2010. október 24., vasárnap

A 2 éves Hercegnő, aki vegánból immáron húsevővé vált...

Hát igen, immáron két év eltelt azóta a bizonyos bejegyzésem óta:-), és egy másik év a tavalyi óta (na jó, valójában szeptemberben volt meg ez a bizonyos hercegnős szülinap, csak azóta nem jutottam ide a feljegyzéshez...). Már 86 cm, és majdnem 12 kg.:-)
Továbbra is egy igazi kis tünemény, az összcsaládi nyugtató bogyókánk.:-) Rendkívül kitartó, precíz, türelmes és alapos.:-) Mindent "egyedűűű" akar csinálni, és hát időnként már vannak azért dackorszaki sikítozós hisztimegnyilvánulásai.:-) Jelenlegi egyik legnagyobb "hibája", hogy kb. 3 hónapja elhagyta a délutáni alvást, így reggeltől-estig vígan és dalolva elvan  (utóbbi szó szerint, mert imádja a zenét és nagyon sokat dalolászik egész nap:-). Ettől a délutáni nemalvástól az anyja viszont már annál inkább kivan:-).


És hát az evés... Nagyon jó evő hál'Istennek, sokat (elegendőt), sokfélét és igen jóízűen eszik.:-)
És már immáron húsevő.... Mondhatjuk....

Az úgy volt, hogy a vele való várandósságom alatt szinte végig vegán étkeztem, aztán a szoptatás alatt még inkább, majd az első év hozzátáplálása alatt is. Aztán az első év után időnként jött neki tojás, és némi hal. Mondjuk havonta 1-2x. Aztán idén nyáron, amikor a Nagy 3 hónapig itthon volt az óvodai nyári szünete apropóján, a Kicsi már elmúlt 1,5 éves. És egyre gyakrabban látta, ahogy a testvére kéri-eszi a különféle felvágottakat. Felkeltette az érdeklődését... Kérte, majd követelte magának ő is, megkóstolta, és ízlett neki... Majd egyre gyakrabban kérte-kereste...
A hétköznapokon többször ettük úgy az ebédet, hogy a Nagynak mondjuk éppen rendeltem húsos- tejmentes ebédet, magunknak pedig  vegát. A Kicsi pedig, aki addig nagyon jóízűen ette a vegán ebédeket, elkezdte félretolni, és megkóstolásra kérte a Nagy ebédjét, amiből gyakran evett is.
És jött a virsli (brrrrr....)....Na, sajnos "persze" az is nagyon bejött neki.
A Férjem, aki addig csendesen támogatta a Kicsi vegaságát, valójában már szerintem egy jó ideje nagyon várta ezt az időszakot, amikor végre a kicsi lánya is megkezdi a húsevést, és így csatlakozik hozzá és a tesóhoz...
Aztán az apai nagyszülők is fellelkesültek, és rántott hússal kezdték kínálgatni. Kezdetben nem kellett neki, kiköpte, de kellő kitartás után, ez is szépen kezdett bejönni...
Most ott tartunk, hogy amikor meglátja a felvágottakat, virslit, akkor általában rögtön kér belőle. A húsos ételeket még nem feltétlenül érzékeli, de kínálás esetén megkóstolja.

És mit szólok én mindehhez, mi a tanulság számomra?
Húúú, hááát, tudnék mesélni...
Pl., hogy a szívem majd megszakadt, amikor 20 hónaposan először virslit evett. Majd utána egész éjjel szenvedett a hasfájástól...Nehéz volt megbirkózni az érzéssel, hogy az addig olyan "tiszta" szervezetű lánykám gyomrába ezek a szemetes mérgek kerülnek be... Azóta is, amikor húst eszik, tele lesz kiütésekkel az arca...
Mert hát azzal együtt, hogy sejthető volt ez a folyamat, én azért reménykedtem benne, mégis vega marad...
Tudván, hogy pl. az óvodai étkeztetésben, a választott/adott óvodánkban nincs mód vega étkezésre, tehát a legkésőbb ott, tuti bekerülne a húsevős körforgásba... De az még csak 1 év múlva lesz, addig ráért volna!

Aztán nagy tanulság volt számomra az is, hogy igen, a vega módon nevelés nehezen kivitelezhető, ha a szülők nem értenek egyet a témában, nem képviselik ugyanazt a szemléletet...!
Mert egyértelműen megnyilvánult az ő esetében, hogy amíg nem került kínálásra, tálalásra előtte húsos étel, addig nem érdekelte, utána viszont (persze a korosztálybeli érdeklődést is hozzáadva), követelte magának...

