2010. november 7., vasárnap

Kókuszos 'Hello Kitty' - torta (tej- és tojásmentes)

Na, azt tavaly tuti nem gondoltam volna, hogy Kiscsajszink idei szülinapjára én már Hello Kitty tortát fogok gyártani...!:-) Ráadásul kettőt!:-)
Azt is tutira tudtam, hogy nem én leszek az első, aki Hello Kitty, 'neadjisten' Barbie figurás cuccot vesz neki...!:-) Nem is én, hanem anyósom követte el...:-)
És az első Hello Kittys póló után nem volt megállás!:-) A Kicsit teljesen magával ragadta a hév, és úton-útfélen csak őt kereste/keresi azóta!:-)
A nyár elején több szülinap is volt a családban, amikor elejtettem azon mondatom, hogy "majd Esztikének is lesz tortája a szülinapján". Na és ezt ő olyannyira megjegyezte magának, hogy onnan kezdve (mintegy 3 hónapon keresztül...) gyakorlatilag minden nap számonkérte: "Esztej tojta?!":-)
Majd nem sokkal később teljes határozottsággal már azt is közölte, hogy "Esztejnek Hejó Kitty tojta!":-)
Így aztán igyekeztem elvonatkoztatni az agyonreklámozott figurától, és megkeresni/találni benne a valójában aranyos fehér kiscica alakját.:-)

Formatortát még sosem csináltam, de szerencsére ez elsőre is hálás vállalkozás volt, mert elég könnyű az alakja (na jó, persze van még mit finomítani a részleteken!:-). A dátum szerinti születésnapjára készült ez a kókusztorta mini kivitelben, egy tavalyi kókusztorta mintájára. A tavalyihoz képest csökkentettem kicsit a margarin mennyiségét, mert az utóbbi időben a margarin eléggé meg szokta már feküdni a gyomrunkat összcsaládilag. A torta nagyon finom lett, mindannyiunknak ízlett, kivéve sajnos az ünnepeltet, ő ugyanis eléggé visszafogottan fogyasztotta.:-( Talán a kókusz nem jött be neki?! Pedig a tavalyi recepthez képest jelentősen csökkentettem a kókuszreszelék mennyiségét is.
Az összrokonságos nagy bulira pedig egy mézes krémes Hello Kitty torta készült (recept később:-).

A tortaformához a sablont  a netről töltöttem le (sajna már nem találtam meg, honnan, de beírva a keresőbe lehet találni többfélét), felnagyítottam és kinyomtattam. A 22 cm-es tortaformához elég volt A4-esre nagyítanom, a másik tortához fénymásoltattam A3-as papírra.




Kókuszos 'Hello Kitty' - torta
Hozzávalók (egy 22 cm-es tortaformához):
A tésztához
250 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt vagy Grahamliszt (utóbbival még levegősebb, lazább szerkezetű lesz a tészta)
100 g nádcukor
1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor
1 mk. szódabikarbóna
1 cs. bio Bourbon-vaníliás cukor (pl. DM-ből), vagy 1 tk. vaníliakivonat
6 ek. napraforgóolaj
1/2 citrom leve

A krémhez
1 csésze = 250 ml
1 cs. kókusztej
6 ek. bio fehér liszt
3-4 ek. nem hidrogénezett bio növényi margarin
3/4 cs. nádcukor
1 tk. vanília kivonat
egy csipet só
3/4 cs. kókuszreszelék

A díszítéshez
áfonya a szemeknek (vagy színes cukorka szezonon kívül)
nagy szemű mazsola az orrának
rózsaszín marcipán a masninak
néhány kocka étcsokoládé (max. fél tábla) a bajuszcsíkoknak

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A piskóta hozzávalóit jól kikeverjük, beletöltjük a kókuszzsírral kikent (vagy kiolajozott) tortaformába és kb. 30 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni!

A krémhez kis lábasba tesszük a lisztet, folyamatos keverés mellett hozáadjuk a kókusztejet, felforraljuk, és melegítjük, amíg besűrősödik. Utána kihűtjük.

