2009. március 30., hétfő

Szamósza nálunk is!:-)


Nem-nem, nem elírás, ez valóban nem szamóCa, hanem szamóSZa!:-)
Még a mai nap is elevenen él bennem a szamószával való első találkozásom képe... Sok-sok évvel ezelőtt lelkesen vetettem be magam Budapest egyik első biobüféjébe, ahol a kínálatból egy jól kinéző sütifélére mutattam a pulton, melyről némi felvilágosításképp megtudtam, nem édes, hanem egy indiai zöldséges töltetű batyucska, a szamósza. Akkor még nem mertem enni belőle...:-))
Aztán ismét több évvel később vegás barátainkhoz mentünk ebédre, ahol a konyhában éppen az Indiát többször megjárt férj szorgoskodott, és lelkesen hajtogatta a szamósza oldalait (amit én most kihagytam:-). Az akkori töltelékre nem emlékszem, de finom volt!
Aztán nemrégiben Szilda, Marcsi, Harmony, és Kata is készítettek szamószát, így én is belevágtam.
A tészta-alaphoz végül Kata receptjét használtam, a töltelék egy bevált eská páros, erdei gomba + kaukkfüves cukkini. A végeredmény nekem nagyon ízlett! A gyerek töltés közben folyamatosan ette ki a gombát, így alig maradt a végére, de készre sült szamószák nem kellettek neki...:-( Férj szerint "kár hogy teljes kiőrlésűből van, mert így száraz", pedig szerintem egyáltalán nem lett száraz, sőt, pont annak ellenére, hogy teljes kiőrlésű, jó állaga lett! Olyannyira, hogy ezt a tésztaalapot simán el tudom máshoz is képzelni, pl. akár édes töltelékkel is.
Szamósza kaukkfüves erdei gombával és cukkinivel
Hozzávalók (nekem kb. 25 db kis méretű szamószám lett az alábbi recept 3/4-es adagjával készítve):
A tésztához
500 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt (nálam most graham - hja, nagyon felment az ára a tönkölylisztnek, úgyhogy spórolunk...:-(
2 kk. szódabikarbóna
200 ml napraforgóolaj
300 ml víz
A töltelékhez:
1 nagyobb cukkini kockákra vágva
kb. 3 marék pici erdei gomba (természetesen lehet más gombával is, de ez valami isteni finom aromát ad neki!)
2-3 gerezd fokhagyma
kb. 1 mk. szárított kakukkfű
2-3 ek. olívaolaj
Összegyúrjuk a tészta hozzávalóit és 1 órát pihentetjük.
Közben a cukkinit felaprítjuk, majd felhevítjük az olajat, beletesszük a szétnyomott fokhagymát 1 percre, hozzáadjuk a cukkinit és a gombát, megszórjuk a kakukkfűvel, megsózzuk, és néhány perc pirítás után addig pároljuk fedő alatt, amíg ropogósra puhul. Utána levesszük a fedőt, és még kicsit a tűzön hagyjuk, hogy elfője a levét. Ne legyen túl leveses a töltésnél, mert különben elázik a tészta!
Előmelegítjük a sütőt kb. 180 fokra. A tésztát 3 mm vékonyságúra nyújtjuk, és egy nagyobb vizespohárral köröket szúrunk ki belőle (tapasztalásom az volt, hogy a vizespohár mérettel nagyon jól megfogható kis falatkákat kapunk, de ha útravalónak szánjuk, nagyobb mérettel kellene talán dolgozni). Mindegyikre teszünk kb. 1 kiskanálnyi tölteléket, félbehajtjuk, ujjal, majd villával lenyomkodjuk a széleit (Katánál olvasható az igazán profi szamósza-nyomkodás leírása is). Egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, és kb. 30 perc alatt készre sütjük. Nekem elsőre sikerült talán kicsit túl ropogósra sütnöm, de kinyitott ajtóval a sütőben hagyva, szépen megpuhultak. A tetejét sütés előtt megkenhetjük növényi tejjel és megszórhatjuk magokkal is.
Szilda további tippjei a töltelékekhez:
- sárgaborsó-püré
- gombapörkölt
- padlizsánpástétom
- kölesfasírt stb.


2009. március 25., szerda

Krumplis tészta szaftosan

Nemrégiben Vera írt a burgonya fogyasztásának nem túl kedvező spirituális hatásairól a szellemre vonatkozóan, ennek ellenére azonban mégis volt mostanság 2 olyan hetem, amikor valami miatt nagyon kívántam és ettem is a krumplit (lehet, hogy túl sokat röpködtem meditálva, és éppen egy kis földreszállásra volt szükségem:-)). Alaphelyzetből egyébként heti max. egyszer szoktam krumplisat csinálni, de most tényleg belehúztam, hetente többször is volt!:-)) Olyannyira, hogy jól meg is untam megint egy időre...:-)
Ezt a receptet Napmátkánál találtam, és rögtön el is készítettem, mert nagyon tetszett, hogy a tészta kicsit nedvesebb marad, ami nem kis előny számomra a krumplis tésztánál. Plusz teljesen új dizájnt adott neki a tollhegy-tészta is!:-)
Olyannyira bejött az egész családnak, hogy ezentúl nálunk tutira így fog már készülni!:-)
Krumplis tészta szaftosan
Hozzávalók (4 főre):
500 g tollhegytészta ('penne')
6 db közepes krumpli
2 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma (ezt én levettem kettőre a gyerek miatt, de elbírta volna a négyet:-)
1 kk. pirospaprika
olaj
őrölt fekete bors
Megpirítjuk az olajon a felaprított vöröshagymát, beletesszük a fokhagymát és a kockákra vágott krumplit. Kis pirítás után megszórjuk a pirospaprikával, sózzuk és felöntjük egy kis vízzel. Fedő alatt puhára főzzük, majd fedő nélkül kicsit elfőzünk a levéből. Villával összetörjük, de csak annyira, hogy szaftos maradjon, majd beleforgatjuk a közben kifőtt tésztát. Az asztalnál borsozzuk.