Ami azonban öröm az ürömben számomra, hogy a vegán ételeket továbbra is nagyon jóízűen fogyasztja! Még a csípősebb indiai ízeket is kedveli! Tényleg nem válogatós! A gyümölcsöket imádja, talán a nyers zöldségek, amik kevésbé mennek. Tejterméket nem eszik továbbra sem, kétszer lett kínálva sajttal, de kiköpte...

És főzök-e húst ezek után...? Hát, ezt még nem döntöttem el... Igaz, hogy a férjemmel való kapcsolatunk kezdetén 9 évvel ezelőtt is vega voltam, akkor még készítettem neki és másoknak is húsosakat. Most viszont a testem-lelkem minden porcikája tiltakozik már ellene!...
Hétköznap, ha főzök, vagy kaját rendelek, vegán ételeket készítek. Hétvégén, amikor a legtöbbször házon kívül eszünk, ott előfordulnak a húsosak, de amikor mód van rá, igyekszem kikerültetni a Kicsivel őket...

Na, hát itt tartunk most...

17 megjegyzés:

  1. Gyönyörű kislány, boldog szülinapot neki! :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű, nagyon szép kislány
    Boldog születésnapot

    VálaszTörlés
  3. Isten éltesse a nagylányt!
    Hát, nehéz ez a családi-táplálkozás kérdés.....Nálunk a szabály: otthon az van, amit főzök, házon kívül mindenki eheti, amit szeretne. Most úgy érzem, a legtöbb, amit tehetek, a példamutatás - teszem, amit helyesnek érzek, és remélem, idővel a gyerekek is megértik-elfogadják. Próbáltam kicsit erőszakosabb lenni korábban, de azzal többet ártottam, mint használtam....
    Sok sikert nektek!
    Zsófi

    VálaszTörlés
  4. Szép Kis Kiránylány!

    Megértelek és eltudom képzelni mit érzel, éreztél amikor elfogadta a húst. Habár ha belegondolok , szerencsésnek mondhatom magam, mert nálunk anyukám, és ott van legtöbbet a kislányom, támogatja az elveimet. Az oviban közelharcot vívtam, de úgy néz ki én győztem, habár még nem kiabálom el. Szereztem ÁNTSZ engedélyt és otthon elkészítem a kis ebédjét, ugyanazt vegánosítva. Büszkén jön haza és mondja, hogy " anya ugyanolyat ettem, mint a többiek, csak az enyém egészséges volt!" Remélem ez a büszkesége megmarad késöbb is. Mi itt tartunk, azt tanácsolom ne add fel!
    Mégegyszer gratulálok a kislányodhoz:)

    Üdv: fittanyuka

    VálaszTörlés
  5. Boldog szülinapot!
    Nem próbáltad a szója parizert/virslit?Nálunk a gyerekeknél más felvágott szóba se jöhet.Apa eszik csak hús-felvágottakat,a Lili választhatna,de csak szójásat eszik,néha azért egy-egy hús-virslire elcsábul,de felvágottból tudatosan nem kér húsosat.Norti a két évével még nem gondolkozik ilyesmin,eddig 3-szor kóstolt húsfélét,(mert tiltva nincs senkinek)kétszer kiköpte,a hamburgerhúst(nem mekis) megette,de utána rendesen belebetegedett.Szerintem mindkét gyermeked megenné a szójavirslit,mert nagyon finom és te is nyugodt lehetsz,mert se hús,se adalék nincs benne.Ha meg annyira bejön neki a vegán kaja,nem kéne szerintem húst készíteni neki,főleg,hogy kiüti.Sajnálom,hogy a férjed továbbra sem támogat ez ügyben.Az sem győzi meg,hogy a húsokból káros hormonok és egyéb "mérgek" kerülnek a gyerek szervezetébe?A virslik,felvágottak meg adalékosak és tartósítósak amik szintén nagyon károsak.Talán,ha ezt megértené ,jobban elfogadná.Ne add fel!Persze csak annyira,hogy a családi békét ne veszélyeztesse a téma.Sok sikert!

    VálaszTörlés
  6. Köszönjük Mindenkinek a kedves szavakat!:-)

    Emi!
    Nem gondoltál rá, hogy írsz az ovis vegánságról egy bejegyzést? Én már nagyon régóta készülök rá, hogy írjak a vegás közétkeztetés lehetőségeiről, de a Te infóid-tapasztalataid akkor sokkal aktuálisabbak ezek szerint! Tényleg érdemes lenne írni róla, mert sokakat érdekel(ne) a téma!

