2010. február 24., szerda

Olaszul is blogolgatok

Mivel mérhetetlenül sok szabadidővel rendelkezem (hahahaha, na ez természetesen egy nagy vicc volt, nehogy bárki is komolyan vegye!:-), úgy döntöttem, hogy végre elkezdem-folytatom a blogolgatást olaszul is, legfőképpen azért, hogy a sok-sok év alatt felszedett olasz tudásom ne vesszen el teljesen a süllyesztőbe.:-)
Egyrészt felkerült még néhány recept az olasz 'Veganblogra', másrészt nyitottam egy olasz nyelvű blogot is a vegán gyerekek étkezéséről, 'Bimbi vegani' címmel. Utóbbira főként az eddig magyarul megjelent bejegyzések közül válogatok be néhányat, időnként gyerek-táplálkozási infókkal bővítve.

2010. február 22., hétfő

Csicseris palacsintával rakott karfiol

Nem egyszerű hét (hetek...?) van mögöttünk... Ebben az évben a Nagy gyakorlatilag 8 napot járt összvissz óvodába, az összes többi napon betegség miatt itthon...:-(( Most éppen bekapott megint egy frankó vírust, amitől 3 napig 40 fokos láz, köhögés, és megint Ventolinos belégzés (asztmásoknak használt maszkos gyógyszerbelégző), 2 nap szünet után pedig mára megint visszalázasodott. A Kicsi is elkapta, neki 2 napig 40 fokos láz, köhögés, és mára ő is visszalázasodott.:-(( Mára már Férj és én is becsatlakoztunk, orrfújás, tüsszögés, torokfájás. Most éjjel a gyerekek felváltva kelnek 20-30 percenként, sík ideg vagyok, mi lehet a bajuk, aludni meg úgysem tudok, így gyorsan megosztok inkább Veletek egy receptet.

Fentiek miatt az utóbbi hetek elsősorban nem a kifinomult gasztronómia jegyében teltek, a gyerekeknek gyakorlatilag semmi étvágyuk, amit főzök (amikor éppen...), azt általában én eszem meg... Na, meg néha Férj is belekóstol.:-) Ezt a receptet az olasz Veganblogon találtam és nagyon finomnak találtuk! Az eredetihez képest egy kicsit változtattam rajta, főleg a fűszerezésén.

Nyomtatható recept

Csicseris palacsintával rakott karfiol
Hozzávalók (4 főre):
Kb. 12 db palacsintához
100 g csicseriborsóliszt
50 g teljes kiőrlésű liszt
50 g fehér liszt
egy csipet kurkuma
2 ek. olívaolaj
natúr szójatej (vagy más növényi tej, de a szójatejtől nem lesz édeskés az íze) + ásványvíz

A töltelékhez:1 közepes karfiol1 fej vöröshagyma, felaprítva
1 gerezd fokhagyma
curry
vegán kenyérmorzsa

A besamelhez:
3 ek. rizsliszt
3 ek. olívaolaj
500-600 ml szójatej, vagy más növényi tej
egy csipet só
őrölt szerecsendió


Először elkészítjük a palacsintákat, amihez összekeverjük a száraz hozzávalókat és folyamatos keverés mellett ráöntjük a növényi tejet + vizet kb. fele-fele arányban, hogy közepesen sűrű palacsintatésztát kapjunk. Lehetőség szerint a keveréket akár egy órát is pihentetjük, majd kiolajozott palacsintasütőben egyenként kisütjük.
A karfiolt vegamixes, enyhén sós vízben félig puhára pároljuk. Az olajon megpirítjuk a hagymát és a fokhagymát, rászórjuk a curryt és beletesszük a karfiolt, amivel jól összeforgatjuk.
Közben elkészítjük a besamelt: egy kis lábasban felmelegítjük az olajat, hozzáadjuk a lisztet, néhány percig pirítjuk, majd felöntjük a szójatejjel és kb. 10 percig együtt főzzük, amíg jól besűrűsödik. Sózzuk és szercsendióval ízesítjük.
Egy kiolajozott kerek tűzálló tálba/jénaiba teszünk először egy palacsintát, rá a karfiolt, meglocsoljuk egy kis mártással és így tovább. A legfelső réteg palacsinta, arra karfiol, amit megszórunk kenyérmorzsával.
160-180 fokos sütőben kb. 40 percig sütjük, amíg enyhén megpirul és ropogós lesz a teteje.

