2008. szeptember 10., szerda

Vegetáriánus babák hozzátáplálása 1.

Egy szerintem nagyon fontos témáról, a vegetáriánus/ vegán babák hozzátáplálásáról szeretnék Nektek írni, azaz mit és hogyan lehet, érdemes bevezetni a kizárólag anyatejes első 6 hónap után! Már régóta gyűjtögetem az infókat ehhez a témához, és hát valójában ennek a blognak a megszületését is többek közt az eredményezte, hogy én magam sem találtam igazán kielégítő infókat etéren (sem), sőt mondhatni teljesen tanácstalan is voltam 'anno', amikor Babóca 6 hós kora után elkezdtük az egyéb étkek bevezetését is...

Mindenesetre mára eljutottam oda, hogy eldöntöttem magamban, születendő kiscsajszinknál 1. a fokozott allergialehetőség 2. a tej-/ és hús ellenességem miatt is, az első évet mindenképpen vegán módon szeretném megélni vele! Utána aztán meglátjuk, sajtot, némi tejterméket sztem fogok adni, mert azt mi is szeretnénk majd enni, a húst pedig majd ahogy ő dönt, de inkább házon kívül fog az asztalra kerülni, mint általam, az tuti.:-))

Sok ideig jobb híján a Kismama Magazin elég jó 'Hozzátáplálási táblázatát' használtam, de a csak vegán/ vegetáriánus étkezés esetén az sem ad elegendő információt.

Tavaly nyáron aztán kezembe került egy kanadai vegán anyuka szakácskönyve (Dreena Burton: Vive le vegan!), aki a könyvhöz mellékelt egy természetgyógyász által összeállított vegán hozzátáplálási táblázatot is. Én ezt vegyítettem a Kismamás táblázattal, illetve ültettem át a magyar viszonyokhoz. Mert pl. Dreena az első, 6 hónaposan bevezetendő gyümölcsökhöz sorolja az apró magvas, bogyós gyümölcsöket, amiket viszont nálunk a fokozott allergialehetőség miatt éppen az utolsó helyre, 1,5 - 2 éves korra javasolják!

Az általam összeállított táblázatba - külön jelezve -, bevontam a tejtermékek és tojások bevezetését is az egyszerűség kedvéért, így nem csak a vegán, hanem a lakto-ovo vega anyukák számára is hasznos lehet!

Az első részben az összefoglaló táblázat lenne, majd a következőben részletesebben is elemeznék néhány vegás/ vegán bevezetési sajátosságot (pl. fehérjék, hüvelyesek, B12 vitamin, kalcium stb.).

A témához javasolt olvasnivalók:
- Reisinger Orsolya: Mérlegen a vegetarianizmus. Útmutató kismamáknak és kisgyermekes családoknak. Kiadó: Oltalom Alapítvány 2003.

- A 4 gyermekes Kálmán Reni írása Govinda blogján a vegás gyerekek hozzátáplálásáról.http://govindananda.blogter.hu/?post_id=249678

Szívesen várom már tapasztalt vegás anyukák egyéb tapasztalatait, megjegyzéseit is a táblázattal kapcsolatban, illetve a még nem tapasztaltak egyéb kérdéseit is!:-)
És akkor íme:

VEGETÁRIÁNUS BABÁK HOZZÁTÁPLÁLÁSA,
azaz az élelmiszerek bevezetési sorrendje a 6 hós anyatejes táplálás után

Fontos, hogy egyszerre csak egy új alapanyagot vezessünk be, s könnyen emészthető ételféleségekkel kínáljuk a kicsit. Nem baj, ha az itt megadott időpontnál később kezd el szilárd ételt enni.

0-6 hós korig
Hat hónapos korig csak anyatej, igény szerint.

