2008. február 28., csütörtök

Lugosi Konyha másodszor

Noha a sok kapott pozitív energiának és valszeg a homeós bogyóknak köszönhetően is sokkal jobban vagyok (már csak 1-2 órát émelygek naponta, azt is leginkább szabályszerűen este 5-6h körül, és nem készülök mély álomba dőlni minden délben), a régi topos énemet még nem értem el... Most éppen fél év után először belemásztam egy francos náthába, amit leginkább az elmúlt hetek "jó kis" bolti fehérlisztes termékeinek és a tejtermékek, sajtok részleges visszatérésének tudok be részben, másrészt pedig egyéb lelki nyűgjeimnek....
Szóval, úgy döntöttem, decemberi félsikeres próbálkozásom után ismét teszek egy próbát a Lugosi Konyhánál, már csak azért is, mert Adéle egy kimerítő beszámolóban rendkívül pozitívan nyilatkozott róla, illetve az én korábbi bejegyzésem hozzászólásaiban is volt több pozitív megnyilvánulás.
A neten rendeltem ismét, egyelőre 2 napra, próbaként egy egész napos 5 étkezésest + 1 másik napra ebédet és vacsorát.
Első pozitív változás, hogy a megrendelésre e-mailben kaptam egy visszaigazolást, ami decemberben még nem volt!

A szállítási feltételeknél akkor a 9-13h-ig teljesítés szerepelt, így az adott napon napon 13.45h-kor ismét kissé aggódva hívtam az ügyfélszolgálatot, hogy mit tudnak az ebédünkről...
A hölgy rendkívül kedvesen és szolgálatkészen utánanézett (a kommunikáci
ó tényleg csillagos ötös!), és sajnos kiderült, rendszerkarbantartás volt aznap nálunk, és a megrendelésem nem érkezett be.:-( A 13h-ig kiszállítás pedig már módosult 14h-ra a külső kerületek esetében, a növekvő megrendelések száma miatt, és ez most fog kikerülni a honlapjukra (azóta valóban fel is került, pontos kerületmegjelölésekkel).
Hát, nem voltam túl boldog, úgyhogy annyiban maradtunk, ezen tapasztalataim után inkább lemondom a másnapi megrendelést is...! Bár a hölgy próbált kedvesen meggyőzni, de nem volt kedvem tovább kísérletezni....
Aztán váratlanul aznap délután kaptam tőlük egy emailt, hogy az eddigi kellemetlenségek miatt felajánlják, másnap ingyen és bérmentve kiszállítják aznapi megrendelésem, és kivételesen vállalják a max. 12-30-ig kiszállítást! Bevallom, nem tiltakoztam!
Másnap, már 12h-kor megérkezett a szállító, és nagy döbbenetemre, noha én aznapra csak ebédet és vacsorát rendeltem eredetileg, a napi öt étkezést, plusz sütivel hozták!!! Ez úgy gondolom, nagyon korrekt volt részükről (és hát anyagilag sem egy elenyésző tétel)!!!
Az ételek ez alkalommal a decemberihez képest kiválóak voltak, az adagok ugyancsak teljesen rendben voltak, sőt több mindennel nem is bírtunk!:-)

Ugyancsak pozitív változás, hogy a dobozok tetejére most már címkék is kerültek, így ha többfélét rendel az ember egy nap, nem kell bogarásznia, mit is eszik!
Íme a részletek:
Reggeli: gesztenyés-mazsolás guba
Jó nagy adag, Babóca közepesen értékelte, szerintem finom volt!
Tízórai: zöldalma
Ebéd: szejtánszelet vadasan zsemlegombóccal, roppanós sült zöldségekkel
Nos, ez egyrész hatalmas adag volt (ketten sem bírtunk vele és vacsorára is maradt), másrészt Babóca olyan hatalmas adaggal bevágott belőle, hogy komolyan mondom, teljesen elérzékenyültem, ahogy mélyen koncentrálva falta az ebédet!:-) Még repetázott is belőle! Nagy újdonság volt részéről, hogy a szejtánt eddig nem nagyon sikerült elfogadtatni vele semmilyen formában, most viszont a zsemlegombóccal együtt (a gombócfélék nagy ászok nálunk), jó sok mártással nagyon ízlett neki!