2009. március 24., kedd

Vegán internetes TV-csatorna!

Íme egy szuper jó vegán interneten keresztül is nézhető TV-csatorna, a Supreme Master Television!
A csatornán különböző témakörökben, mint pl. a környzetvédelem, állatvédelem, ezoterika és VEGÁN KONYHAMŰVÉSZET! nézhetőek műsorok.
A magyar nyelvű napi műsorprogram után a kiválasztott műsor idegen nyelven tekinthető meg. A műsor szövege több nyelven (pl. angol, német, olasz stb.) egyidejűleg feliratozásra is kerül a képernyőn, így nyelvgyakorlásnak sem utolsó!:-)
De van pl. magyar nyelvű műsor is, pl. a kókusztekercs, vagy a hamis túrógombóc tofuból.
A már lejátszott műsorokból később is csemegézhetünk, így íme egy kis ízelítő a vegán konyha rovat néhány főcíméből ITT!
Ajánlom figyelmetekbe pl. a szójajoghurt rendkívül egyszerű házi készítésének bemutatását is ITT! Ez olyan egyszerű, hogy még nekem is teljesen elérhetőenk tűnik!:-))
Jó szórakozást!

2009. március 23., hétfő

Lúdláb torta tej- és tojásmentesen


A hétvégén húgom kislányának keresztelőjére készült ez a torta.
A lúdláb tortát valójában gyerekkoromban sosem szerettem, most mégis belevágtam, mert a Napfényes Alapítvány Sütemények könyvében nagyon invitáló a fotó.
Az eredmény? Hááát, meg kell mondjam, hogy én valójában nem voltam elégedett.... Több okból sem, de mivel két bloggerkollegina is korábban elkészítette ezt a tortát, és nem szóltak esetleges nemtetszésükről a bejegyzéseikben, gondoltam megosztom az én tapasztalataim.
A célközönségnél amúgy 50%-os sikert aratott, a tesómnak pl. kifejezetten ízlett (vagy csak be akart nálam vágódni...:-))), a többség viszont a felvágott szeletek felét meghagyta... A gyerekek rögtön ráugrottak, de szerintem náluk is inkább az esztétika volt a döntő, ami amúgy tényleg enm volt rossz...

1. alap piskótának én a recept mellettit verziót, a könyvből a 4. jelzésű piskóta alaptésztát választottam. A tészta a hozzávalók összeöntése után számomra szinte keverhetetlen keménységű masszává állt össze, így én még adtam hozzá plusz folyadékot. Nem eleget úgy tűnik, mert a tészta kisülve is nagyon tömör, masszív maradt. Lehet, már itt Szilda tippjét kellett volna követnem, aki egy korábban bevált alapot használt...
A tészta közepe sülés közben extrán megemelkedett, így a krém rákenése előtt bőven farigcsálnom kellett, hogy valami elfogadható formája legyen (pedig
2. az instrukciók szerint a krémbe kell keverni a meggyet, és ezt a meggyes krémet rákenni a tortára. Ezt már olvasáskor se értettem, hogy ha a meggyes krémre teszek még karobmázat, akkor hogyan lehet azt szépen elsimítani, hiszen a meggyszemek ki fognak dudorodni. Így is lett, úgyhogy kenés közben végül leszedegettem a tetjére került meggyeket...
3. a kém magában nagyon finom volt, végül is a karobmáz is, de legközelebb nem biztos, hogy tennék rá ilyen "vajas" mázat, mert extra nehézzé tette a tortát a kettő együtt. Igazából rá kellett döbbennem, én nagyon elszoktam az ilyen "vajas"-margarinos krémektől, mert egy szelettel egész napra totál elcsaptam a hasam...:-(((
Elmondhatjuk, hogy egy igen nehéz, tömény torta!
Azt mindemellett nem kis zárójelben jegyzem meg, hogy Babócánk pedig egy igazi hős volt, mert amikor az unkoatesó lelkesen ajánlgatta neki a sajtos rudakat, ő hatalmas sajnálkozó-sóvárgó szemekkel ugyan, de rendkívül okosan visszautasította, mondván "tudod, nekem nem lehet, mer tejérzékeny vagyok...":-(((((. Pedig amúgy nem rég még az egyik nagy kedvence volt! És hát ez egy nem kis teljesítmény számomra egy 3 évestől!
Reni Lúdlábtortája
Szilda Lúdlábtortája