    LNanyu!
    A szójás termékekkel én igyekszem viszonylag csínján bánni (allergia+hormonok). Több természetgyógyásszal/dokival konzultálva végül arra jutottunk, hogy max. heti 2-3 alkalommal menjen a szója. És hát amúgy a szójavirsliből addig evett mindkettő, amíg nem kóstolták a valódit.. Azóta a Nagy nem, csak a Kicsi hajlandó néha enni, de ő is az igazi virslit kéri már, ha meglátja. Ti melyik márkájút veszitek egyébként, mert finomat sokat én nem találtam még a szójavirslik között. A Kicsinek külön soha nem szoktam húst készíteni, csak a Nagynak, aki viszont már szinte csak húsosat hajlandó megenni. Amikor viszont a Kicsi látja....És nem, a férjemet ezek a dolgok nem igazán érdeklik...:-(

    VálaszTörlés
  7. Húsbéli megnyugtatásképpen érdemes elolvasni Szendi Gábor Paleolit étkezés c. könyvét, hátha megkönnyebbülsz...Meg sosem árt több oldalról nézni a dolgokat :o)

    Szöszös üdvözlettel
    Corinna

    VálaszTörlés
  8. Csatlakozom az előttem szólóhoz és bátran ajánlom a szója és egyéb vegán eredetű virslik és felvágottak kipróbálását.A mi picink imádja. Szerintem a szója allergizáló hatása nagyon el van túlozva. Hormontartalom bio eljárás esetén ? Szerintem csak a hagyomänyos szójafeldolgozás esetén. Mindenesetre szerintem a vegyes étrend otthon nem túl jó. A család legyen vagy vega vagy ne vega. Döntsd el,hogy otthon ne legyen nem vega kaja, és aki megkívánja étkezzen máshol. Vagy térjetek át a húsevésre.
    A nagyszülők káros hatásáról a családra és a gyerekekre tanulmányt tudnék írni. Én szerencsére levakartam már magunkról mindkét oldalt és senkinek sem hiányoznak.

    VálaszTörlés
  9. Az én vega kétévesem nem volt hajlandó megenni a szójavirslit. Megkóstolta, de a következő falat már nem kellett. Ennek én csak örülök, nem kell rászoktatni. A te példádon is azt látom, hogy elsőre nem ízlett neki a hús, de aztán rászoktatta magát, mert a tesója azt kapja. Teljesen érthető, hogy ő is azt akarja enni amit a családtagjai. Nehéz lehet így, hogy csak te vagy vega. Szerencsére nálunk az egész család az. Legalábbis a szűk család. De nagyon hamar el fog jönni az az idő, mikor már a vendégek (nagyszülők, stb) sem fognak kolbászt vagy virslit kapni az ebédjükbe (paprikás krumpli, lecsó, stb) , vagy felvágottat enni vacsorára, mert nem akarom, hogy a kicsi ezt lássa. Ha nem bírják ki pár napig, nem kell hozzánk jönni vendégségbe. :-)

    VálaszTörlés
  10. Alphabio virsli.Szlovák márka.Nem főzve adom,mint rendes virslit,mert úgy nem olyan jó,hanem egy szál 15-20 mp a mikróban és kész.Vagy hidegen margarinos kenyérre karikázom.Főzelékekbe levesekbe a legvégén keverem felkarikázva.Nálunk sem mindennapi betevő a szója.

    VálaszTörlés
  11. Nem szeretnèk a helyedben lenni.
    'En jò alaposan felkèszìtettem a fèrjemet,hogy ebben a tèmàban "nincsbocsànat",màr csak azèrt sem ,mert elsosorban-a legtobb vegàval ellentètben-,a gyermek egèszsège szempontjàbòl dontottunk ìgy,az etika èsatobbi,csak ez utàn jott.Nem is tudnàm mit tennèk (vagyis dehogynem),ha a nagyszulok szabotàlnàk a dontèsemet,legyen szò ètkezèsrol vagy bàrmi màsròl.
    ....de,hàt ez csak az èn vèlemènyem ès eszem àgàban sincs bìràlni tèged,minden helyzet,problèma màs,a megoldàsuk is.
    Eszembe jutott,amit egyszer Vera vàlaszolt a kèrdèsemre,ami ìgy szòlt: "Vendègsègben ,hogy oldjàtok meg a vega-ètkezèst?" ,Vera: "Mindenki tiszteletben tartja a dontèsunket."