Süti: vaníliás kókuszkocka
Húúú, ez valami annyira nagyon isteni süti volt, hogy azóta is a szánkban érezzük az ízét!:-) Komolyan mondom, vegán sütiben még sosem ettem ilyen finomat! Omlós, puha mézes tészta, isteni vaníliás krémmel!:-) Babóca tetszési indexét mutatja, hogy a repetás vadas után még bevágott egy teljes (az ő általános adagjaihoz képest is) szép nagy sütit! Sőt, azóta is rendeltem már ebédet, amikor is az ebéd érkezésekor az első kérdése volt: "Dóji néni küldött sütit is?":-))
Csak reménykedem benne, hogy egyszer majd megjelenik egy Lugosi-féle sütis könyv!:-)
Uzsonna: sültpaprika- krémes szendvics friss zöldségekkel
Nagyon finom volt!

Vacsora: póréhagymás palacsinta
Hatalmas adag, érdekes ízvilág, és csoda, de még Babócának is bejött, noha nála a hagymás dolgok (se) nagyon szoktak befutók lenni!
Összességében ez alkalommal az 5-ös skálán 5-t kapott tőlem a Lugosi Konyha!:-) Azóta is rendeltem tőlük, a mai ebéd is finom volt, és már délre megérkezett!
Az ügyintéző hölggyel egyébként annyiban maradtunk, hogy általában próbálunk majd egyeztetni, adott napra kb. mikorra tudják vállalni a kiszállítást. A konyha a dobozok címkéje szerint a belvárosban van, ezért külső kerületeseknek is javasolt inkább egyeztetni szerintem.
Amúgy szívesen ajánlom másnak is őket!:-)

P.s.: Az élet iróniája, hogy gondoltam kipróbálom a Vegafutárt is, ám az ő honlapjukra is kikerült,, hogy a külső kerületekbe már nem is vállalnak szállítást...:-( Amúgy meg mit nyavalygok ilyeneken, mikor vidéken még ennyi lehetőség sincs, igaz?:-)

2008. február 22., péntek

Merre vagyok, hova tűntem?:)


Az utóbbi hetekben leginkább magam alatt...
Na, jó, ne túlozzunk, sőt!:-)

Történt ugyanis, hogy nemrégiben bejelentkezett Kisbolygó, aki Pocaklakóként jelenleg a 10. hétben leledzik, és szeptember 30. környékén készül majd megszületni!:-) Túl vagyunk az első ultrahangon, szívhang rendben, kezek és lábak fejlődőben!:-)
Ez a hír kétség kívül nagyon pozitív része!:)

A másik része, hogy az elmúlt 4 hétben egymást váltogatják a "most aludjak-e rögtön" és a "menjek-e hányni azonnal?" - állapotok...
Utóbbi készül kiütéssel nyerni... Bár a wc-kagylót még nem fogtam, de már többször voltam olybéli állapotban, hogy azt mondtam magamban, lehet, már az is jobb lenne... Azzal szemben, hogy Babócánál anno 3 évvel ezelőtt még csak egy futó hányinger sem környékezett meg a 9 hónap alatt, ezt most némiképp igencsak nem jól viselem...
Jó, tudom, lehetne ennél sokkal rosszabb is a környezetemben (a húgom 2 hónappal van előttem a terhességben:-), és több mint 10 héten keresztül hányt naponta többször), de hát ugye mindenkinek a magáé a legnagyobb...:-)
Az émelygések eddig csak 1-2 órára korlátozódtak, és főként akkorra, ha éhes voltam (na, ezt se értettem korábban, ha olvastam valahol), most már viszont evés előtt, után, éjszaka, és úgy ált. a nap kb. min. 10-15 órájában.:-(
Ezen állapotot pedig jelentősen fokozzák azon tények, ha:
- kinyitom a hűtőt,
- evéshez készül a család,
- főzni kellene valamit (brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr),
- ránézek a szakácskönyveimre,
- és gasztrooldalakat látogatok a neten...:)