Lúdláb tortaHozzávalók (min. 26 cm-es tortaformához):
A piskótához400 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
100 g finom fehér tönkölyliszt
100 g rétesliszt
200 g nádcukor (az eredeti ercept 300 g!-ot ír, de szerintem ez brutál sok, úgyhogy lecsökkentettem)1/2 cs. foszfátmentes borkő sütőpor
400 ml víz (illetve szerintem ennél jóval több, min. 500-600 ml)200 ml olaj
5-6 ek. karobpor
A krémhez:500 ml rizstej
150-200 g magozott meggy
60 g kukoricakeményítő
60 g karobpor
150 ml szójatejszín
150 g (nád)porcukor
150 g bio növényi margarin
A karobmázhoz:150 g bio növényi margarin
100 g nádcukor
50 g karobpor
A piskótához mindent összekeverünk. A tésztát 1-2 percig habverővel habosítjuk, majd kizsírozott tortaformába öntjük (figyeljünk rá, hogy a tésztát kicsit a szélei felé magasabbra húzzuk, hogy a közepe ne emelkedjen meg túlzottan), és előmelegített sütőben, 180 fokon 40-50 percig sütjük.
A krémhez a karobport és a keményítőt összekeverjük, a rizstejjel felfőzzük, és kihűtjük. A margarint a porcukorral és a tejszínnel habosra keverjük, majd a két krémet hidegen összekeverjük. Beleforgatjuk a meggyet, és az egészet 2-3 cm vastagon a psikótalapra kenjük. (Valójában ez a krém mennyiség extra sok, így én a tortá is ketté vágtam, és a felét abba töltöttem.) 3-4 órára hűtőbe tesszük, utána bevonjuk karobmázzal.
A karobmázhoz a vajat felolvasztjuk, és belekeverjük a karobot és a cukrot, majd lassú tűzön az egészet összeolvasztjuk.
Díszítéshez javasolja a könyv a megmaradt krémből habrózsákat a tetejükre meggyel, de a krém nekem nem volt olyan állagú, hogy kinyomható lett volna, így nálam maradtak a meggyszemek.

2009. március 20., péntek

Vanília esszencia házilag

Két évvel ezelőtt, amikor nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a gasztroblogok tanulmányozásába, az amerikai blogokon a receptek hozzávalói között lépten-nyomon a vanília esszenciába botlottam, melyről fogalmam sem volt mi fán terem.... Egy gyors netes kutakodás után először Chili & Vanilia blogján találkoztam azzal a lehetőséggel, hogy ezt bizony házilag is lehet gyártani. Rendkívül érdekes cikkéből azt is megtudni, miért mérik arany áron a vaníliát!
Az esszencia elkészítése mégis váratott magára... Újabb kört futottam, hogy itthon vajon lehet-e készen is venni. Egyrészt választékot azt aztán nem nagyon találtam, másrészt ismét szembesülnöm kellett vele, hogy brutál áron adják...! 50 ml ára olyan 4.500 Ft körül volt!
Aztán, a Herbáció Magazin 2008/4. számában rátaláltam egy házi készítésű receptre, aminek neki is álltam, így a múlt Karácsony alkalmával már nekem is került igazi vanília esszencia a sütikbe.:-)
Az előállítása igazán nem nagy kunszt, és nem is bántam meg, mert isteni illata, aromája van! Nem beszélve arról, hogy így plusz finomított cukor hozzáadása nélkül ízesíthetőek az édességek.
A kész esszencia ára így üveggel együtt nekem: 4.500 Ft/ 150 ml, tehát a bolti árért háromszoros mennyiséghez jutottam!
Dulmina bejegyzésében az egyéb házi vaníliás ízesítésekről is olvashattok!
Vanília esszencia
Hozzávalók:
150 ml 75-90 %-os alkohol (gyógyszertárban kapható, összesen kb. 1.600 Ft)
5 db jó minőségű, pl. Bourbon vaníliarúd (kb. 400 Ft/ db)
1 csinos kis üvegcse

A vanília rudakat először félbe, majd hosszában is félbe vágjuk, és beledugdossuk őket az üvegbe. Ráöntjük az alkoholt, majd jól összerázzuk. Az érlelési idő 1 hónap, mely idő alatt minden nap egyszer jól felrázzuk az üveget. Utána kávéskanállal adagolva használhatjuk.
Tipp: gasztroajándéknak sem utolsó!

Megnyílt a VEGÁN VENDÉGLŐ - blog!

Ezennel örömmel közhírré tétetem, hogy megnyitotta kapuit a


Egy ideje már érlelődött bennem a gondolat, hogy a Vegán Karácsony sikerén felbuzdulva jó lenne egy gyűjtőoldal Húsvétra is. A Húsvét azonban magában olyan kis incifinci, ezért inkább párosítottuk egyéb témakörökkel is. Így született meg ez az oldal, ahova receptötleteket, tippeket gyűjtünk pl. születésnapi partikra, ünnepi ebédekhez, grillezéshez, piknikhez, svédasztalhoz. Mindezt persze vegán, azaz hús, tejtermék- és tojásmentes verzióban. Főként teljes kiőrlésű gabonák és finomítatlan édesítők felhasználásával, azaz reformosan egészséges verzióban.
Mindemellett olvashatóak lesznek pl. tippek arra vonatkozóan is, hogyan állítsunk össze egy vegán svédasztalt, vagy milyen menüsorral készüljünk egy-egy különlegesebb alkalomra.
Nem rejtett célunk ezzel a kezdeményezéssel, hogy bebizonyítsuk, igenis a vegán konyha rendkívül változatos és ízletes!

