., vasárnap

Mézes krémes tej és tojásmentesen

Először Veránál olvastam arról, hogy mézes krémest lehet tojás nélkül is készíteni, és teljesen leakadtam:-) (azóta szerencsére már azt is tudom, hogy szinte mindent lehet tej és tojás nélkül készíteni!:-) A mézes krémes az én egyik nagy gyerekkori kedvencem volt, de ezt Férj is szerette mindig. Gondoltam, karácsonykor most én is belevágok. Először kinéztem a Napfényes Alapítvány: Sütemények c. könyvéből egy receptet, melyben a tésztát fehér tönkölyliszttel készítették. Társaságba is szántam a sütit, ezért gondoltam, most kivételt teszek, és megsütöm azzal. Bekevertem a tésztát, majd megpróbáltam kinyújtani... és teljes kudarc! A tészta szakadt, tört, használhatatlan volt, irány a kukába! Nagyon felhúztam magam, és nem hagyott nyugodni a dolog! A neten futottam egy kört, és némi megnyugvással olvastam, hogy ennek a sütinek az esetében már sokan mások is jártak így...! Dec. 23-án este 22h-kor nyughatatlanságomban indítottam még egy próbát, ahol összevariáltam többféle dolgot, már biztosabbra menve: a Vera által is használt teljes kiőrlésű tésztát, a Sütemények könyvben megadott krémet, és egy a Katánál korábban olvasott karobmázat.
Az eredmény szuper lett, a sütik közül elvitte az abszolút prímet karácsonykor! A krémbe kevert reszelt citromhéj kiváló aromát adott neki, de ismét irgalmatlanul édes volt az eredeti receptben megadottak szerint, így én a cukrot csökkentettem, a teljes kiőrlésű liszt nem tűnt fel senkinek.:-) Ja, és a Gyermeknek is kivételesen ízlett!:-)

A recept nyomtatható változata

Mézes krémes tej- és tojásmentesen
Hozzávalók:
A tésztához
400 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
4 ek. méz
1 kk. szódabikarbóna
1 kk. foszfátmentes borkő sütőpor
0,5 biocitrom leve
100 ml finomított olaj

Krém
500 ml rizstej
6 ek. fehér tönkölyliszt
250 g bio növényi margarin
200 g nádporcukor (ez rengeteg! Javaslom fokozatosan adagolni a cukrot a krémhez, és ízlelgetni, hogy saját ízlésünk szerint legyen édes!)
1 biocitrom reszelt héja
+ 2 csipet kurkumát is tettem bele, hogy szép sárga legyen a krém színe!
Karobmáz (1 csésze = 250 ml)
1 evőkanál tk. tönköly liszt
1/3 csésze víz
1/3 csésze bio növényi margarin
1/3 csésze barna cukor
2/3 csésze karobpor
Előbb a krémet készítjük el: a növényi tejben felfőzzük a lisztet. A margarint a cukorral és a citromhéjjal habosra keverjük, majd összekeverjük a felfőzött liszttel.
A tésztához kevés vízben feloldjuk a szódabikarbónát és a borkőport, hozzáadjuk a tészta alapanyagaihoz, és lágy tésztát gyúrunk. Ha szükséges, adjunk még vizet a tésztához. Egy órán át pihentetjük, majd három részre osztjuk, szinte papír vékonyságúra nyújtjuk. Egy sütőtepsi hátuljára!!! sütőpapírt teszünk, arra rakjuk a tésztát, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 8-10 perc alatt megsütjük egyenként a lapokat. Amikor a lap még langyos, mindig levesszük a papírról, mert különben kihűlve már töredezni fog!
Amikor kihűlt a tészta, megtöltjük a már előre elkészített hideg krémmel.
A karobmázhoz összekeverjük a vizet és a lisztet, majd közepes tűzön főzzük, míg besűrűsödik. Ha kicsit kihűlt, hozzákeverjük a margarint, a cukrot és a karobport. Még langyosan a kész süteményre kenjük.
FONTOS: a süteményt tálalás előtt kb. fél napig hűvös helyen állni hagyjuk, mert a mézes tésztának idő kell, míg megpuhul! Frissen szinte kőkemény és töredezik. Nekem kb. 2 nap múlva lett a tészta puha és a karobmáz kellően kemény. Amúgy napról-napra finomabb, a legjobb a 3. napon volt!:-)

7 megjegyzés:

  1. A nyújtással nekem is volt egy kis nehézségem, de megérte sokszorosan is.
    Az én verzióm itt leledzik:
    http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2008/12/vegn-mzes-zserb.html

    VálaszTörlés
  2. Reni!
    Igen, láttam a zserbódat, az sem lehetett kicsit munkás!:-) A Sütemények könyvben is van egy zserbó recept, azt is kipróbálom egyszer sztem...

    VálaszTörlés
  3. Szia,
    Több receptednél is említed a rizstejet. Ezt otthon csinálod, vagy a boltban veszed? Én már több receptet is kipróbáltam, de egyik sem ízlett igazan annyira mint amit a boltban lehet kapni horror áron.
    Van valami jó és fincsi megoldásod, vagy esetleg egy nem túl drága lelőhely?
    Köszi előre is

    VálaszTörlés
  4. Fruzsi!
    Neeem, nem készítem otthon, több okból sem!:-) Egyrészt lusta vagyok hozzá, és elég macerásnak tartom:-)), olyan sokat használunk, hogy valszeg győzni sem bírnám, másrészt ami a nyomósabb érv, hogy több hazai és külföldi topikon is olvastam róla, a házilag készített rizstej össze sem hasonlítható a bolti állagával. A házi sokkal sűrűbb marad, olyannyira, hogy szimplán ivásra nem nagyon alkalmas. A gyáriból állítólag kivonnak még iparilag keményítőt, ezért lesz hígabb, kellemesebb állagú. LEhet ugyan kapni növényi tej készítő gépet is otthoni használatra, de arról sem olvastam sok jót (ragacsos, könnyen odaég, sokat kell mosogatni utána, a gép maga közel 40.000 Ft stb). Így aztán mások tapasztalatain okulva, én inkább neki sem álltam.:-)) A rizstejet amúgy többfelé szoktam venni, mióta közel 800 Ft/liter a Bipontos, azóta azt a legkevésbé. Lehet kapni az Intersparban, Auchanban 'Bridge' márkájú olasz rizstejet, ami 550 Ft/liter ha jól emlékszem. Sokkal hígabb, mint a Biopontos, és jóval édesebb is - bár hozzáadott cukrot állítólag nem tartalmaz...-, de ilyen ipari fogyasztásnál sokat számít ez az árkülönbség is...!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon köszönöm a sok receptet! Nagyon örülök, most tértem meg és keresgélek recepteket.
    Nyírfacukrot (vagy xylit)próbáltad? Egészségesebb (alacsony GI =7)mint a többi, és candida diétában is használható.
    Judy

    VálaszTörlés
  6. Judy!
    Örülök, ha találsz hasznosságokat a blogon!:-)
    A xylitről még én is csak mostanában hallottam először, de még nem próbáltam...

    VálaszTörlés
  7. Kedves Siccike!
    Nagyon tetszik ez a recept. Karácsonyra el szeretném készíteni, de meg tudnád mondani, hogy ez az adag kb. "hány személyes"? :)
    Fru

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...