Nos, hát ezen fenti tényezők összességéből fakad az, hogy noha főzőcskéztem kevéskét az elmúlt hetekben, azonban vagy energiám nem volt feltenni a recepteket, vagy kapásból elkapott a hányinger, amint ránéztem a letöltött fotókra.:-(
Eddig sikerült 3 kilót fogyni (ami azért nem látványos, mert volt miből leadni:-), és hát elkezdtem áttérni az úgymond egészségtelen kajákra... Rá sem bírok nézni a teljes kiőrlésű gabonákra, kenyerekre, tofu és társaira, valamint hüvelyesekre, és 2. hónapja egyáltalán nem kívánom az édességet. Ehelyett eszem a fehér kenyeret vajjal (köszi a tippet, Noémi!:-), egyre jobban kívánom a nyers zöldségeket, egyre többször kívánom a tejtermékeket, konkrétan sajtot, túrót -, ami ugye nagy dilemma Babóca tejérzékenysége miatt, mert csak stikában tudom enni -, és hát 1 év után elkezdtem kívánni a halat. A minap pl. bevágtam egy mini olajos tonhalat és egész jólesett...:-) Meg a nagyon egyszerű ételeket...
Úgy általában véve azonban a nap legnagyobb részében nem igen kívánok semmit, és rá sem bírok nézni semmire... Sose gondoltam volna, hogy pont a terhesség alatt lesz ilyen tartós időszaka az életemnek, amikor nem tudok enni...

No, miután ezt jól kitárgyaltam magamban:-), nagyon köszönöm a sok-sok érdeklődő e-mailt, akik hosszabb elmaradásom okát kutatták, igazán jólesett!
És elnézést az elmaradt mailes válaszokért, ígérem, igyekszem majd mindenkinek lassan-lassan pótolni, remélve, hogy nem tart már túl sok ideig ez az émelygős időszak!

Amint pedig újra erőre kapok, folytatódnak a receptek, és megnyitom természetesen a 'Vega kismama' rovatot is, hasznos infókkal!:-)

2008. február 14., csütörtök

Vöröslencsés csőben sült brokkoli (vegán)

Ez egy nagyon jól sikerült, igen laktató vacsi volt tegnap este!:-) A vöröslencsepürébe került citromlé is, ami Á-nak valszeg nem annyira jött be, mert amíg anélkül nyalogatott bele ízlett, aztán utána már nem annyira kellett...:-( Próbáltam a krumplit a brokkolival összetörni és a lencsekrémmel keverni, de úgy sem volt annyira nyerő nála.:-( Eszegetett belőle, de leginkább mert éhes volt, aztán amikor picit eltelt, rögtön abba is hagyta. Pedig jó kis fehérjebomba a lebncse+ tofu keveréke miatt! Nekem pont a citrom adta azt a jó kis pikáns pluszt hozzá, de legközelebb óvatosabban adagolnám, vagy akár ki is hagyható, de akkor valszeg jellegtelenebb lesz az íze...

Vöröslencsés csőben sült brokkoli
Hozzávalók (3-4 főre):
200 g vöröslencse
400 g brokkoli, rózsáira szedve
4 db közepes krumpli, közepes kockákra vágva
600 ml zöldség alaplé
1 vöröshagyma, felaprítva
1/2 tk. őrölt gyömbér
2 ek. olívaolaj
kb. 1/2 kezeletlen bio citrom héja és leve
só, bors
100 g tofu
kb. 100 ml szójatejszín

A lencsét a zöldséglében kb. 20 percig főzzük. A hagymát a gyömbérrel az olajon üvegesre pároljuk. A krumplit és a brokkolit gőz fölött megpároljuk, majd egy vékonyan kikent felfújtforma alján szétoszlatjuk. A lencsét a hagymával, a citrommal (a megfelelő citromosság eléréséhez érdemes apránként belekeverni a citromlevet és kóstolgatni) botmixerrel pürésítjük, sóval-borssal ízesítjük. A lencsekrémet a zöldségekre öntjük egyenletesen.
A villával széttört tofut a szójatejszínnel elkeverjük (hogy tejföl-szerű állaga legyen) és a tetejére öntjük. Sajtfogyasztók a tofukrém helyett tehetnek rá reszelt sajtot.
180 fokra előmelegített sütőben (légkeverésnél) kb. 20 percig sütjük.