Betöltött 6. hónaptólGyümölcs: alma, őszibarack, meggy
Zöldség:
burgonya, édesburgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla, gesztenye
Fehérje: anyatej
Gabona: gabonapelyhek (először a gluténmentes pelyhek, azaz 1. rizs, 2.kukorica, 3.köles 4. hajdina)
A Kismama Magazin ajánlása szerint teljes kiőrlésű gabonát (pl. barna rizst és teljes kiőrlésű liszteket!) csak 1 éves kor után adjunk!
Megjegyzés: egyes tézisek szerint a fokozott allergiaveszély miatt, 1 éves korig csak a gluténmentes gabonapelyhek adása javasolt, a gluténesek viszont elhagyandóak...! A Kismama Magazin ajánlása szerint a gluténes gabonákat kaphatja 1 éves kor előtt is a baba, viszont a gabonák bevezetésénél először mindenképpen a gluténmentesekkel kell kezdeni, majd ezeket kövessék a gluténesek a fent megadott sorrendben! Lisztérzékeny családoknál erre különösen kell figyelni a csecsemőnél!
Saját tapasztalat: én zab- és búzapelyhet pl. 6 hós korától adtam Babócának, mert nem tudtam még akkor erről a gluténmentes dologról, de nálunk szerencsére nem okozott problémát...

Betöltött 7 hótól
Gyümölcs: banán, körteZöldség: cukkini, saláta (főzeléknek elkészítve), brokkoli, fehérrépa, pasztinák, zeller, spárga, tök, uborka sütve vagy főzve, passzírozott zöldborsó (héj nélkül)
Fehérje: anyatej, tejmentes tápszerek.
Illetve ettől a hónaptól kezdődnek ált. a "problémák" a külvilág, azaz főként a gyerekorvos, védőnő felé, mert ilyenkor a vegyes táplálkozású gyerekeknél már megy a hús! A fehérjepótlásról csecsemőknél majd írok még a köv. részben!
Fűszerek: 1 kávéskanál napraforgóolaj/ 1 dl főzelék, petrezselyem, zellerlevél, kapor, metélőhagyma

Betöltött 8-9 hótól
Gyümölcs: szilva, ringló, sárgabarack, görögdinnye, sárgadinnye, cseresznyeZöldség: zöldborsó már héjastól is, karalábé, kelkáposzta, karfiol, csicsóka, vörös- és fokhagyma (sütve vagy főzve)
Gabona: árpapehely, rozspehely és jöhetnek a gluténmentes gabonák, mint az amarant, a quinoa (ejtsd: kinva), rizs, vadrizs
Hüvelyesek: először a könnyebben emészthetőekkel kezdjük, mint a lencsefélék, pl. vöröslencse, majd az adzuki bab, sárgaborsó, felesborsó, csicseriborsó, kidney bab. A keményebb babfajták nehezebben emészthetőek!
A fehérjekomplettálásról és a hüvelyesekről majd írok még külön a köv. részben is!
Fehérje: anyatej, betöltött 9 hós kortól, a bab és lencsefélék, amarant, quinoa, esetleg tejmentes tápszerek
Fűszerek: bazsalikom, kakukkfű, borsikafű, borsmenta, szurokfű, citromfű, lestyán (igen kis mennyiségben)
Olajak: olíva, repce, lenmagolaj

Betöltött 10-11 hótól

Zöldség:
káposzta, padlizsán, zöldbab, rebarbara, mángold. Spenót - sóska, rebarbara max. heti egy alkalommal, mert oxálsav-tartalmuk akadályozza a szervezet kalciumfelvételét!
Tejtermék (csak abban az esetben 1 éves kor előtt, ha a családban nem fordult elő allergiás megbetegedés!!!): kefir, natúr joghurt, túró, sajt kis mennyiségben, pl. főzelék kiegészítéseként.

Betöltött 12 hótólGyümölcs: narancs, citrom, paradicsom, ha a családban előfordult allergiás megbetegedés
Zöldség: uborka nyersen, vagy reszelve, retek, vöröshagyma és fokhagyma nyersen, szója és származékai max. hetente 1x!(tofu, szójatej, sz.tejszín, sz. joghurt, sz. puding, miszó stb.), paprika, Spirulina alga
Tejtermék (ha a családban eőfordult allergiás megbetegedés, ekkor kezdjük a 8-9 hós korban ajánlottakat, s egy hónap elteltével csak a többit!): tehéntej, vaj, tejszín, tejföl, kecsketej, kecskesajtok, juhtúró, juhsajt.
Gabonák: teljes kiőrlésű gabonák, köles, hajdina, barna rizs.
Egyéb: méz, nádmelasz, tojás (először csak a főtt tojás sárgája, max. heti 3x!), gyógynövényteák (menta, citromfű, csalán), gyümölcsteák.
Olajos magvak főként darálva (a pollentartalom és az allergizálódás veszélye miatt csak 1 éves kor után javasolt bevezetésük!): mandula, napraforgómag, tökmag, lenmag, szezámmag, kendermag.