A margarint konyhai robotgéppel kikeverjük a cukorral, és a vaníliával, a kihűlt lisztes krémhez adjuk, kikeverjük, végül beletesszük a kókuszreszeléket.

A kivágott cicasablont ráhelyezzük a piskótára és a tésztát formára, majd két, vagy akár három lapra vágjuk. Megkenjük a rétegeket és kívül a tortát a krémmel. Ráhelyezzük az áfonyaszemeket és a maszolaorrot. A bajuszkákhoz a csokit gőz fölött megolvasztjuk és dekorálóceruza (vagy egy levágott sarkú zacskó) segítségével vonalkákat húzunk. A masnihoz a marcipánt kinyújtjuk, a sablon alapján körbevágjuk (én a masnit külön kivágtam a sablonból és úgy rajzoltam körbe a marcipánon), és a tortára illesztjük.

8 megjegyzés:

  1. Ez gyönyörű és egyszerűnek tűnik! Engedelmeddel "lopom" a forma ötletet biztosan, az ízesítést még nem tudom, Emma lányomnak hétvégén tartjuk a bulit és pont erre volt hozzá szükségem! Köszönöm!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Jujj, de jó, köszi!Gyönyörű a torta, kép alapján azt hittem, cukrászdai, annyira profin összehoztad! Eredetileg eldöntöttem, hogy nem akarok a gyerekeknél őrületekbe belemenni, de már a fiamnál megdőltem, hála a rokonságnak, bekúszott életünkbe Thomas, a gőzmozdony. A mozdony tortán már túl is vagyunk :-). Azóta is kirobbanthatatlan, Bob mesterrel együtt (mondjuk Bob az egyetlen, amivel amúgy sem lenne bajom).Kislányom anyóstól fél évesen kapott Hello Kittyt, egy évesen Barbie-s kirakót, úgyhogy nincs megállás. Én is feladtam, szóval a receptet vittem :-).
    Zsófi

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Mindenkinek a dícséreteket!:-)

    Kata!
    Örülök, hogy sikerült tippet adnom, kíváncsi vagyok, Nálad milyen ízben készül majd el!:-)

    Zsófi!
    :-))) Ez nagyon aranyos!:-) Ezek szerint akko már nálunk sem lesz megállás...!:-))

    VálaszTörlés
  4. Megcsináltam, dupla piskótából és a krémet úgy variáltam, hogy a rétegek közé meggypudingot kentem, a tetejére meg ment az általad is leírt kókuszoskrém! Így nagyon finom lett, de muszáj voltam ellensúlyozni a kókuszos krém édességét a meggy savanyúságával, mert nekem a 3/4 cs cukor nagyon sok volt hozzá!

    A mai bulin gyerekeknek is és a felnőtteknek is nagyon tetszett a forma és mindenkinek ízlett maga a torta is! Úgyhogy nagyon köszi a remek ötletet!! :)

    VálaszTörlés
  5. Kata!
    Nagyon örülök, hogy bejött Nálatok is a torta! Ez a meggy-kókusz párosítás szuper ötlet! Egyébként én is túl édesnek éreztem még így is, de mivel bárkitől kérdeztem, mindenki éppen jónak találta, úgy gondoltam, én érzem már túl édesnek a dolgokat.:-)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jól néz ki a torta!!! Egy ilyennek én is örülnék! :)

    Javaslom, hogy az általam "mű"nek tartott margarint cseréld le kókuszolajra, kókuszzsírra. Szerintem gáz a margarin és ha vegán vagy, nem sok lehetőséged van a vajat másra cserélni. Viszont a kókuszolaj, kókuszzsír még egészséges is és nincs szar margarin íze.

    Többek között, én ezért nem vagyok még vegán. Utálom a margarint, nem bírom a vajat feladni érte, viszont sok mindent főzök már kókuszzsírral.

    VálaszTörlés
  7. a nagymama ezt a tortát sütötte meg kislányom első szülinapjára, kókuszzsírral, és nagyon fincsi lett, falta az ünnepelt is :) szerintem én is meg fogom párszor sütni, nagyon jó recept!

    VálaszTörlés