2008. február 11., hétfő

Tofuburger (ovo) currys kelbimbóval

Vera házi burgerjét olvasva felsejlett bennem egy régebbi Kismamás recept, amit korábban készítettem, és ami akkoriban bejött a gyereknek-családnak egyaránt. Most currys kelbimbóval készítettem, (receptjét lsd. alul. Nagyon finom, pedig amúgy nem igazán csípem a kelbimbót!:-))) amiről sorry, de olyan gyorsan szétkapkodták (férj+após:-)), hogy nem volt időt fotót készíteni. (Babóca belekóstolt amikor meghallotta, hogy valami finom ropogósról beszélünk, de utána "persze" ki is köpte sajnos...:-( Plusz köret szójatejes krumplipüré volt hozzá. A tofuburger + krumplipüré bejött a Kisméltóságnak is.:-))
Aki szeretné tojásmentesen készíteni, a tojáspótláshoz talál tippeket itt és itt!

Tofuburger
Hozzávalók (12 lepénykéhez):
(Én fele adagot készítettem, és abból 7 db igen méretes - legalább hamburgerhús méretű burger lett!)
30 dkg tofu
0,5 kg sárgarépa
1 nagy fej hagyma
1 kk. őrölt gyömbér
2 ek. olívaolaj

1 tojás
2 ek. teljes kiőrlésű búzaliszt

Hámozzuk meg, és rezseljük le a tofut, a hagymát aprítsuk fel, majd pároljuk meg az olajon, szórjuk rá a reszelt répát, sózzuk meg és időnként megkeverve sütögessük addig, amíg megpuhul. Közben nyomjuk szét villával a tofut. Keverjük össze egy tálban a tofut, a hagymás répát, a tojást és a lisztet. Formázzunk belőle tenyérnyi lepénykéket, azután süssük mindkét oldalukat pirosra egy kevés olajon.

Tippek:
- ez az étel 1 éves kortól fogyasztható! A kicsik is jól meg tudják rágni, mert egészen puha és nem markáns az íze.
- kettévágott teljes kiőrlésű zsemlékbe tegyünk néhány salátalevelet, paradicsomot, majd rá a tofulepénkyéket;
- önálló ételként fogyasztható rizzsel, krumplival, vagy akár magában is.

Forrás: A Kismama Babakonyhája

Currys kelbimbó
Hozzávalók (2-3 főre):
50 dkg kelbimbó
2-3 ek. olívaolaj
1 kk. curry

A kelbimbót megtisztítom, félbe, majd vékony csíkokra vágom. Wokban felforrósítom az olajat, beleteszem a kelbimbót, hirtelen megsütöm, miközben megszórom a curryvel és kicsit sózom.

2008. február 8., péntek

Hogy is vagyunk mostanság?:-)

Először is röviden és tömören: TÖK JÓÓÓL!:-)))

Utoljára tavaly decemberben jelentkeztem be a blogban hogylétünk ügyében, így már egyre jobban érett egy újabb helyzetjelentés.:-)
Az utóbbi időben nap, mint nap növekedett a látogatók száma, így az új olvasók gyakran olvasták el legutolsó hogylétes bejegyzésünk. Ezzel egyenes arányban az elmúlt néhány hétben megannyi jószándékú, kevésbé jószándékú és felháborodott megjegyzést is kaptam családi életmódunk kritikájaként, főként eme bizonyos bejegyzésem kommentjei közt.... Aztán a szejtánpörköltös bejegyzésem is eléggé felkavarta a kedélyeket, volt hozzászóló, aki nagy sajnálattal fordult családom tagjai felé, mondván kénytelenek szegények marhapörköltet "zabálni", ha van, hiszen meg kell ragadni az alkalmat (zárójelben jegyzem meg, mi egyébként enni szoktunk többnyire, nem zabálni!:-).
Meg aztán "ismertségünk" növekedésével arányosan egyéb netes fórumokon is úgymond megvitatásra kerültünk már, ahol többek közt a szerencsétlen családját terrorizáló "elmebajos anyuka" volt az egyik rám alkalmazott jelző....

