2008. október 3., péntek

Allergiahelyzet most...

Főzni mostanság még nem túlzottan van ihletem, inkább sütögetek egyet s mást (receptek is majd vmikor jönnek...), viszont az allergiahelyzetünkről beszámolnék, hogy kissé oldjam terápiás írással legalább ebbéli feszültségem...:-(

Szóval, igazából ott tartottam legutóbb ilyen irányú bejegyzésemben, hogy nem igazán voltunk elégedettek a közel 4 hónapos kezeléssel dr. Hovanyovszky Saroltánál http://vegagyerek.blogspot.com/2008/08/hov-jutottunk-az-elmlt-egy-vben.html, ezért többek ajánlására mégis újból bejelentkeztünk dr. Nagyezsda Torbenkovához http://www.torbenkova.lapunk.hu/ , akiről korábban egyszer már lemaradtunk.

Augusztus végére kaptunk hozzá időpontot, most ivételesen elég gyorsan, 3 napos átfutási idővel. Az első találkozó igen pozitívra sikeredett, a doktornő nagyon magabiztos volt számomra, és nekem pont erre volt szükségem a Hovanyovszky doktornőnél korábban tapasztalt bizonytalanság után. Elmondta, hogy ő azért "mer" már közel 15 éve kizárólag homeopátiával kezelni akár súlyosabb betegségeket is, mert többek között a saját tapasztalatai mellett kijár Indiába egy olyan gyerekkórházba továbbképzésre, ahol kizárólag a homeop.val gyógyítanak. És ott nem egyszer tanúja volt olyan eseteknek, amikor pl. súlyos tüdőproblémás újszülöttnek, aki gyakorlatilag 12 órája már csak tengődött szegényke, beadták a megfelelő potenciájú és a betegségre való homeopátiás szert, majd a gyerek 3 óra elteltével elkezdett magához térni. Ez pedig olyan bionyíték volt számára, amely mindennél meggyőzőbb, hogy igenis a homeopátia hatásos! Azt ugyanakkor elismerte, hogy ehhez valóban nagy tapasztalatra és magabiztosságra van szükség az orvos részéről, hogy MERJE használni a megfelelő alkati és megfelelő potenciájú szert.

