2010. január 11., hétfő

Dínósziget torta


Ez a torta még Nagyfiúnk decemberi születésnap-áradatának keretében készült, ez alkalommal az óvodai ünneplésre. A "Dinók szigete" dizájnt a Bulitorták c. könyvből választotta még jó régen, ahogy a tavalyi névnapjára a 'Strand tortát' is.

Sokáig hezitáltam, hogy teljes kiőrlésű piskóta alapot csináljak-e neki, de aztán nem mertem bevállalni ennyi gyerek számára, úgyhogy végül fehér lisztes, tej- és tojásmentes piskóta született, ahogy pl. a kókusztortánál is. A háttérben látható vulkán alapjául szolgáló minikuglóf is fehér lisztes, tej- és tojásmentes, de nem voltam vele igazán elégedett, ezért inkább pl. EZT a régebbi kuglóf receptemet javasolnám alternatívaként. A krém a torta belsejére félig főzött, margarinos, ugyanakkor nagyon könnyű csokikrém lett. Olyannyira jól sikerült, hogy a karácsonyi csokitortához is már ezt a krémet használtam. A torta tetejére 60%-os étcsokiból készítettem bevonatot, de aztán ez lett végül a gyenge láncszem, ugyanis csak később gondoltam bele, hogy noha az én gyerekem gyakorlatilag még sosem evett tejcsokit, és ő ehhez teljesen hozzá van szokva, az átlag gyereknél ez többnyire pont ellenkezőleg érvényes. Kellett volna plusz cukrot hozzátennem a csokimázhoz, de már túl későn jutott eszembe...:-( Az óvónéni úgy kommentálta, hogy nagyon érdekes volt az állaga (ugye tojás nélküli, nem olyan laza tésztájú), és hát volt bizony elég sok olyan gyerek, aki rögtön visszaadta, vagy otthagyta a neki vágott szeletet főként a kemény keserű csoki bevonat miatt, de voltak olyanok is, akik kétszer kértek belőle... A dizájntól viszont mindenki el volt ragadtatva!:-)

Mindenesetre a piskóta magában finom volt, a krém szintúgy, a csokimázon lehetne dolgozni, esetleg a csoki helyett karobmázat tenni rá, de talán akkor nem tudnának olyan stabilan megállni rajta a játék dínók... Egy próbát viszont megérhet!:-)

Dínósziget torta
Hozzávalók (egy 28 cm-es tortaformához):
A piskótához
Aki szeretne teljes kiőrlésű lisztes piskótaalapot készíteni, ITT talál hozzá receptet!
300 g bio fehér liszt
150-200 g nádcukor (ízlés szerint, kóstolgassuk a végén)
1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor
100 g bio növényi margarin
40 g kukoricakeményítő
200 ml növényi tej (nálam most rizstej)
100 ml ásványvíz

A minikuglófhoz (a 6 db-os formához):
A tapasztalatom szerint 1 normál kuglóf adagja fér el a 6 darabos minikuglóf formában.

250 g növényi margarin
150 g agave szirup/ vagy méz (legközelebb én kicsivel többet, 180-200 g körül használnék belőle)
őrölt vanília/ esetleg vaníliás cukor
1 csipet só
2 ek. szójaliszt + 2 ek. kukoricakeményítő (az eredeti receptben megadott 4 tojás helyett)
500 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor
150 ml + 4-5 ek. rizstej
40 g karobpor/ vagy kakaó, vagy fehér liszt
50 g aprított/ nálam őrölt mandula

A krémhez1 cs. bio vaníliás pudingpor (pl. DM-es) + 2-3 ek. karobpor VAGY helyette simán 1 cs. csokis pudingpor
3-4 ek. nádcukor (kóstolgassuk ezt is, ízlés szerint tegyük bele)
300 ml rizstej
50 g bio növényi margarin

A mázhozkb. 150 g min. 60%-os étcsoki + 2-3 ek. nádcukor ízlés szerint
VAGY
karobmáz, amihez receptet ITT találtok

A díszítéshez
3-4 db ostyaroló (ehhez sajnos nem sikerült tejmenteset találnom...)
zöld karton a pálmalevelekhez
vatta a vulkán füstjéhez:-)

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A piskótához jól kikeverjük a hozzávalókat, beletöltjük a tortaformába és kb. 40 percig sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni!
A kuglófhoz a margarint egy tálban habosra keverjük. Kanalanként hozzáadjuk a mézet, majd a vaníliát és a sót is belekeverjük. Ezt követően a tojáshelyettesítő szójalisztet + kukoricakeményítőt. A tönkölylisztet elkverjük a sütőporral, és a 150 ml tejjel felváltva a 'vajas' masszához adagoljuk. A tészta 1/3-át külön vesszük és elkeverjük a karobbal, illetve a 4-5 ek. rizstejjel. A másik rész tésztához keverjük a mandulát. A kuglóf formát kizsírozzuk, beletöltjük a világosabb massza felét, erre rátesszük a karobos masszát, majd a maradék világos tésztát. Egy villával spirál alakban csíkot húzunk a tésztában, így lesz majd később márványos. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 80 percig sütjük. Kivesszük a sütőből, kicsit hagyjuk kihűlni, és utána borítjuk ki a formából
A krémhez összekeverjük a pudingport a cukorral és néhány evőkanál tejjel, a maradék tejet pedig felforraljuk, majd hozzáöntjük a pudingport és sűrűre főzzük. Amikor kihűlt, botmixerrel/robotgéppel elvegyítjük a margarinnal. Ennél a pontnál nagyon fontos, hogy ahhoz, hogy ne csapódjon ki a margarin, a krémnek és a margarinnak azonos hőmársékletűenk kell lennie. Ezért tanácsos kivenni időben a margarint a hűtőből, hogy felmelegedjen kicsit, így a langyos pudinghoz is jobban tudjuk adni. De ha teljesen hideg a puding, akkor hűtőhideg margarin is mehet hozzá.
A csokit gőzfürdő fölött felolvasztjuk, vagy elkészítjük a karobmázat.

A torta összeállítása: a tortát félbevágjuk, és megkenjük a krémmel. A minikuglóf oldalát kissé levagdossuk körbe, hogy vulkán formájú legyen nagyjából, a levágott tésztadarabokat a közepén lévő lyukba tehetjük. A megolvadt csokit rácsorgatjuk a torta tetejére helyezett kuglófra (= láva:-), illetve rákenjük a tortára tetejére. Mielőtt megdermedne a csoki, beleszúrkáljuk az ostyarudakat, amiknek a tetejébe belenyomjuk a korábban zöld kartonból kivágott pálmaleveleket. a vulkán belsejébe kis vattát tehetünk (" füst:-). Porcukorral kis foltokat szórunk a csoki tetejére és ráhelyezzük a dínókat.

3 megjegyzés:

  1. nagyon ügyes és kreatív megoldás! gratulálok a türelmedhez!:)

    VálaszTörlés
  2. Nézz be hozzám légyszives!:))

    VálaszTörlés
  3. Katina!
    Köszi!:-) A férjem azért mégis csak megjegyezte, nem érti, mit tudtam annyit elszöszölni ezzel...

    Benzsi!
    Köszi a díjat, aranyos vagy!:-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...