2010. február 12., péntek

Trüffelgolyók


Ezek a kis golyócskák még az elmúlt Karácsony alkalmával készültek és nagyon nagy sikert arattak a közeli és távolabbi családban!:-) Most használtam először a 'Sheese' márkájú növényi sajtok krémsajtját és teljesen jól vizsgázott (ez sajnos nem mondható el az összes többiről, de erről majd egy külön bejegyzésben).
A számomra egyik legfontosabb kritérium is teljesült, miszerint ne érződjön a szójás utóíz.
Rendkívül elegáns kis csemege, melynél kivételesen feladtam abbéli elvem, hogy nem veszek mű díszcukorkákat. Na, aztán egy évben egyszer az ember képes a gyereke kedvéért feladni ebbéli meggyőződését...
Az elkészítés tényleg nagyon egyszerű, és a végeredmény igen finom!!:-) Belül pedig jó krémes, amikor már nem túl hideg!
                            

Nyomtatható recept

Trüffelgolyók
Hozzávalók (kb. 25-30 kis golyócskához):
120 g vegán növényi krémsajt
150 g nádcukor
200 g étcsoki
1/2 tk. vaníliakivonat
A golyócskák bevonatához: finomra őrölt mandula, vagy mogyoró, kakaó, esetleg karobpor (a képen az látható), színezett díszcukorkák, esetleg kókuszreszelék.

Konyhai robotgéppel alaposan krémesítjük a sajtot, majd apránként hozzáadjuk a cukrot, a vaníliát és végül a vízgőz fölött felolvasztott csokit. Az egészet jól elkeverjük, majd betesszük a hűtőbe min. 1 órára, de akár egy éjszakára is. Minél hidegebb a massza, annál jobban tudjuk majd formázni. 2,5 cm-es golyócskákat formázunk és meghempergetjük a kiválasztott díszítésben. Ha túl lágy a massza, amikor pl. túl meleg van a konyhában, fogyasztásig megint visszatehetjük a hűtőbe.

Forrás: 'The vegan table' 

2010. február 8., hétfő

Csicseris tofusült céklamártással, fűszeres sütőtökkel és rozmaringos burgonyával


Látjátok ezeket a színeket?:-) Igazi lélekemelő a téli szürkeségben/fehérségben! A teljes kompozícióból érdekes módon a legmélyebb nyomot a céklamártás hagyta bennem, aminek rendkívül különleges íze volt a beletett tormától (korábban ezt a párosítást el se tudtam volna képzelni). Ez az ebéd amúgy Karácsonyra készült (a sültet alkottam én, a köreteket anyukám), amikor olyan ételbőség volt, hogy végül csak néhányan ettünk belőle, a gyerekek megkóstolták, de túlzottan nem voltak elragadtatva tőle... Pedig finom volt!:-) Igazi ünnepi étel!
Legközelebb annyit változtatnék, hogy erőteljesebben fűszerezném a tofusültet (mikor tanulom már meg végre a fűszerezésekeeeeet?!...). Ja, és a tahiniből 3 ek.-nál is kevesebbet tennék bele, mert az nekem továbbra is keserűűűű!, és ezt a kesernyés ízt mások is kiszúrták!


Csicseris tofusült
Hozzávalók (6 főre - egy kisebb őzgerincformához):
1 csésze = kb. 250 ml
1 nagy fej vöröshagyma
2 db szárzeller
450 g főtt, és jól leturmixolt csicseriborsó
1/2 csésze őrölt dió
1/3 csésze (szárított) búzacsíra
370 g natúr tofu, pépesítve
2 ek. paradicsomsűrítmény
2 ek. fehér miszókrém (nem volt éppen...)
1-2 ek. szójaszósz
1/2 tk. őrölt szegfűbors
1 tk. szárított kakukkfű
1/2 tk. szárított turbolya
1 tk. frissen aprított oregánó
bors
3-4 ek. tahini (szezámkrém) kevés vízzel elkeverve