Fiacskánkat illetően ő is megállapította sajnos, hogy a korához képest nagyon súlyos az allergiája...:-((( Viszont azzal nyugtatott, hogy ő biztos benne, mindenképpen kigyógyítható belőle, illetve elérhető, hogy felnőtt korára ne legyen már allergiás, esetleg asztmás. Azt viszont nem tagadta, hogy mindez bizony feltehetően igen hosszú időbe fog telni, úgyhogy mindenképpen nagy-nagy türelemre van/ lesz szükség a részünkről...
Új infó a kórtörténetünket illetően, hogy ő az egész allergia-mizériánkat a 3 naposan kapott BCG-oltásra, illetve az azt követő további oltásokra vezette vissza...
Ugyanis ahogy végigvettük Babócánk tüneteit, valóban mindig valamelyik oltás beadását követő időszakban jött elő valami, ami aztán tovább gyűrűzött további hónapokon keresztül. Kezdve a kb. 2 hetesen elkezdődött, majd hosszú hónapokon keresztül tartó orrdugulással... A Torbenkova doktornő pl. azt is elmondta, hogy Nyugat-Európában mindenhol betiltott a BCG-oltás a sok mellékhatása miatt, és hát nem véletlenül van sajnos olyan sok autista is manapság, ami ugyancsak a túlzott beoltásoknak tudható be. A BCG-oltást adják ugye a TBC ellen, amikor is gyakorlatilag a 3 napos csecsemőbe beleültetik a tüdőbetegség baktériumait... Amikor a baktériumok pedig dolgozni kezdenek a szervezetben, úgy 10-14 nap után, akkor az arra úgymond fogékony gyereknél (értendő ezalatt a pl. allergiára hajlamosabb gyerek), megjelennek a tüdőbetegség enyhébb kezdő tünetei, mint orrdugulás, állandó nátha stb. Majd félévesen az ekcéma, aztán az ételallergia, majd egyéb allergia, krupp, és végül az asztma.
Elmondta, hogy a homeopátián belül az oltások mellékhatásainak kivezetésére léteznek szerek, amiket az oltás beadása előtt kell a csecsemőnek beadni, így nem károsodik úgy a szervezete. Esztikénk részére át is adta a BCG-hez szükséges szert, mondjuk az más kérdés, hogy annak ellenére, hogy beadtuk neki, most napok óta olyan durva orrdugulása van Szegénykémnek, hogy ma már szopizni is alig tudott...:-((((( A következő, 2 hónapos oltásra is kaptunk már kivezető szert, de annál is hozzátette a doktornő, hogy javasolt lehetőség szerint minél későbbre kitolni az oltás beadatását.
Visszatérve Babócára, augusztusban kaptunk tehát egy újabb alkati szert már a Torbenkova doktornőtől, amit elkezdtünk neki adni. Az első 2 napban önmagához képest egész nyugodt volt, a tünetek viszont maradtak (orrviszketés, szemviszketés, ekcéma). Majd néhány nap múlva egyre erősödtek. A gyerek ismét teljesen kezelhetetlen volt az állandó fizikai tünetekből fakadó feszültség miatt, egyre véresebbre kaparta az orrát, erősödött az ekcémája. A doktornő javasolta, ritkábban adjuk be neki a szert, valszeg túl erős volt neki így elsőre. Így tettünk, de néhány nap múlva, hirtelen nagyon durván elkezdett köhögni, majd egyre több váladék halmozódott fel a torkában. A sok váladéktól egyre nehezebben nyelt, illetve elkezdett hányni a köhögő rohamok eredményeképp. Több napon keresztül mentek a durva éjszakai hányások, szenvedések, a doktornő pedig pechünkre épp akkor utazott el 3 hétre külföldre... Mindemellé becsatlakozott ismét egy istentelen orrfolyás, az orrát már véresre vakarta, úgyhogy már vírusra is kezdtem gyanakodni. Elvittem a háziorvoshoz, megvizsgálta, nem talált semmit, úgyhogy "Anyuka, ez sajnos még mindig az allergia"... És mivel már nagyon kivolt Szegénykém, úgy döntöttem, adott helyzetben nem adom neki tovább az akkori homeós szert, hanem átmenetileg kapja a háziorvos által felírt allergiaszert. És amely szer áprilisban még lórúgás volt neki, és rohamos javulást hozott átmenetileg, most alig valamit hatott....:-(( A múlt héten végre visszaért a Torbenkova doktornő külföldről, és elmentünk hozzá kontrollra.
Helyeselt, hogy adott helyzetben nem adtuk tovább a szert, az valóban nem az ő alkati szere volt, mivel csak rosszabbodást hozott neki.... Ismét kikérdezés, majd újabb alkati szert kaptunk. És hát nagyon jól megfogalmazta, hogyan is épül fel gyermekünk személyisége jelenleg... Sajnos az allergia súlyos tüneteinek eredményeként a gyereknél beállt egy úgymond két személyiséges állapot, ami az időnként igen súlyos magatartászavarait is okozza. Azaz, amikor tünetmentes, akkor egy tündibündi, rendkívül pozitív, értelmes, kedves gyerek, amikor viszont kiújulnak, illetve felerősödnek a fizikai tünetei, az állandó feszültsége miatt lesz belőle egy gyakorlatilag a legtöbbször kezelhetetlen, gyakran igen agresszív, indulatos, dühödt és önmagában is akár kárt tevő, jelentősen alvászavaros gyerek.:-(((( Hát, igen, sajnos valóban ez van...:-((( és mindehhez jön most még a testvérféltékenység és a 3 éves dackorszak "kiegészítésképp"...!
Még szerencse, hogy Picikénk viszont rendkívül alkalmazkodó, türelmes, nyugodt, a hangját is alig hallató, alvást az evéssel váltó kisbaba.:-)
Tehát a múlt héten ismét egy újabb alkati szert kezdtünk, illetve kaptunk mellé egy másik szert is alvászavarokra, mert már teljesen kivagyunk attól, hogy a Pici gyakorlatilag 2 max. 3x ébred kajálni éjszaka, a Nagy viszont volt, hogy már 5-6x is újabban!!! És persze egymást felváltva ébrednek...
Az alkati szer beszedése utáni 2 napban visszatért a tündibündi, utoljára talán jó félévvel ezelőtt látott gyerekünk!!!:-) Ismét leült egyedül játszani, vidám és kiegyensúlyozott volt, hirtelen varázsütésre megszűnt minden tünete, tényleg el is felejtettem, hogy az én gyerekem valójában ilyen volt élete első 2 évében! Hurrá, mondtuk Férjjel, a hosszas próbálkozások után végre megvan az alkati szere? Majd a 3. naptól ismét viszketni kezdett, mára eltelt az újabb első hét, és ismét egyre nyugtalanabb, az ekcémája felerősödött, újból folyik az orra és sorolhatnám...
Az alvászavarra kapott szer hatásaként pedig az eddigi napi 10-12 óra helyett mindössze 6-7 órát aludt az elmúlt napokban, hihetetlen hiperaktivitás lett úrrá rajta, tegnap pl. hajnali 5h-től fent volt, és napközben mindössze 1 órát aludt... Úgyhogy akkor inkább ezt se adnám tovább be neki...
A doktornőt telefonon konzultációra egyébként minden reggel 8-9h között lehetne hívni, ami a héten részemről úgy nézett ki, hogy ált. 8h-tól folyamatosan foglalt volt, majd 3/4 9htől kikapcsolta, tegnap pedig már azt mondta be egy automata, hogy a hívott szám kivonva a forgalomból....
Hát ennyi! SAKK-MATT???!!!