És hát szeretnénk akár a minket vendégül látók dolgát is megkönnyíteni azzal, hogy ízelítőt adjunk, mit lehet elénk tenni az asztalra, amikor felmerül a kérdés, "de hát akkor mit eszel???".:-)))
A gyűjteményt azok is sikerrel böngészhetik, akik tej- és/vagy tojásallergiás vendégeiknek szeretnének kínálni valami jó kis harapnivalót.


TÁRSSZERKESZTŐKET KERESÜNK!!

Egy többszerzős blogról lévén szó, további szerkesztőket keresünk!
A saját blog NEM feltétel, ez alkalommal bárki csatlakozhat, aki úgy érzi, hogy szeretné másokkal is megosztani bevált, ÁLLATI FEHÉRJE MENTES, egészséges receptjeit!
Ha szeretnél csatlakozni, írj nekem mailt: siccike kukac freemai pont hu
Kellemes böngészést mindenkinek!

2009. március 19., csütörtök

Indiai kukoricaleves

Ezt a levest a hétvégén alkottam, amikor a fiúk apósékhoz mentek fiús napra, én pedig anyámmal vegafőzős napot tartottam.:-) Sok mondanivaló nincs róla igazán, nagyon egyszerű, finom, laktató, és kiváló a kukorica - pirított kesudió párosítás!
A Gyermek "persze" csak krémlevesnek ette, de úgy neki is ízlett ( a kukoricát nem hajlandó magában enni, noha tavaly még az egyik nagy kedvence volt...).

Indiai kukoricalevesHozzávalók (4 főre):400 g kukorica
200 g sárgarépa
50 g zeller
100 g kesudió
római kömény, koriander, curry, fehér mustármag (nálam mindegyikből kb. 1 mk.)
50 ml olaj
tengeri só
kesudió
A répát felszeleteljük, majd kevés olajon megpirítjuk kis lángon a mustármagot, míg el nem kezd pattogni (ne hevítsük túl, mert megég!). Utána beletesszük a többi fűszert, és az egészet addig melegítjük, amíg illatozni kezd.:-) Hozzáadjuk a sárgarépát és a zellert, tovább pirítjuk, sózzuk, maj kevés vízzel felöntve megpároljuk a zöldséget. Utána beletesszük a kukoricát, megint felöntjük vízzel és készre főzzük a levest. Készíthetünk belőle krémlevest is: amikor kész, botmixerrel pürésítjük. Pirított kesudióval tálaljuk.
Forrás: Napfényes Alapítvány: Gabonaételek

2009. március 15., vasárnap

Narancsos-mákos muffin


Már jó ideje izgatta a fantáziámat, hogy valami olyan sütit süssek, amiben a mák nem darált formában, hanem egész szemekben van jelen. Férj nagyon nem csípi továbbra sem a mákot (Babóca hál'istennek annál inkább!), így azt gondoltam, ebben a félig rejtett formában ő is szívesebben eszi majd. A terv bejött, sőt!:-) A nem mindennapi párosítás - mármint narancs + mák - ellenére is nagy sikert aratott ez a verzió az egész családnál, noha érdekes új tapasztalás volt pl. számomra a mák szemecskék enyhe karcogása a számban!:-) És hát be kell valljam, hogy kivételesen én voltam az, aki a felhasznált narancs savanyúsága miatt, kicsit több édesítőt tettem volna bele... (érdemes a kész keveréket sütés előtt megkóstolni és utánaízesíteni!). A süti tésztája pedig nagyon kellemesen lágy, puha lett.
Akik már sütöttek a recept alapján:


Narancsos-mákos muffinHozzávalók (12 db muffinhoz):
1 csésze = 250 ml
1 + 1/4 csésze zabpehely
2 ek. mákszem
2 ek. nádcukor
1-2 tk. reszelt narancshéj (bio lehetőleg!)
csipet só
1/2 tk. őrölt fahéj
1/8 tk. mézeskalács fűszerkeverék (vagy 1/4 tk. frissen őrölt szerecsendió)
1 csésze zabpehelyliszt
2 tk. foszfátmentes borkő sütőpor
1 tk. szódabikarbóna
1/4 csésze frissen facsart narancslé
1,5 ek. lenmagliszt/ őrölt lenmag
1 csésze 100 %-os almalé
1/2 csésze növényi tej (nálam rizstej)
1/3 csésze juharszirup
1 tk. vaníliakivonat (v. vaníliacukor)
3 ek. repceolaj

Előmelegítjük a sütőt 190 fokra. Egy nagy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat a szódabikarbónáig bezárólag. Egy másik tálban adjuk a narancsléhez a lenmaglisztet és jól kavarjuk meg, majd tegyük bele az összes többi maradék hozzávalót. A folyékony masszát vegyítsük a száraz keverékkel. Kiolajozott muffinformába kanalazzuk a kész sütialapot, és süssük kb. 25 percig, illetve tűpróbáig, amikor már nem ragad a beleszúrt tűbe a tészta (nekem kellett kb. 35 perc). Hagyjuk kicsit a formában hűlni, majd vegyük ki óvatosan a sütiket.