A szószhoz:
1/3 csésze bio ketchup
2 ek. szójaszósz

A mártáshoz:
1 csésze víz, vagy zöldségalaplé
2 ek. sötét miszókrém (nálam kimaradt, több szójaszósszal pótoltam)
2 ek. szójaszósz
1/2 tk. zellermag (nekem nem volt)
2-3 ek. élesztőpehely (Solstar)
frissen őrölt fekete bors
3 ek. kukoricakeményítő annyi vízzel keverve, hogy feloldódjon

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Pároljuk puhára a hagymát és a zellerszárat egy kis vízben, vagy kevés olajban. Keverjük össze a hozzávalókat és a masszát kenjük egy kiolajozott őzgerincformába.
Keverjük össze a szósz összetevőit is és kanalazzuk a sült tetejére. Süssük kb. 1 órát. Mielőtt kiborítjuk a formából és felszeleteljük, hagyjuk legalább 15 percig hűlni, mer különben teljesen szétesnek a szeletek.
A mártáshoz összekeverjük a hozzávalókat a kukoricakeményítő kivételével, és 5 percig gyöngyözve főzzük. Majd kis adagokban beletesszük a keményítős vizet és addig kevergetjük, amíg besűrűsödik. A sültszeletekre kanalazva tálaljuk.

Fűszeres sütőtök
Hozzávalók (6 főre):
1 nagyobb sütőtök fele
1 ek. szójaszósz
2 ek. tökmag-, vagy szezámolaj
3 ek. sötét nádcukor
1/2 mk. csípős fűszerpaprika (kihagytuk)
1/2 mk. őrölt római kömény
1/4 mk. őrölt fahéj
1/4 mk. só

A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk és 1 cm-es szeletekre vágjuk. A fűszereket összekeverjük a cukorral, a szójaszósszal és az olajjal, majd bekenjük vele a sütőtökszeleteket. 200 fokos sütőben. kb. 20 percig sütjük.


Rozmaringos burgonya
Hozzávalók (6 főre):
1,5 kg burgonya
1 fej fokhagyma gerezdekre szedve
olívaolaj
2 ág friss rozmaring levelei apróra vágva
só, bors

A krumplit meghámozzuk, nagy kockákra vágjuk és sós, forró vízben 8 percig főzzük. Leszűrjük, kiolajozott tepsibe terítjük, sózzuk, borsozzuk, a rozmaringgal meghintjük, és előmelegített, 200 fokos sütőben 30 percig sütjük. Ekkor a fokhagymagerezdeket is közé szórjuk, még további 15 percig sütjük.


Céklamártás
Hozzávalók (6 főre):
3 hámozott cékla finomra reszelve
1 pohár natúr szójajoghurt
1 citrom leve
1 ek. méz
1 kis csokor petrezselyem apróra vágva
1 ek. mustár
2 ek. reszelt torma

A hozzávalókat összekeverjük, és letakarva a hűtőben minimum 2 órát érleljük. Istenííííí!!:-)

Forrás:
- a köretek mind: Ízek és Érzések reformkonyha magazin 2009/1.

2010. február 4., csütörtök

Nagyon csokis 'brownie'

A múlt héten megérkezett az újabb idegen nyelvű szakácskönyvrendelésem.:-) A két könyv közül az egyik a 'The Joy of vegan baking'. Nos, ne vegyétek meg (szerintem)! Ritkán szoktam szerencsére melléfogni a neten rendelt idegen nyelvű szakácskönyvek esetében, mert elég alaposan utánaolvasok általában, mielőtt leadnék egy rendelést. Most viszont mégis csalódtam...:-( A kritikák nagyon jók voltak a könyvről, és miután korábban megvettem a szerző vegán alkalmi ételeket összefoglaló 'The vegan table' c. könyvét, ami tényleg szuper jó, és az egyik leggyakrabban forgatott itthon, nem feltételeztem volna, hogy a sütis könyve ilyen vacak lesz...! A receptekben extrém mennyiségű cukor és margarin van (szinte kivétel nélkül mindegyikben!), a tojás helyett tojáspótló por, és kizárólag fehér liszt. Több tortát vártam volna, viszont inkább száraz sütik vannak benne.
Miután így leszóltam, következzék belőle az első kipróbált süti, ez a brownie, ami viszont nagyon finom lett!:-)) Na jó, a receptet rendesen átdolgoztam, és hát nem vált a hátrányára. A családban kivétel nélkül mindenkinek nagyon ízlett, bár Nagyfiúnk viccesen azt nyilatkozta róla, hogy "olyan gumicukros" az állaga.:-) Tényleg kicsit "szivacsosnak" tűnt elsőre, de az íze remek. A megadott adag egy elég kicsi tepsire vonatkozik, azonban ez ne tévesszen meg senkit, mert olyannyira tömény, hogy egyszerre 1-2 szelet elég belőle.