Belátom, a nyilvánosság magával vonz többirányú energiákat, ez ezzel jár... Mindennek van üzenete, és mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy az üzeneteket saját elgondolása, akarata szerint értelmezze! Én is ezt teszem...!

Visszatérve hogylétünk kérdésére...
Az eredményeink az elmúlt 4 hónapban:
- Babócának elmúlt a korábban 3 hónapon keresztül fennálló tartós orrfolyása;
- augusztus-szeptember hónapban 2 hetente volt beteg az egész család, illetve az előtte lévő 2 évben is gyakran (nátha, és influenza-szerű megbetegedések sora), most október óta SEMMI!!!! Még egy röpke orrfolyás sem! Pedig lassan vége a télnek, már lecsengőben a nagy influenzajárvány is, és nálunk semmi betegség (gyorsan le is kopogom!:-)! Én ezt hatalmas eredménynek könyvelem el részünkről!
- Babóca ekcémája rengeteget javult, már csak itt-ott van rajta egy-egy kisebb makacs folt, ami időnként felerősödik, vagy gyengül, főként attól függően, mit eszik (a tejérzékenység miatt csak hetente 1x kap egy túrórudit, 1x 1 szelet sajtot, és másnapra sajnos már vannak piros pöttyök itt-ott a bőrén, de már sokkal enyhébb tünetekkel);
- az én allergiám is rengeteget javult! Az orrdugulás kb. 70%-ban megszűnt, a folyamatos garatcsorgás sajnos megmaradt még, de az is olyan 50%-kal enyhébb lett! Általában mindkettő akkor erősödik fel, ha több olajos magvat, némi fehérlisztet, vagy több szójásat eszem. Homeopátiás kezelésre járok továbbra is.
- a korábban több éve tató gyomorpanaszaim megszűntek, de aképhez tartozik, hogy felerősödött a gyomorégés, amit viszont már két doki is az időközben valószínűleg kialakult refluxhoz kötött...:-( (sok-sok éven keresztül követtem el sorozatos merényleteket a gyomrom ellen, úgyhogy ez nem maradt eredmény nélkül...)
- az általános közérzetünk kiváló, az én közel 5 éve tartó krónikus fáradtságom megszűnt! Babóca tavaly egész nyárra jellemző (továbbra is ténylegesen beazonosítatlan eredetű) tartós fáradékonysága, aluszékonysága megszűnt!
És hol tartunk mostanság a hús- és tejtermék-mentességgel?
Ez elég vegyes képet mutat...
Én maradtam továbbra is vega, már annyira sem kívánom a húst, mint korábban, sőt míg évekkel korábban megettem egy húsleves levét zöldségekkel-tésztával, addig ma már ez nem menne le a torkomon (volt is ebből haddelhad karácsonykor anyósnál:-) "Dehát abban csak a hús főtt, a hús nincs már benne!!!").
Babócával való szolidaritásként nem főzök magunknak külön tejeset, azt a tejmenteset esszük, amit ő is. A klasszikus joghurtok, krémtúrók, sajtok eltűntek a hűtőnkből!
Meglepetés volt számomra, hogy korábbi legnagyobb gyengémről, a sajtról egész könnyen le tudtam mondani!:-)
Néha, úgy hetente max. 1-2x eszünk csak némi sajtot.
Aztán van a családban egy húsevő apuka ugyebár, aki a külvilág feltételezéseivel szemben nem terror alatt él, hanem önálló egyéniség, és mint olyan, időnként vesz magának kolbászt, szalámit, némi felvágottat, saját akaratából.:-) Időnként (mondjuk 2hetente hétvégén kér valami húsosat ebédre, és igen, meg is kapja!:-) Aztán bír egy húsevő rokonsággal, ahova időnként vendégségbe is járunk. Mindezek összhatásai természetesen eredménnyel bírnak Babócára is!
Hol tart Babóca a húsevésben?
Jelenleg ott, hogy ha az apja megkínálja, többnyire eszik belőle. Bizony, a kolbászból is, viszont a felvágottakat nem nagyon eszi meg!:-) Ha vendégségbe megyünk, és kínálják, többnyire belekóstol, de nem mindegy milyen fajta húsról van szó, többnyire a csirke a befutó. Kedvenc a rántott csirke.:-)
Viszont amikor pl. hétvégén 2 egymást követő nap is hús kerül kínálásra, a második nap már nem hajlandó enni húst! Meg a harmadikon sem!
Így most jelenleg az a gyakorlat alakult ki, hogy a hét közepén ált. 1x főzök neki és az apjának valami húsosat, a hétvégén vendégségben, illetve étteremben nem tiltom, ha kér a húsosból, nyugodtan ehet!
Az egyéb napokon pedig tejmentes vegásan főzök. Tojást használok (még?:-))).
Hát, ennyit "röviden" a jelenlegi helyzetről!:-)

