2010. április 7., szerda

Répatorta jázminrizses krémmel II.

Második verzió, az első ugyanis tavaly készült a szülinapomra. És nagyon-nagyon finom lett! Tavaly a tortaalapot mindnyájan kicsit túl nehéznek, ragacsosnak találtuk, ezért idén egy másik receptet vettem alapul némi módosítással, majd ehhez elkészítettem a tavalyi krémet ugyancsak módosításokkal. A gyerekek közül a kicsiknek nagyon bejött, a nagyok meg sem kóstolták, a felnőttek pedig csak úgy habzsolták!:-)
Mindenképp megtartjuk!:-)

Répatorta jázminrizses krémmel
Hozzávalók (egy 28 cm-es kapcsos tortaformához):
A répatortához:
5 ek. őrölt lenmag
180 ml víz
240 ml repceolaj (vagy napraforgóolaj)
300 g megtisztított, finomra reszelt sárgarépa
230 g aprított dió
230 g bio kénezetlen mazsola (nekem ez nagyon sok volt, úgyhogy feleztem)
130 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
130 g  bio fehér liszt
200 g nádcukor (eredetileg 300 g lett volna, de én ezt csökkentettem, javaslom, kóstolgassuk a bekevert tésztát, megfelel-e az ízlésünknek!)
2,5 tk. szódabikarbóna
1,5 tk. foszfátmentes borkő sütőpor
2-2,5 tk. mézeskalács fűszerkeverék
0,5 tk. só

A jázminrizses krémhez:
Megjegyzés: a 28 cm-es tortához egy kicsit lehetett volna több a krém, így legközelebb kb. 1 +  1/4 adagnyit vennék belőle!
150 g jázminrizs
450 ml rizstej
200 ml habbá verhető szójatejszín (ezt nem találtam, úgyhogy sima folyékony zabtejszínnel helyettesítettem, kb. 150 ml-vel)
30 g bio növényi margarin
150 g nádcukor (nekem kicsit túl édes volt, kevesebb cukrot használnék, max. 100-120g-ot...)
3 ek. citromlé (én ezt kihagytam...)

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és vékonyan kizsírozzuk a tortaformát.
Összekeverjük az őrölt lenmagot a vízzel, hozzáadjuk az olajat, utána a répát, a diót és a mazsolát. Külön tálban elvegyítjük a száraz hozzávalókat, amiket aztán hozzáadunk a folyékony keverékhez. Beletöltjük a masszát a tortaformába és addig sütjük, amíg beleszúrva egy fogpiszkálót "száraznak" érzékeljük a belsejét (ez eredeti recept 30 percet írt, de az én sütőmben simán beletelt 60 percbe...). 15 percig hagyjuk a formában kihűlni, utána levesszük a forma oldalát.
Közben elkészítjük a krémet: a rizst megfőzzük a nádcukros rizstejben, amikor félig kihűlt, hozzákeverjük a margarint, botmixerrel habosítjuk és közben citromlevet csepegtetünk hozzá. A tejszínt kemény habbá verjük, és a teljesen kihűlt jázminrizzsel összekeverjük. A krémet a torta tetejére halmozzuk.
Mézes-tönkölylisztes (Biopont) nyuszikkal díszítettem.

Forrás (némileg átdolgozva):

7 megjegyzés:

  1. Siccike!Nekem sem jött be az a répatorta,de a krém nagyon!!!

    VálaszTörlés
  2. Pilchard!
    Na, akkor megnyugodtam, hogy ezzel nem voltunk egyedül!:-)

    VálaszTörlés
  3. Jó, hogy leírtad honnan vannak, mert azon gondolkoztam, te sütötted-e ugyan a nyulakat... (vegán létedre ;) ) mert nagyon tetszenek.
    A krém nem különben.

    VálaszTörlés
  4. Bridge!
    Próbáld ki, tényleg nagyon finom!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a receptet, kis fiam 1 éves születésnapjára készítettem el és mindenkinek nagyon ízlett. Azt szeretném csak megkérdezni, hogy hol lehet jó áron rizstejet, zabtejszínt, növényi margarint beszerezni?
    Köszi

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Örülök, hogy Nálatok is bejött a recept!:-) Nálunk az első két évben szintúgy répatorta volt szülinapra.:-)
    "Jó áron"? Hát, sajna mint tudjuk, ezeket csak nagyon drágán lehet kapni, a zabtejszín + növényi margarin változatban nem nagyon tudok ilyet egyáltalán.:-(
    Illetve növényi margarinból néha szoktam LIGA margarint használni pl. sütemények tésztájába, de nem szívesen, mert egyrészt hidrogénezett, másrészt teljesen más lesz az íze, mint a bióval. Ha viszont nagy tételben sütök, akkor bevállalom...
    Rizstejből pedig mostanság a "legolcsóbb" számunkra az Intersparban az olasz "Isola bella" márkanevű - ha jól emlékszem, ez olyan 670 Ft/liter körül van. Korábban még a 'Bridge' márkájúak voltak olcsóbbak, de nemrég azokat is nagyon felemelték (pl. Auchan).

    VálaszTörlés
  7. Köszi a tippeket, Sparba mi is szoktunk járni, majd jobban körülnézek...

    VálaszTörlés