Betöltött 18 hótól
Gyümölcs: kivi, ribiszke, szeder, egres, csipkebogyó, áfonya, som, málna, eper, szamóca, déligyümölcsök (ananász, mangó, grépfrút stb.)
Olajos magvak: dió és diófélék, mint pl. kesudió, pekándió

Betöltött 2-3 éves kortólOlajos magvak: mogyoró!
FEKETELISTA MIN. 2 ÉVES KORIG (de lehetőleg utána se nagyon)!!!
- cukor
- babapiskóta
- keksz
- ropi
- csipsz
- csoki
- cukorkák
tartósítószert, ízfokozót, mesterséges színezéket, aromát, édesítőszert tartalmazó bármilyen étel
- kóla és egyéb szénsavas üdítők.
Folyt. köv....

19 megjegyzés:

  1. Nem sokára élesben is kipróbálhatod :) na jó úgy 6-7 hónap múlva kezdheted...
    Ilyenkor mindig fészkel a kis gondolat bennem, hogy de szívesen próbálgatnám újra, még egyszer...

    Amikor ott van, benne az ember, akkor valahogy nehéz így pontosan leírni (nekem legalábbis így volt), mert ugye attól is függ, hogy télen vagy nyáron kezdjük a hozzátáplálást.
    Milyen gyümölcsök-zöldségek vannak olyankor stb.

    A gluténeset én is adtam már 6 hó után.

    VálaszTörlés
  2. Csak egy nagybetus KOSZONOM!!!Nekem ez ugye mind tèmàba vàg.Zsu

    VálaszTörlés
  3. Reni!
    És mit szól a férjed a nagy gyerekvállalási kedvedhez?;-) Az ilyen anyukák mint Te, futnak nálam az "Ősanya" jelzővel:-)

    Zsu!
    Akartam is írni, hogy feltettem, de akkor örülök, hogy megtaláltad!:-)

    VálaszTörlés
  4. Siccike!
    Eddig Ő is akarta. Most viszont sok minden változott, rövid időn belül. Kicsit nehezebb lett.
    Lehet, hogy már csak egy gondolat marad nálam vágyszinten. Igazából minden érv ellene szól:(kor)különbség, császárok száma, stb., és csak egy vékonyka önző érv mellette: hogy én szeretném.

    VálaszTörlés
  5. Szia! Ezt olvastam mosta Kismama.hu-n.

    Konkrétan engem Emilnél letorkoltak, hogy mért adok neki kiflicsücsköt fogzásra.
    Most is azt adok a másodiknak, csak nem kötöttem a dokinő orrára. Bár amúgy kajába csak gluténmentes gabonát teszek Bének (rizs, köles egyenlőre).

    Mikor kaphat kiflicsücsköt?
    Néhány évvel ezelőtt még azt hirdették a gyermekorvosok, védőnők, hogy a liszt- (glutén-) tartalmú ételeket, mint a kenyérféléket, kekszet, babapiskótát, rántást, habarást csak a csecsemő tíz-tizenkét hónapos korától szabad adni. Az elmúlt években változott ez a javaslat, hiszen az ilyen ételeket már hat hónapos kortól fokozatosan beépíthetjük a baba étrendjébe. A változást azt indokolta, hogy a lisztfélék későbbi bevezetése semmiféle előnnyel nem jár, viszont a gyerek számos jótékony hatástól (összetett szénhidrátok, vitaminok, elsősorban B-vitamin) esik el. Korábban azért javasolták a lisztfélék későbbi bevezetését, mert úgy gondolták, ha csak egyéves kor után kap glutént a csecsemő, akkor elkerülhető lesz a cöliákia. Más ételallergiáknál, például a tehéntej-allergiánál ugyanis a tehéntej későbbi bevezetésével elkerülhető lehet az allergiás megbetegedés. Ez a cöliákiára sajnos nem igaz.

    VálaszTörlés
  6. Bibe!
    Hú, nagyon köszönöm!!! Nagy-nagy dilemmámat oszlattad el ezzel a bejegyzéssel!:-)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm, köszönöm!!! Mit kínlodok, most hogy első gyermekünk 8 hónapos lett,és hát mi bizony nem szeretnénk húst adni!Nyugtassatok meg az elefántokon, indiai gyerekeken kívül, magyar babák is egészségesen élnek húsmentesen, ugye?! Mert néha nagy az ár, ami ellen úszni kell...