Befejezésképp pedig köszönöm az elmúlt félév mindazon sok-sok kedves hozzászólását, és privát e-mailjét, melyek mind megerősítettek abban, hogy egyáltalán nem vagyok csudabogár:-), és igen, van létjogosultsága ennek a blognak, mert erőt és segítséget nyújthat más, "speciális helyzetében" (mely helyzet egyáltalán nem kellene, hoyg speciális legyen!) magát egyedül érző anyukának is!:-)
Fénnyel és szeretettel: siccike:-)

2008. február 7., csütörtök

Banánhabos-kókuszos amarant kása (vegán)

Mindig próbálom némiképp frissíteni a reggeli kásáinkat, hogy ne legyenek unalmasak...:-)
Ez a kása a minap született és nagyon finom lett szerintem! Babóca kicsit idegenkedett a pattogatott amarant állagától, ami azáltal, hogy nem meleg kásáról volt szó kivételesen, némiképp változtatott a megszokott történeten. Az édes banánhab viszont nála is sikeres volt, így szépen bekanalazta.:-) Mondjuk azért hozzáteszem, banánt túl sűrűn már nem veszünk (leginkább ezért sem, illetve a bolti banán hihetetlen vegyszertelítettsége miatt sem), ezért igyekszem neki a heti biozöldséges csomagunkban bio banánt rendelni időnként.
És csak emlékeztetőül: az amarant fehérjeértéke majdnem teljesen egyezik a húséval, illetve rendkívül magas a vas-, kalcium- és magnézium-tartalma! Vegásoknak kötelező!:-))

Banánhabos-kókuszos amarant kása
Hozzávalók (2 főre):
8 ek. pattogatott amarant
4 ek. kókuszreszelék
2 banán
300 ml natúr szójajoghurt
Az amarantot összekeverjük a kókuszreszelékkel. A banánt botmixerrel pürésítjük, a joghurttal elkeverjük, és az amarantra öntjük.

2008. február 6., szerda

Búzahúsos rakott kel fazékban (vegán)

Na, ez az étek, illetve legutóbbi eredménytelensége a Gyermeknél, kiválóan mutatja, milyen hihetetlen gyorsasággal változik a gyerekek ízlése. Azaz, ami többször ízlik nekik, a következő alkalommal már nem kell...:-(

A rakott kelnek eme változatát már többször csináltam korábban, és Babóca mindig nagyon nagy élvezettel fogyasztotta! Most viszont belekóstolt, és nem kellett neki belőle szinte semmi.:-( Pedig most is ugyanolyan finom lett, mint korábban, a család és a betérő vendégek szerint is.
A recept nagy erőssége számomra különösen zamatos zöldfüves fűszerezése, illetve az, hogy tobzódik a téli zöldségekben!