2009. március 13., péntek

Szejtáncombok panírban

A szejtáncomb jött, látott, és fergeteges erővel győzött nálunk is!:-) A receptet eredetileg Katánál találtam és nagy köszönet érte! A 3 évesem már az elkészítésnél is nagyon igyekezett, de mikor elkészült, hihetetlen lelkesedéssel esett neki, és végül kerek három teljes darabot bevágott! (nem is annyira zárójelben jegyzem meg, hogy az utóbbi hetekben nagyon jól alakul az étvágya, már többször saját kérésre a nyersekbe is belekóstolt, ami korábban szinte elképzelhetetlen volt nála! Jó, most a főzelékek kerültek igen csak háttérbe, de ne akarjunk ugye egyszerre mindent...
A mai menüje pl.:
reggel bevágott egy nagy adag kókuszos-meggyes köleskását, aztán tízóraira banánt, ebédre még ezeknek a szejtáncomboknak a maradékát, uzsonnára vegapástétomos kenyér + szójajoghurt, vacsira tofus pizza rizstejes vaníliapudinggal. Teljesen elégedett voltam!:-))
Kiváló a szejtánpor ilyen jellegű fűszerezése, plusz az ötlet, miszerint keverjünk olajat is a porba a vizezés előtt! Nagyon kellemes lett az állaga, nem rágós egyáltalán, ahogy pedig a szejtán viselkedik gyakran. Be is indult a fantáziám, hogy szuper alapot adhat ebben formában pl. szejtán-medalion készítéséhez is valamilyen mártással.
És noha Férj korábban nem túlzottan rajongott a szejtánért, ez a variáció nála is ütős volt! Szóval, íme egy kiváló fehérjeforrás abszolút gyerekkompatibilis változatban!
Mi most krumplikrokettel ettük.
U.i.: egy hibát talán mégis elkövettem, miszerint túl sok bio ketchupos mázat kentem rá, így kissé túlázott, és a panírkéreg nem lett olyan ropogós.
Már Fruzsi is elkészítette ITT!
Szejtáncombok panírban
Hozzávalók (kb. 3-4 főre):
1 csésze = 250 ml
A hamis combokhoz:
1 + 1/4 szejtánpor (búzasikér)
1/8 csésze Alnatura - DM bio zöldséglevespor
1/8 csésze natúr vegamix
1/2 tk. hagymapor (nekem nem volt, de nem volt vészes a hiánya)
1/2 tk. fokhagymapor
1 tk piros paprika
2 ek olaj
1 csésze víz
Panírhoz:
1 csésze növényi tej
2 ek. olaj
1 ek őrölt lenmag
1 tk. citromlé
1/2 tk. fokhagymapor
1/2 tk. hagymapor
1/2 tk. piros paprika
1/2 tk. tengeri só
1 + 1/3 csésze élesztőmentes zsemlemorzsa
A kenegetős mázhoz:
1 csésze bio ketchup
1/2 csésze bio növényi margarin
8-10 rövidebb bambusznyárs
Először beáztatjuk vízbe a bambusznyársakat.
A szejtánporhoz hozzákeverjük az összes többi hozzávalót, majd végül a vizet. Jól formázható, szét nem eső anyagot kell kapnunk, amit egyszer-kétszer átgyúrunk, mint a kenyértésztát és félretesszük pihenni.
A panírozáshoz a zsemlemorzsába keverjük a fűszereket. A szejtánmasszából kis comb alakú vegahusikat formázunk, amiket felhúzunk a nyársakra.
Közben a sütőt előmelegítjük 200 fokra.
A szejtáncombokat először a növényi tejbe mártjuk, majd a fűszeres panírba. Amikor az összes kész, még egyszer megismételjük a két műveletet. Betesszük 20-25 percre az előmelegített sütőbe. Majd kivesszük és megkenjük őket a felolvasztott margarinnal elkevert ketchuppal. Vissza még 5 percre a sütőbe, és kész is!

Olvasnivaló és blogajánló

Cikkek a vegetáriánus gyereknevelésről
1. Megjelent a Herbáció Magazin ezévi első száma, melyben a 4 gyermekes Kálmán Reni cikkét olvashatjátok a vegetáriánus gyereknevelésről, ill. többek között pl. a vega babák hozzátáplálásáról.
2. A Krisna-tudatú hívők új magazinjában ugyancsak található egy terjedelmesebb cikk a vegetáriánus gyerekekről.
Blogajánló
Vegavarázs: nemrégiben indult ez a nagyon igényes, kiváló recepteket tartalmazó vega blog a Krisna-völgyben élő Hemangi tolmácsolásában. Egyik első nagy felfedezésem nála pl. az indiai fűszereket kínáló csomagküldő szolgálat linkje!
Figyelem, igen csak beerősített a nyers ételes "szakosztály"!:)
Gitta nyersétel blogja: Gitta 3 gyermekes anyukaként a nyers ételek kiváló propagálójává lépett elő.:-) Elmondása szerint ő már kb. 90%-ban csak nyers ételeket fogyaszt. Kiválóbbnál-kiválóbb kreálmányokkal rukkol elő nap, mint nap, gyönyörű kivitelezéssel! Csak ámulok-bámulok, amikor bekukkantok hozzá. Pl. nyers bejgli, nyers palacsinta, nyers pizza stb.
Élő egészség: íme végre egy férfiember is a gasztrobloggerek férfiaktól nem túlzottan hemzsegő világában.:-) Lenyűgöző kreációk, díszítések kizárólag nyersből. Pl. nyers lasagne!
Napló étkeinkről, életünkről: Szilvi többek közt saját allergiája, szénanáthája miatt is kezdett a nyers ételek fogyasztásába. Az idő előrehaladtával pedig igyekszik 3 gyermekét is az egészséges, nyers étkek irányába terelgetni.
Nyersen szép az élet
: Edina blogjába akkor néztem be először, amikor éppen egy 20 fős társaságnak készített szinte csak nyers ételekből svédasztalt. Bevallom, számomra ember felettinek tűnt!:-) Pl. napokig csíráztatni, aszalni stb. Képek a partiról ITT.
Most Edina babát vár, így izgalmas kihívásként betekinthetünk a nyers ételes várandósság tapasztalataiba is. Ezen kívül sok érdekes cikk is található a blogon a nyers ételek fogyasztásának tudományos hátteréről.

