2008. január 3., csütörtök

Amarántos köleskása (vegán)


Már egész régen volt soron kásarecept, így éppen itt az ideje, hogy ismét megosszak veletek néhányat.:-) Nem elhanyagolva azon kedves 2 év körüliek igényeit sem, akik általában könnyen kaphatóak a reggeli kásákra (lsd. Pl. Marmalade csemetéjét is:-).
A recept az egyik első próbálkozásom a Vive le Vegan! c. könyvből.
Nagyon sok finomság került bele, azonban úgy tűnik, ismét nem sikerült elég alaposan megmosni a kölest és az amarántot, ezért maradt egy szerintem továbbra is „földíznek” titulált utóíze. Ez azt eredményezte, hogy Férj belekóstolt egy kanállal, majd közölte, „köszi, ezt mégse!”, a Gyermek szintúgy, azonban anyám is megkóstolta, és szerinte nagyon finom volt. Szerintem ugyancsak!:-)) Érdekes, hogy másnap reggelre maradt még belőle egy kicsi, Babóca beleevett, és akkor meg úgy bejött neki, hogy szívesen evett volna még, de addigra meg én megettem előle!:-))
FIGYELEM: amaránt = fehérje! (többek között), köles = vas! (többek között), így egy hihetetlenül értékes étekről van szó a gyerekek szemszögéből nézve!

Amarántos köleskása
Hozzávalók (4 főre, 1 csésze = 2,5 dl):
2,5 csésze víz
¾ csésze köles, szűrőben nagyon alaposan megmosva!
¼ csésze amaránt, ugyancsak átmosva
½ tk. fahéj
egy csipet őrölt kardamom
egy csipet mézeskalács-fűszerkeverék
1 csésze növényi tej, vagy vaníliás szójatej
¼-1/3 csésze mazsola, vagy apróra vágott aszalt bio sárgabarack
őrölt lenmag (elhagyható)
1-2 teáskanál juharszirup, vagy méz

Keverjük össze az összes hozzávalót egy lábasban a tej és a gyümölcs kivételével, majd forraljuk fel. Vegyük vissza takarékra, fedjük le, és főzzük 18-20 percig. Adjuk hozzá a tejet és a gyümölcsöt, kapcsoljuk mérsékelten erős lángra a tüzet, tegyük rá a fedőt és főzzük még 8-10 percig, időnként megkeverve. Ekkorra a kása már megpuhult és magába szívta a folyadék nagy részét. Ha nagyon leveses, fedő nélkül főzzük még néhány percig.
Ízlés szerint a kész kását botmixerrel pürésíthetjük is, tálalás után pedig juharsziruppal, vagy mézzel édesíthetjük. Ha nagyon száraz, adhatunk még hozzá egy kis tejet.
Növeli az étel tápanyagértékét, ha keverünk még bele egy kis őrölt lenmagot is.

4 megjegyzés:

  1. Jaj de jó, újabb tippek kásareggelire. Bár egy kis csalással, mert csak kölespehely van itthon, és az amarántot is nélkülözni kell.A reform tejbegríz is nagyon csábító!

    VálaszTörlés
  2. Marmalade!
    Lehet egy kisördögös kérdésem?:-)) Mikor látunk majd reformos recepteket a Marmalade blogon is?:-)) Pedig nagyon szép előételed volt etéren, ahogy olvastam!:-) Akartam írni neked hozzászólást a fogadalmas bejegyzésedhez, de törlődött:-(
    siccike

    VálaszTörlés
  3. hello, kipróbáltam, némi változtatással (kardamom, mazsola, mézeskalács-fűszerkeverék kihagyva, viszont tettem bele sok kókusztejport, ez volt itthon :), nem is lett rossz

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    A kókusztej sem rossz ötlet, én még nem próbáltam, bár már egy ideje őrizgetek itthon egy dobozzal.:-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...