2007. július 31., kedd

Miért is...?

Miért is kezdem ezt a blogot? Na, nem mintha nagyon sok szabadidővel rendelkeznék! Ez egy 19 hónapos bébi mellett nem is igazán menne.:-)
Leginkább talán azért, mert már több mint 10 éve tartok a részben-egészben vegaság felé, voltak is többször ismétlődő folyamatos időszakaim (1-3 év), amikor nem ettem húst, majd egy-egy szelet lecsúszott, utána pedig hónapokig, évekig semmi, de úgymond "tudományosan" még nem foglalkoztam a kérdéssel. Leginkább a "mindenteszekdeaz mégsem jó" kategóriába tartoztam. A leghosszabb ideig talán a "testkontrollos" (szétválasztós diéta) korszakom tartott, aminek az alapelvei többségében továbbra is nagyon szimpik, de miután terhes lettem, sok kérdés és bizonytalanság merült fel bennem a módszert illetően, és ezek a kérdések továbbra sem tisztultak le bennem... talán majd egyszer...
Szóval 2005 tavaszán terhes lettem, és akkoriban  nemhúsevős időszakot éltem, de a védőnő részéről rögtön felmerült az aggodalom, hogy "dehát anyuka ezt így nem lehet!". Szerencsére a nődokim teljesen támogatott, és némi infógyűjtéssel végigcsináltam a 9 hónapot, miközben soha semmilyen kiegészítő vitaminpótlást nem kellett kapnom, még a vas értékem is a 9. hó végén teljesen OK volt.
Aztán megszületett Babóca, "vegásan" szoptattam tovább, és amikor a 6. hótól elkezdtük a hozzátáplálást, egyre több kérdés merült fel bennem ismét. Paráztam-agyaltam-kerestem és teszem mind a mai napig, talán a para kicsit csökkent.:-) Szóval, hamar rá kellett jönnöm, hogy nem igazán létezik Magyaro.-n kifejezetten vegás babákról szóló szakirodalom.:-(( A neten kutatva pedig több fórumon is találkoztam "sorstársakkal", akik igencsak hozzám hasonló cipőben járnak.
"Kínomban" a külföldi szakirodalom felé fordultam, és elkezdtem berendelni német nyelvű vegagyerek-vegabébi könyveket, szakácskönyveket.
Így jutottam arra, hogy a kipróbált receptek közül megosztok másokkal is néhányat, hogy a hozzám hasonló "aggódom és mit főzzek" anyukák is profitáljanak belőle.:-) Terveim szerint tarkítva ezeket időnként hasznos vegagyerek-táplálkozási infókkal. Na és persze megosztom majd tévedéseim, bakijaim szösszeneteit is!:-)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...