Egy kiváló salátaöntet

A hétvégén ünnepeltük a férjem névnapját, és ez alkalomból egy kisebb családi összejövetelt is szerveztünk. Egy jó ideje már sarkalatos dilemma-pont nálam (és a vendégeknél is ahogy kiderült:-), hogy nem igazán szívesen készítek már másoknak sem húsos ételeket... A nem szívesen eredménye pedig idővel az lett, hogy nem is nagyon sikerültek a húsos étkek... Aztán karácsonykor a férjemen erőt vett a totál kiakadás, hogy már nem csak anyámnál szűnt meg a húsos kaja (ahogy többször írtam, ő makrobiós vega, és noha sok évtizeden keresztül főzött 'anno' apámra húsosat, most néhány éve már csak vegát, így neki is egyre kevésbé sikerültek a húsosak... Eredményként a húsevő rokonság idővel őt is inkább lebeszélte a húsos kaják elkészítéséről...:-), de már nálunk sem lehet húsosat enni (összeszámoltam, hogy tavaly összesen 4 alkalommal készítettem egész évre levetítve). Na, a családi béke kedvéért, gondoltam megpróbálom összeszedni magam (nagyon nehezen ment!), és a vendégeskedések alkalmával igyekszem majd feltálalni mindig valami húsos alternatívát is (vagy legalább megkérek valakit, hogy főzzön helyettem:-).
A vicces az a történetben, hogy azóta a második alkalom volt már, hogy mióta van húsos is (pedig állítólag most tényleg jól sikerültek!), mindenki a zöldségest keresi, a salátát és a barna kenyeret...:-))) Ki érti ezt?:-) Olyannyira, hogy a múlt hétvégén is a zöldséges elfogyott és még keresték volna, a húsos pedig az asztalon maradt...:-) Pedig a zöldséges Wellingtont (igaz, most kész leveles tésztából, a sütőtök helyett több gombát plusz cukkinit használva) dupla adagban készítettem.
Na, szóval, ez a salátaöntet a Kismama Babakonyhájából származik. Írtam már többször, hogy kellő gyakorlat hiányában én gyakran buktam el az olyan recepteket, amelyekben a fűszerezés útmutatója, hogy "ízlés szerint"! Ez a recept viszont tök pontosan megadja a hozzávalókat! Olyannyira nagy sikert arat mindig, hogy nagyokat mosolygok magamban, amikor a vendégek az asztalnál ülve kettesével mindig összebújnak, és hajtogajták, hogy "húú, ez nagyon jó, mi van benne?" vagy "Hú, a receptet kérd el mindenképpen!":-)
Pedig a dicsőség egyáltalán nem az enyém, hanem W. Ungváry Renátáé, aki ezt az igazán remek babaszakácskönyvet írta!
(P.s.: a fotó még tavalyi, egy kis nyarat idézve.:-)
"A" salátaöntet
Hozzávalók:
1 bio citrom leve
3 ek. olívaolaj
1 tk. méz
1 mk. dijoni mustár
2 ek. almalé

Az öntet úgy készül, hogy egynemű mártássá keverjük a hozzávalókat. És kész is!:-)

2009. március 9., hétfő

Miért lettünk oltásellenesek...?

A mi történetünk valahol ott kezdődött, hogy tavaly, amikor Picurka még a pocakomban leledzett, egy kedves olvasóm - aki maga is éppen babát várt -tette fel a kérdést, hogy milyen oltásokat tervezünk beadatni a Picinek, mert hogy annyi rosszat hallani az oltásokról manapság... "Hát, a kötelezőket, plusz talán a bárányhimlő ellenit" - válaszoltam. Akkoriban mindössze annyira voltam képben a témát illetően, hogy a tv-ben már láttam néhány híradós riportot meghurcolt szülőkről, akik nem engedték beadatni a gyerekeiknek a kötelező oltásokat...

Tavaly nyáron aztán, amikor eljutottunk a homeopátiás Torbenkova doktornőhöz, teljesen új megvilágításba került az oltás témaköre... Már írtam róla korábban is, hogy a doktornő szerint a gyerekkori allergiák, ekcéma indító oka mindenképpen az oltások beadása!