Búzahúsos rakott kel fazékbanHozzávalók (4 főre):
1 csésze = 2,5 dl
1 kisebb kelkáposzta
1 cs. búzahús
1,5 csésze barna rizs
2-3 sárgarépa
1 nagyobb fehérrépa
1 kicsi zellergumó
2 tk. szárított kaukkfű
2 mk. pirospaprika
1 mk. őrölt kömény
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 dl. 100%-os paradicsomlé
4 ek. olívaolaj
A kelkáposztát mossuk meg, osszuk kisebb darabokra, majd szabdaljuk éles késsel egészen vékony csíkokra. A sárgarépát, fehérrépát, zellert mossuk meg, hámozzuk meg, majd vágjuk kicsi darabokra. A fokhagymát és a hagymát aprítsuk fel. Ezekhez a műveletekhez aprítógépet is használhatunk. A hagymát és a fokhagymát pároljuk meg az olajon, aztán adjuk hozzá a kis darabokra vágott búzahúst.
Én ilyen búzahúst használtam most:

Süssük kicsit, majd adjuk hozzá a rizst. Alaposan keverjük meg, majd adjuk hozzá az aprított zöldségeket, a kelkáposztát stb. Szórjuk rá a fűszereket. Öntsünk rá 3 csészényi vizet, és a paradicsomlevet, forraljuk fel. A lángot állítsuk takarékra, tegyünk a fazékra fedőt, és főzzük 20 percig. Közben 2-3x keverjük meg. Miután elzártuk a lángot, fedő alatt 15 percig hagyjuk állni.

Tippek kisebb babáknak:
- 6 hós kortól a főzés előtt különítsünk el néhány répakarikát + 1 ek. rizst. 4 evőkanálnyi vízben, fedő alatt pároljuk meg, majd turmixoljuk össze lefejt anyatejjel, vagy a kissé bővebben adagolt főzővízzel.
- 8-9 hós kortól a kész rakott kelből vegyünk ki 4-5 evőkanálnyit. Keverjük össze 0,5 dl paradicsomlével, majd turmixoljuk össze (allergiagyanú esetén 1 éves kortól adjuk a paradicsomot!)
Forrás: W. Ungváry Renáta: A Kismama babakonyhája

2008. február 4., hétfő

Reform almás lepény (vegán)

Az utóbbi időben nem nagyon vagyok a topon, ami a főzést, blogolást, egyebeket illeti... (ezt tükrözi a bejegyzéseim csökkenő tendenciája is az utóbbi időben:-). Amióta beköszöntött a jobb idő, a kevésbé mínuszok korszaka, Babócával egyre több időt töltünk a kertben, a szabadban, nagyokat sétálva. A Gyermek fel/- és lehasználandó energiái ugyanis úgy tűnik - így a tél vége felé, a több hónapos bezártság eredményeként - elérték a lemeríthetetlen kategóriát, így napi szinten több órát kell a friss levegőn futtatva-rohanva-motorozva töltenünk, ha estére nem szeretnénk a totál megkergülés közelébe kerülni.
Főzni se nagyon van kedvem mostanság, úgyhogy túl nagyokat sem alkotok...

Szóval, fentieket csak olyanirányú megnyugtatásként írom, hogy nem készülök ám semmiképp sem abbahagyni a blogot, de valószínűleg némiképp ritkábban (mondjuk heti 2-3x?) jelentkezem majd.:-) Amíg én is újratöltődöm kicsit.:-)
Süteményt se nagyon eszünk mostanában, illetve ha sütök is, megy a fagyasztóba rögtön, mert kvázi senki sem eszi... (pedig finomak!). Babóca és Férj, velem együtt, úgy tűnik teljesen leszokóban vagyunk az édességekről (hogy aztán ez mennyire lesz tartós, majd elválik, de már lassan kezd 1 hónapossá duzzadni a történet:-).
Sőt, a férjemnél olyat is sikerült elérni, hogy a minap nagybevásárlásra mentünk, majd ő szólt, hogy elindulna a joghurtos pultok felé, mert szeretne végre "garázdálkodni".:-) "Jó, mondtam, persze, válogass csak!" 10 perc múlva aztán visszatért üres kézzel.... (???). Azt mondja, végignézte a pultokat, és rájött, mindnek olyan műanyag íze van! Vegyünk inkább szójapudingot!!!! "Hiába, tette hozzá-, úgy tűnik átnevelődtem.":-))))))) Megvallom, elég nagy sikerként könyveltem el magamban!