11 megjegyzés:

  1. Hatterolvaso vagyok mar regota.
    Sajnalom, hogy ilyen gondokkal kuzdtok, nagyon nem konnyu most nektek. Kivanom, hogy minel hamarabb sikeruljon normalis kerekvagasba kerulnotok, igazan ratokferne mar.
    Sajnos segiteni nem tudok, de kuldom feletek a pozitiv godolatokat.
    E.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nem lehet könnyű a Kicsidnek így.
    Ami eszembe jutott, hogy én most járok a két kisebbel ( és magam is) biorezonanciás kezelésre. Zorka ekcémával, Mimike szemölccsel.
    eddig nagyon jókat tapasztaltunk ezzel kapcsolatban, unokahugom allergia kezelésre fog járni hamarosan szintén ide.
    Kívánom hogy minnél hamarabb találjatok megoldást, és javulást a kicsi fiúnak.
    Hajni

    VálaszTörlés
  3. antalvali.hu => ha még nem ismered, nézz körül és érdeklődj, ő és a köré szerveződött egészségtudatos kis csapat nagyon sok mindenben lehet a segítségedre!
    Kitartás!
    Egy alkalmi olvasód:
    Adrica

    VálaszTörlés
  4. Tudom, hogy a kisfiatok alvás- és viselkedészavar elsősorban az allergiájából és a súlyos tünetekből adódik, de esetleg a Vadaskert Klinikán tudnának segíteni ennek a kordában tartásában. Gyerekekkel és az ő bajaikkal foglalkoznak, nagy empátiával. Talán az ilyen apróságokkal is. Zé

    VálaszTörlés
  5. E.!
    Nagyon köszönjük, reméljük hatnak majd a pozitív energiák!:-)

    Vimizo!
    A biorezonancia alkalmazása nem korhoz kötött?