Ezt írtam tavaly:
"Új infó a kórtörténetünket illetően, hogy ő az egész allergia-mizériánkat a 3 naposan kapott BCG-oltásra, illetve az azt követő további oltásokra vezette vissza...
Ugyanis ahogy végigvettük Babócánk tüneteit, valóban mindig valamelyik oltás beadását követő időszakban jött elő valami, ami aztán tovább gyűrűzött
további hónapokon keresztül. Kezdve a kb. 2 hetesen elkezdődött, majd hosszú hónapokon keresztül tartó orrdugulással... A Torbenkova doktornő pl. azt is elmondta, hogy Nyugat-Európában mindenhol betiltott a BCG-oltás a sok mellékhatása miatt, és hát nem véletlenül van sajnos olyan sok autista is manapság ami ugyancsak a túlzott beoltásoknak tudható be. A BCG-oltást adják ugye a TBC ellen, amikor is gyakorlatilag a 3 napos csecsemőbe beleültetik a tüdőbetegség baktériumait... Amikor a baktériumok pedig dolgozni kezdenek a szervezetben, úgy 10-14 nap után, akkor az arra úgymond fogékony gyereknél (értendő ezalatt a pl. allergiára hajlamosabb gyerek), megjelennek a tüdőbetegség enyhébb kezdő tünetei, mint orrdugulás, állandó nátha stb. Majd félévesen az ekcéma, aztán az ételallergia, majd egyéb allergia, krupp, és végül az asztma. "

És hát ugyebár nálunk is végigment azóta az ekcéma-ételallergia-pollenallergia történet...
Íme néhány infó, ami a témával kapcsolatban azóta megragadott, mert túlzott elemzésekbe nem szeretnék bocsájtkozni, megtették azt már nálam sokkal okosabb emberek:

- Nyugat-Európa legtöbb országában vagy NINCS kötelező oltás, vagy az orvos a szülővel karöltve közösen dönti el, hogy mely oltásokat adják be a gyereknek, annak az addigi kórtörténete, immunérettsége alapján;

- a BCG-oltás konkrétan külföldön a legtöbb helyen már betiltásra került!

- Japánban pl. 1 éves korig NINCS oltás!

- a 15 hós korban beadandó MMR (rubeola-kanyaró-mumpsz) oltás kapcsán már az orvosok egy része is összefüggést vél felfedezni az autizmus kialakulása és az oltás között;

Az Ideál Magazin 2009/ januári számában jelent meg egy számomra nagyon tanulságos cikk az oltásokról, melyből íme egy-két kiemelt gondolat (OLVASD EL AZ EGÉSZ CIKKET, ÉRDEMES! NAGYON LÉNYEGRETÖRŐEN ÖSSZEFOGLALJA A TUDNIVALÓKAT!):
"2006-ban nálunk is bevezették a többkomponensű kombinált oltásokat, így egyszerre öt–hét oltást kapnak a gyerekek. Főleg technikai és kényelmi érvekkel indokolják a változásokat: az IPV csak injekció formájában adható be, rövidebb formájában adható be, rövidebb lesz az oltásokra fordított idő és az adminisztráció, kevesebb az oltások összekeveréséből származó baleset, egyszerűbb a szállítás. A gyerekek – jórészt csecsemők – kímélése, immunrendszerének védelme nem szerepel a szempontok között, pedig már számos szakértő figyelmeztetett arra, hogy az összetett oltások túlzott mértékben stimulálják az agyat, és ezáltal pusztítják az agysejteket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"


És ahogy mi cselekedtünk már a második gyereknél:

- felháborítónak tartom, hogy a magyar kórházakban a mindössze 3 napos, teljesen egészséges csecsemőknek úgy nyomják be a BCG oltást, hogy a gyereket elviszik vérvétel címén, beoltják, majd az esetek 90%-ban nem is közlik a szülővel, hogy a gyerek oltást kapott!!!! Anyuka pedig hetek múlva szembesül azzal, hogy valami sebhely megjelent a gyerek karján, mi lehet az? (nem, kérem, az első gyereknél egyáltalán nem egyértelmű mindenki számára, hogy oltást kap a kórházban a gyereke!)

- amint azóta megtudtam, a hivatalos protokoll szerint a születés után 6 hétig kötelező beadni a BCG-oltást! Sajnos ez alkalommal erről már lemaradtunk, de ha most születne a gyerekem, már tutira nem engedném a kórházban beadatni!!!!

Sajnos a másodszorra már alkalmazott oltáskivezetés ellenére is a Picinél a az oltás beadatása után 10 nappal jelentkeztek (ahogy a Nagynál is 'anno') az orrdugulásos tünetek, ezért egy megismételt homeopátiás oltáskivezetést kellett nála is tartani. Szerencsére így "már" 2 hós korára elmúlt az orrdugulás, nem úgy ahogy a Nagynál, akinél viszont 1,5 éves koráig tartott!