    Zsu

    VálaszTörlés
  12. Szia Siccike!

    A délutáni alvással kapcsolatos megjegyzésedhez: a kisfiam is elhagyta, valamikor a második szülinapja környékén.(Nem volt egyszerű időszak, már csak azért sem, mert a hugát, aki aludt volna, is felkeltette sokszor). Na, a lényeg: mikor jöttek a nagy nyári rekkenetek, pikk-pakk visszaszokott a délutáni alvásra.Egyszerűen láttam rajta, hogy k.o., betettem az ágyba, egy mese, és közben el is aludt. Én lepődtem meg a legjobban. Pedig akkor már két és fél volt bőven. Azóta is alszik, két, két és fél órákat.Szóval van remény, ne add fel!
    Zsófi

    VálaszTörlés
  13. Szia!

    Boldog szülinapot kívánok!
    Nálunk is kettő körül hagyták abba a gyerekek a nappali alvást, de nem bántam, rövid átmeneti időszak után beállt az este 1/2 8-as fekvés, akkor lehetett megint előre tervezni, házimunkát átcsoportosítani. Ami a húst illeti, én ugyan húsevő vagyok, de virslit és efféle bolti szemetet nálunk senki sem eszik.
    Lídia

    VálaszTörlés
  14. Corinna!
    Köszi a tippet!

    Névtelen!
    Háát, én nem hiszem, hogy kb. 20 év után visszatérnék húsevőnek, a Férjem pedig nem hinném, hogy valah is vega lesz...Innentől némiképp patt helyzet...:-(
    És hát igen, jelenleg (sem)nem túl egyszerű vegánnak lennem a családomban...

    LNanyu!
    Alphabio? Azt azt hiszem, még nem próbáltam. És hidegen? NA, ez is új nekem!:-)

    Zsú!
    Hát igen, ahogy írtad te is, ketten(!) döntöttetek így a férjeddel! Ez mindenképpen kulcsszó szerintem! Utána pedig már a többi is könnyebben kezelhető...

    Zsófi!
    Bárcsak a próféta szólna belőled, bár én jelenleg nem vagyok túl optimista a témában...

    Lídia!
    Este valóban korábban megy így aludni a Kicsi, de a Nagy nem!:-( és így továbbra is min.21.30h, mire magamban leszek végre reggeltől kezdve...!:-(

    VálaszTörlés
  15. Szia, a virsli-készítéshez egy tipp. Isteni virslit ettem hajdanában piacon. Nagy edényben főzték a füstölt tarját stb. egy szűrőben közvetlenül a gőzőn pedig a virslit. Hát egészen más volt az íze.
    Azóta - bár már szójásat - én se áztatom a vízbe. Felforralom a vizet, rá a szűrőt, arra a fedőt és sokkal ízletesebb.

    VálaszTörlés
  16. @Joan Hát, ez érdekes, esetleg legközelebb majd kipróbálom, bár úgy gondolom, a hagyományos és a szójavirsli nagyon nem tehető egy lapra. Szerencsére!:-)

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Ha nagyobb lesz, elég nagy az esélye, hogy újra leszokik a húsról.
    Nagyon jól tetted, hogy most hagytad, hogy szabadon válasszon.
    Tudod, én most már több, mint húsz éve nem eszem húst. Közben szültem néhány gyereket (természetesen várandósan is vegetáriánus voltam).
    Viszont a gyerekeket soha nem akartam rávenni a húsmentes étkezésre.
    A nagyfiam (12 éves) már egy éve vegetáriánus a saját döntése alapján. (Megbeszéltem a gyerekorvossal is, ő egyértelműen áldását adta a dologra.)
    A kicsi is nagyon hajlana a húsmentes táplálkozásra, de neki még én nem engedem. Majd ha picit idősebb lesz, és tényleg ésszel hozza meg ezt a döntést.
    Mindketten rengeteg zöldséget, gyümölcsöt esznek, és értelemszerűen imádják a húsmentes ételeket.
    Szóval ne izgulj, sokkal jobb egy saját elhatározásból vegetáriánus gyerek, mint egy olyan, aki szülői kényszer hatására az (addig, amíg a szülő el nem fordul, mert ha elfordul, rögtön lecsúszik a nagyszülőknél pár szál kolbász).

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...