    Hozzátenném, hogy kerületenként változik hogy melyik gyerekorvos, védőnő mit mond, a sógornőmmel így egyeztetünk.
    A dokink azt mondta, hogy 7 hónapos kórtól lehet kiflicsücsköt adni, mert hogy pont az a lényeg, hogy akkor kapjon már, amíg szopik, mert így könnyebben átvészelni a szervezet az esetleges negatív reakciót. Én már adtam padlizsánt is, meg tojássárgáját. (Ezt is mondta a gyerekorvos.Persze nem tudtam, hogy csak kicsit kell, azt nem mondta...)

    Vannak gyümölcsös bébiételek teljeskiörlésű gabonával 4 hóstól ajánlva! Szóval elég zavaros ez az egész,húsevés nélkül is! :)

    Nagy fellélegzést okozott a postod!!! Jövök még! Mégegyszer köszi!

    Kisterc

    VálaszTörlés
  8. Kisterc!
    Örülök, hogy találtál hasznosságokat! És hát abszolút megnyugodhatsz, rengeteg vega, sőt vegán baba él MAgyarországon is!:-) Bár az valóban igaz, hogy időnként hatalmas az ár, ami ellen úszni kell, de fő a magabiztosság! HA Te biztos vagy a dolgodban és határozottan-egyértelműen, de higgadtan lépsz fel a témában, kellő természetességgel, akkor idővel a környezet is elfogadja! Ugyanakkor azt is tudom (saját tapasztalat -is:-), hogy sokszor éppen ezt a magabiztosságot a legnehezebb megszerezni... HA van kérdésed, írd meg nyugodtan akár itt, akár privátban! Sok sikert és kitartást!:-)

    VálaszTörlés
  9. miért nem akartok nekik húst adni? én nem ehetek, mert beteg vagyok, de. édes istenem, ha ennyire önzőek és önfejűek vagytok, miért nem inkább vmi másba ölnétek ezt a sok alkotó energiát? pl. vmi enszes program afrikában, amiről lehetne fotókat lobogtatni a haverok és a család előtt. ez veszélyeztetés, pont úgy, mint a szeretet nélküli nevelés. mert Ti a testének nem adjátok meg azt, amit kell. Mennyi az indiai pórnép átlagéletkora, akik nem tudják a húst megfizetni?35-40 év? konkrétan levelezésben állok egy indiai orvossal, utána kérdezzek? utána olvastatok? és milyen anyagokat nem tudtok bevinni nekik amik miatt lemaradnak majd testileg-lelkileg, és gyatrábbak lesznek annál, mint ami a genetikai prg-jukból kihozható lenne? most itt megfogadom, minden energiámat arra fogom szánni, hogy elítélendő és űzött dolog legyen ebből, szűrje a védőnői szolgálat, és szükséges legyen nevelési tanácsadó bevonása ilyen esetek kiderülésénél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anikó!
      Most kíváncsivá tettél, hogy mégis mi az az anyag, amit nem tudnak bevinni? Kérlek mondd meg nekem, hogy mi az a tápanyag, ami CSAK az állati eredetű élelmiszerekben van, mivel a tudomány jelenlegi állása szerint ilyen nincsen (Igen, tudom, hogy a B6-B12 vitaminra gondolsz például, de azt pedig szintén nem a hús tartalmazza, hanem egy baktérium, ami szintén bevihető egy élesztőanyag segítségével).
      Az indiaik pedig valószínű azért halnak meg, mert nem esznek húst, és természetesen semmi köze a haláluknak ahhoz, hogy majdnem az összes folyójuk el van szennyezve, a döglött állattetemeket és az emberi hullákat is a vízbe dobják, abban fürdenek, abból isznak, a szanitációra pedig egyáltalán nem jut pénz.

      Törlés
  10. Kedves Anikó!

    „Az Amerikai Dietetikai Szövetség álláspontja szerint a jól összeállított vegetáriánus étrendek – köztük a teljesen növényi, vegán étrend is – egészségesek, kellőképpen táplálóak, és egészségügyi előnyöket nyújthatnak egyes betegségek megelőzésében és kezelésében. A jól összeállított vegetáriánus étrendek az emberi élet összes szakaszában megfelelőek, ideértve a terhességet, a szoptatást, a csecsemőkort, a gyermekkort, a kamaszkort; illetve sportolók esetében is teljesen kielégítő.”