    Adrica!
    Már korábban ajánlotta vki, majd megint rájuk nézek, köszi!

    Zé!
    Pont tegnap javasolta vki ugyancsak a Vadaskertet, megnézem őket, köszi! És hát igen, persze-persze allergia, de vannak természetesen más lelki tényezők is, amiken nem ártana dolgozni...

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Nekem is a biorezonancia jutott eszembe! Nálunk is a nagyobbik 3 éves, fél éves kora óta ekcémás, és most elkezdtük ezt a megoldást! A szemlélet alapján kb. 3 éves korig egynek tekintik az anyát és a gyereket, így tartják működőképesnek azt a megoldást, hogy a gyerek az ölemben ül, és rajtam van a ketyere, és rajtam keresztül gyógyul ő.
    Egyébként pedig ez közel áll ahozz a szemlélethez, hogy agyerek egy érzékeny radar, ami veszi a család ügyes bajos dolgait, aztán hordozza akár helyettünk is a tünetet, csak hogy még ordítobb és kényszerítőbb legyen a felszólítás! Neki úgy látszik az allergiában jön elő az a sok rejtett dolog, ami a családon belül van.
    A vadaskert mindezek után talán arra jó, hogy kiderüljön vele igazán nincs is baj (remélhetőleg), és nagyon hamar eljussatok oda a terapeutával, hogy a szülök kerüljenek terítékre, és Babóca számára pedig inkább megoldási stratégiákat adjon vagy játékkal, stb csökkentse a feszültségét, ami tesó miatt is biztosan van jócskán.
    No rövide enniy, hajrá, és gyönyörű ám az a babóca gyerek!

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Érdekes ez a biorezonancia, utánanézek! Hát igen, tudom, hogy a gyerek a szülők kivetülése... Terítéken is vagyunk rendesen folyamatosan...!:-) Amúgy én is azt gondolom, hogy Babócánk legtöbb dolga belőlünk/ tőlünk fakad, csak megoldani nem olyan könnyű... A szépségével viszont tényleg nincs semmi gond!:-))

    VálaszTörlés
  8. Vidd el a gyermekedet, hátha segít

    Braco Találkozó Budapesten
    Időpont: 2008. október 26. vasárnap 8-18

    Helyszín: Budapest, II. ker. Pálos u. 2. Európa Congress Center
    www.europacongress.hu

    Megközelíthető:
    Budakeszi útról nyílik és a Rege szálló mögött van. Moszkva térről 22-es bússzal 7. megálló "Vízművek".
    Autóval érkezők figyelem! Kevés a parkoló hely. Kérjük távolabb álljanak meg autóikkal.

    Belépő: 1000.-Ft + virág !

    A sorszámozott jegyek az adott napon a helyszínen vehetők meg, óránkénti váltással csoportosan lehet bemenni.

    MINDENKIT szeretettel kérek, segítsen abban, hogy továbbítja ezt a jó hírt saját ismerősei körében vagy ha van, tegye fel a honlapjára.
    Kérem a vidékről busszal érkezők szervezőit, minél előbb keressenek meg.

    Szeretettel Maggie
    Üzenet: maggieke@vipmail.hu
    Tel.: 06-30-236-7008
    www.trigonstudio.shp.hu

    FONTOS!
    Nagyon beteg embereket nem szabad kitenni hosszú út fáradalmainak! Az ő biztonságukat is szolgálja, hogy nem engedhetik be őket egy csoporttal együtt, hiába tették meg az utat! Egyéni lehetőség NINCS. Javasoljuk, hogy inkább a fényképüket vigyék el hozzátartozóik! Amennyiben van lehetőség a javulásra, az így is hat. A nemzetközi helyek nagy része lépcsős, tolókocsival, mankókkal nem megközelíthető! A külföldi utat azoknak ajánljuk, akik kb. egy órát képesek maguktól végigállni.