Ez az almás lepény Lugosi Dóra receptjei közül való. Én az eredeti adag 2/3-át készítettem csak el (és nekünk még így is sok lett). A végeredmény nagyon finom, puha tésztájú, bőven almás süti lett, Babócának is ízlett. A maradékot szeletenként lefagyasztottam "jobb" napokra...:-)
Akik pedig időközben elkészítették ugyancsak ezt a sütit:
Dulmina:
Harmony:
Kismaruszja:
http://kismaruszja.blog.hu/2008/08/23/reform_almas_lepeny

Reform almás lepényHozzávalók:30 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
10 dkg kukoricaliszt
1 kk. szódabikarbóna
kis citromlé
15 dkg biomargarin
méz (én 10 dkg-t raktam bele és kellemesen édes lett)
víz (én kb. 1-2 dl-t öntöttem hozzá, de nagyon puha lett a tészta. Több lisztet viszont nem akartam hozzáadni, mert féltem, túlzottan megkeményedik. Hagytam úgy végül is, de nem bántam meg, mert finom puhára sült. )1,5 kg alma
kis fahéj

A liszteket elkeverjük és hozzáadjuk a kevés citromlében elkevert szódabikarbónát. Összedolgozzuk a biomargarinnal, mézzel és vízzel, és addig gyúrjuk, amíg a tészta el nem válik a kezünktől. Az almát lereszeljük durva reszelőn, ha nagyon leves, kinyomkodjuk kicsit, majd összekeverjük kis fahéjjal. A tészta felét kikent tepsibe simítjuk, ráöntjük a tölteléket, majd a tészta másik felét ráegyengetjük. Tetejét megszurkáljuk, és közepes lángon kis tepsiben világosbarnára sütjük (kb. fél óra alatt).

2008. február 2., szombat

Bakonyi szejtán-szelet (vegán)

A minap vettem egy nagy adag laskagombát a piacon, és valahogy felidéződött bennem a 'bakonyi szelet' íze, amit nagyon szerettem 'anno'. Gondoltam, kipróbálom szejtánnal, bár még sose csináltam 'bakonyit'.:-) Kicsit kutattam a neten, és összedobtam egy "saját" receptet.:-)
A bioboltban csak szejtánpor volt, kész szejtán nem, így azt is itthon csináltam. Nem ördöngősség ám, nem telik igazán nagy munkába! A tapasztalatom pedig az, hogy a házi készítésű szejtán sokkal puhább, mint a készen vásárolt.
A kész étel amúgy nagy sikert aratott!:-) Babócának a szejtánt egészen apróra vágtam, és összekevertem a köretnek főzött vadrizzsel és a gombamártással, mert különben gyanúsan fogadja a szejtán kissé gumis állagát.
Köretnek lehet tönkölygaluskát is készíteni hozzá.


Bakonyi szejtánszelet 
Hozzávalók (3 főre):
natúr szejtánszeletek (porból 15 dkg-t vettem alapul, és az nagyon bőséges lett)
30 dkg gomba
1 vöröshagyma
2 dl szójatejszín
3 mk. paradicsompüré
3 ek. teljes kiőrlésű liszt
1 tk. pirosparika
3 dl zöldségleves
őrölt kömény
olívaolaj

A besózott szejtánszeleteket egy serpenyőben felmelegített olajon megsütjük, majd külön tesszük. Az olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a gombát. Amikor elkezd levet ereszteni, hozzátesszük a paradicsompürét és a pirospaprikát, jól megkeverjük. Beletesszük a szójatejszínben külön elkvert lisztet, felöntjük a zöldséglevessel, és további 5-10 percig pároljuk. A mártást a húszeletekre öntjük és vadrizzsel, vagy galuskával tálaljuk.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...