    A fenti szöveg eredetije itt olvasható: http://www.eatright.org/about/content.aspx?id=8357

    Ehhez mondjuk hozzátartozik az is, hogy az USA-ban több millióan élnek vegán életmódot, gyerekek, felnőttek egyaránt...

    A betegségedet nagyon sajnálom, jobbulást és kitartást kívánok!!

    VálaszTörlés
  11. Kedves Anikó, árad a gyűlölet a hozzászólásodból, amennyiben van gyereked, megvalósulni látom a szeretet nélküli nevelést. :(((

    VálaszTörlés
  12. Nagyon-nagyon köszönöm ezt az összefoglalást! Bár 5. gyermekkel küzdünk, merőben megváltozott a szemléletünk a család étkezéséről, és sokat tipródtam, mivel etessem Barnabást... Minden csupa bizonytalan eredetű, tartósítószeres meg egyebek, nem beszélve a tejet tartalmazó babapépekről... Aztán találtam zabpelyhet, ami vízzel oldódik, meg többmagosokat és ezekkel kezdtünk a zöldség-gyümölcs mellett. A glutén már nem is érdekelt, csak örültem, hogy van valami, ami tiszta és tápláló:) Nem vagyunk vegánok, de annyira kevés húst eszünk, h már nevetséges, így az is kimarad a baba ételeiből. Hát nagyon köszönöm az ötleteket és az egész blogon szereplő receptözönt!:) Sok fini ötletet kívánok még nektek és szuperjó egészséget!
    Eri

    VálaszTörlés
  13. Örülök, hogy ezzel a témával is foglalkozik végre valaki. Sajnos nagyon kevés információhoz lehet jutni, bár nekem szerencsém van a védőnővel és a gyermekorvosunkkal, egyikük sem ellenzi a vega hozzátáplálást, max. a védőnő széttárta a karját, hogy segíteni sem tud ebben.
    Az lenne a kérdésem, hogy akár a blog szerzőjének, akár a tapasztalt olvasó szülőknek van -e tapasztalata vagy információja az élesztő, sörélesztő pehely és csírák adhatóságáról? Valahol olvastam, hogy amikor már nem csak az anyatej/tápszer megy, de még nem vezethetők be a tejtermékek és a tojás, akkor lehet velük megelőzni hiányállapot kialakulását, elsősorban B-vitaminok és fehérje terén. Ezen fellelkesültem, mert mi is használunk a felnőtt ételeinkhez sörélesztő peylhet és csírákat, de hogy milyen mennyiséget adhatok a kicsinek, arról sehol sem találtam infót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az élesztő tudtommal 1 éves kortól javasolt/ adható, a csírákkal viszont csínján bánnék kisgyerek esetében...
      Ehhez hasznos lehet ez a cikk: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/csira-kisokos-nem-art-ovatossag

      Törlés
  14. A kenyérben is van élesztő, úgyhogy azzal együtt bekerül a baba szervezetébe.
    Én most vagyok ebben a helyzetben, a kisfiam egy éves, és szeretném, ha ő is vegetáriánus lenne. Nem kapott még húst, életerős és vidám baba, de miért is ne lenne.:) Én magam 17 éve vagyok ovolakto vegetáriánus. Jó, hogy rátaláltam erre az oldalra

    VálaszTörlés
  15. Szia!
    Nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra! Én ovo lakto vega vagyok már jó ideje! Van egy 21 hónapos kislányom, akit szintén így etetek! Ez miatt sajnos elég sok a nézeteltérés a környezetemmel! Párszor sikerül is elbizonytalanítani, szerintük tönkre teszem a gyereket! Ezért is örülök, hogy Rád találtam, mert látom, hogy vagyunk igy egy páran és ez megerősít! :)

    VálaszTörlés
  16. Kedves Siccike! Az amarant és a quanioa-ból dm bio puffasztottat vettem,így eheti is vagy kell hőkezelni?Hányszor egy héten? Köszönettel Ivett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ivett, mennyi idős a baba? A puffasztottat nem kell tovább hőkezelni, azt belekeverni szoktak pl. pépekbe, pürékbe.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...