A recept nyomtatható változata

Nagyon csokis brownie
Hozzávalók (egy 20x20 cm-es tepsihez):
1 csésze = kb. 250 ml
100 g nádcukor (eredetileg 300! g)
185 g cukormentes almalé
2 ek. víz
2 tk. őrölt lenmag
120 ml víz
2 tk. vaníliakivonat
90 g teljes kiőrlésű liszt
90 g fehér búzaliszt (bio)
0,5 csésze karobpor (eredetileg 3/4 csésze kakaó)
3/4 tk. foszfátmentes borkő sütőpor
csipet só
100 g étcsoki (eredetileg 180 g)
125 g felaprított dió (elhagyható)

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Olajozzuk ki a tepsit. Egy tálban keverjük össze a cukrot az almalével és a két ek. vízzel. Egy kisebb tálban összekeverjük a lenmagot a 120 ml vízzel, amit hozzáadunk a cukros almaléhez a vaníliával együtt. Elvegyítjük egymással a száraz hozzávalókat, majd a folyékony keverékhez öntjük. Beletesszük a tepsibe és 40 percig sütjük. Hűtőben 5 napig, fagyasztóban kb. 3 hónapig eltartható (fagyasztás esetén kockákra vágva, darabonként folpackba csomagolva tegyük a hűtőbe).

TIPP: melegen, fagylalttal körítve tálalhatjuk.

2010. február 1., hétfő

Vegán töltött káposzta

A hagyomány szerint töltött káposztát Karácsony első napján szoktunk enni. De miért lehetne csak Karácsonykor elkészíteni?:-) Igaz, hogy nálunk a legutóbb december 25-re került az asztalra, azonban nyugodtan ugorjatok neki bármikor a téli időszakban is!:-) A képen látható verziót anyám készítette, és nagyon finom lett! Hatalmas adag, amiből szerencsére a fagyasztóba is kellett eltenni. Hú, tényleg, megyek is, és kiveszek holnapra egy adaggal.:-)
Ja, a gyerekek most ebből nem ettek, mert nekik akkor éppen más ízlett, de azóta a Kicsi nagyon lelkesen eszi magában is a savanyú káposztát.:-)

Nyomtatható recept

Vegán töltött káposzta
Hozzávalók (4 főre):
A káposztaalaphoz:
600 g savanyított káposzta
100 g füstölt gabonakolbász
1 közepes vöröshagyma, felaprítva
2 gerezd fokhagyma, felaprítva
50 ml olívaolaj
2 babérlevél
2 csipet borsikafű
pirospaprika, só

A töltelékhez:
250 g köles
50 g kukoricadara
8-10 db savanyított káposztalevél
1 közepes vöröshagyma, felaprítva
1 gerezd fokhagyma
50 ml étolaj
750 ml víz
1 mk. pirospaprika
1 mk. őrölt kömény
só, 2 csipet őrölt bors

A kölest megpirítjuk az olajon, megszórjuk pirospaprikával, felöntjük a vízzel. Lassan félig megfőzzük, majd hozzáadjuk a kukoricadarát és a maradék fűszereket. Folyamataosan kevergetve addig főzzük, amíg fel nem szívja a vizet. Amikor elkészült, lefedve hűtjük kicsit, és a káposztalevelekbe töltjük. Az alaphoz a v.hagymát megpirítjuk az olajon. Hozzáadjuk a fokhagymát és rátösszük az átöblített sav. káposzta 3/4 részét. Sózzuk, fűszerezzük, majd beletesszük a gabonakolbászt, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Ekkor sorban, egymás mellé rendezzük a kölessel megtöltött leveleket és a káposzta maradék részét (ha kell, öntünk még rá vizet). Ezután lassú tűzön, fedő alatt, 1-1,5 órát főzzük.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...