    FONTOS!
    Braco nem ígér gyógyulást vagy bármilyen más változást az őt meglátogatóknak. Azt tanácsolja, hogy mindenki menjen az orvosához és használjon minden lehetséges segítséget és terápiát, amit orvosa javasol. Mindenkinek meg kell értenie, hogy Braco segítsége csak kiegészítő lehetőség, ami nem helyettesíti az orvost. Braco kiemeli, hogy még a vele való találkozás után is fontosnak tartja orvosaik tanácsait megfogadni és követni javaslataikat.

    Braco egyéni segítő, nem képvisel semmilyen irányzatot, nem tartozik egyik valláshoz sem. Ingyen segít szeretetével, függetlenül az emberek vallásától, származásától, neveltetésétől vagy társadalmi helyzetétől.
    Bracohoz az emberek tízezrei látogatnak el, 12 éve. Senkivel nem tesz kivételt és mindig csak csoportosan áll az emberek elé. Ő nem vár el tőlünk semmit. Annyit tanácsol, hogy legyünk nyitottak és tegyünk mindennap valami jót, függetlenül attól, hogy milyen kicsit is.
    Braco NEM gyógyító. A vele való találkozások utáni hatások lehetnek felszabadítóak: testi, lelki szinten.

    Braco honlapja www.braco-info.com, ami több nyelven (angolul, németül, horvátul és magyarul is) olvasható: mindig aktuális nemzetközi információkkal.
    Magyarul a www.braco.extra.hu vagy www.trigonstudio.shp.hu oldalon talál aktuális információkat és hírlevélre feljelentkezhet.

    TALÁLKOZÓ MENETE:
    Csoport létszáma 50-500 fő. A teremben először egy szervező elmondja a legfontosabb tudnivalókat (kb. 10 perc) majd DVD-t vetítenek Bracoról (kb. 15 perc). Ez Bécsben, Svájcban németül, Zágrábban horvátul zajlik. Majd jön Braco, aki kb. 5 percig SZÓTLANUL nézi a csoportot.
    Ezt a kb. fél órát állva töltik az emberek.

    18 évnél fiatalabb ember és
    várandós nő NEM mehet Braco elé!

    Családtagok, barátok, rászorulók fényképét lehet vinni a találkozóra: gyerekekét is!
    Ha az állapot miatt túl megterhelő az utazás, akkor inkább a fénykép kiküldését javasoljuk!

    A találkozóra lehet virágot vinni.
    A virágcsokrok cseréje a szeretet körforgását jelképezi.

    VálaszTörlés
  9. szia,
    mi is torbenkova doktornőhöz járunk. tartsatok ki.
    nálunk autisztikus tünetek vannak és nagyon szépen javul a gyerkőc.
    a doktornő egy holland orvos protokollja szerint gyógyít, tinus smits-nek hívják. a remedium kiadott két könyvét magyarul, érdemes lenne olvasgatnod. van angol weblapja is, keress rá, jobban meg fogod érteni a kezelést.
    a homeopátiában a tünetek felerősödése ált. "jó" jel.
    szóval csak tovább, és ha nem muszáj, ne keverd a homeopátiát és az allopátiát.
    üdvözlettel:
    sophia

    VálaszTörlés
  10. Sophia!
    Hát, Babócánál annyira felerősödtek a tünetek, hogy arra már a Torbenkova is azt mondta, nem igazán jó jel! Ergo, vagy a szer nem volt jó, vagy az adagolás volt túl kevés... Tinus Smitsre rákeresek, köszi!

    VálaszTörlés
  11. Az alkati szerek az első 3 hétben nagyon felerősítik a tüneteket, majd a következő 3 hétben azok fokozatosan enyhülnek. 8 hét után pedig beáll egy új, nálunk mindig csak a kezelés előttinél jobb állapot. Türelem kérdése is, hogy kivárjuk. Nálunk ugyanez volt a kisebb fiúval.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...