- a Pici orrdugulásos "betegségére" hivatkozva nem engedtük beadatni a 2-3-4 hós kötelező oltásokat! Először most 5,5 hósan kapott oltást.
Ennél az oltásnál ugyancsak a hivatalos protokoll szerint 2 hós kor + 2 hónapig halasztható az oltás, utána viszont már csak erős orvosi indokkal. Mert különben a védőnő köteles lejelenteni az ÁNTSZ-nek az oltás elmaradását, ők a gyámügynek és onnantól sejthető a többi... Mi ráhúztunk még 1,5 hónapot, és vártuk az idézést, de végül aztán kiderült, hogy az ÁNTSZ elfogadta, hogy a gyerek orvosi kezelés alatt állt.
Ja, a gyerekorvostól persze megkaptuk a fejmosást, azóta nem is nagyon tárgyal velünk...
Most amikor a Pici megkapta az oltást, előtte kapott oltáskivezetést, de sajnos ennek ellenére az oltóanyag betegtájékoztatójában felsorolt melléktünetek közül szinte mindet produkálta egy kivételével (nyugtalanság, álmatlanság, sírósság, hányás, hasmenés, kiütések az egész testen...).
2 hósan ezekre kapják összevontan a gyerekek az oltást, azaz 4! betegségre egyszerre: torokgyík, szamárköhögés, tetanusz, agyhártyagyulladást okozó influenza
A következő esedékes oltást már 4 hét múlva be akarta adni a háziorvos mondván, hogy úgyis nagyon el vagyunk csúszva, de én ott is kértem a min. 5 hetet.
Amit azóta tapasztaltunk: a második gyerekünk immunrendszere már most sokkal jobb az első félévben, mint az elsőé volt élete teljes 3 éve alatt! Előfordult, hogy az egész család influenzával tipródott, a Pici kivételével, aki még egy futó náthát sem kapott el!!!
És azt kell mondjam, már ezért megérte!
Húgom kislánya 6 héttel idősebb, mint Picikénk, és ő a 2+3 hós oltást kapta meg, majd az oltás után kb. 2 héttel (oltásvírusok aktiválódási ideje!) beleesett egy nagyon csúnya köhögéses hörghurutba, amiből 5 hónapja!!! nem tud szegény kikecmeregni! Azóta volt röntgen, ultrahang, vérvétel, labor, antibiotikum, semmit nem találnak, de a gyerek csak nem javult... A 3. oltást ők sem engedték már beadni, most ők is megkapták már a fejmosást a gyerekorvostól...
Összességében: le kell szögezzem, hogy én nem az oltások teljes mellőzése mellett vagyok, hanem az ellen, hogy a gyerekeket ész nélkül oltsák, már néhány naposan, néhány hónaposan, sokbetegséges, kényelmi szempontok alapján összevont oltásokkal, leginkább a gyógyszerlobby érdekeit szem előtt tartva!!! Európa, és a világ más fejlett részeinek oltásmetodikáját, tapasztalatait, a GYEREKEK ÉRDEKEIT teljesen figyelmen kívül hagyva!!!
Arról viszont igenis mindenkit lebeszélek, hogy a kötelezőkön túli plusz oltásokat beadasson a gyerekének, mert minden egyes plusz oltás tovább gyengíti a gyerekek immunrendszerét! Ezt bármely homeopátiás orvos megerősíti! (mi sajnos tudatlan első gyerekes szülőként a Nagynak még beadattuk az agyhártyagyulladás ellenit is, amit én már nagyon megbántam...)
Az oltások beadatása előtt pedig alkalmazzuk az előzetes homeopátiás oltáskivezetést, melyet az oltás előtti 1-3 napban kell kezdeni!
Az utólagos oltáskivezetésről EBBEN a bejegyzésemben ítam.
Akit érdekel még a téma, további olvasnivalók:
- infókat összegző (pro és kontra) weblap: http://vedooltas.com/
- ITT egy szorgalmas blogíró anyuka összegezte az összegyűjtött infókat;
- Könyv a témához: Dr. Martin Hirte: Védőoltásokról pro és kontra
Végezetül szívesen várom az oltásokat elhalasztó, be nem adató anyuka/apukatársak tapasztalatait is egészségügyi és egyéb vonatkozásokban egyaránt!
Érdekes lenne külföldön élő családok beszámolóit is olvasni a témában!

2009. március 5., csütörtök

Allergiaszezon újraindul...:-(((((

Méghozzá könyörtelenül....!:-((((((
Nincs két hete, hogy lelkesen arról számoltam be, mennyire élvezzük a megélt 10 nap tünetmentességet Babócánk allergiatörténetében. Mintha csak elkiabáltam volna a dolgot, már másnap ismét visszatértek, jelentősen megerősödve a tünetek.:-((( És azóta csak rosszabbodott folyamatosan a helyzet....
Elővettem az agyamban őrzött naptáram, és hát hoppá, tessék, ismét itt a március, immáron 4. éve, amikor a gyereknél elkezdődik valami... Pollenszezon indult? Elő a pollennaptárat, és hát igen, február közepétől indul a mogyoró...!
Ma pedig túlestünk élete első allergiatesztjén...
A Heim Pál Kórházban voltunk karcolásos allergiateszten (prick teszt). Az alkarjára kapott cseppekben allergéneket, amiket aztán egy kis üvegcsével éppen csak megkarcoltak, majd 15 percig nyugton kellett maradnia, és megvárni a hatást. Most a levegőn keresztül bekerülő allergéneket, polleneket vizsgálták.
És hát sajnos alig 1 perc elteltével több allergén mellett is hatalmas hólyagok lettek a karján...:-(((
Ami a legdurvább volt: a MOGYORÓ
Utána még mindig hólyagosan: az ÉGER + NYÍRFA
És utoljára: a FŰKEVERÉKEK.
Ezek a naptár szerint is szinte egymást követik, február közepétől júniusig.
Amiket még vizsgáltak: poratka, candida mix, tollkeverék, kutyaszőr, macskaszőr, gabonakeverék, nyárigyom, lándzsás útifű, feketeüröm, parlagfű, latex.
Valójában eredetileg sokkal többre számítottam, borítékoltam volna pl. a parlagfüvet is. Mégis totál kiborultam, ahogy valóságosan is ott szembesültünk a helyzettel....! Meg hát ahogy erősödött az allergének hatása és fokozódott percről-percre az orrfolyás, az orrviszketés, szemviszketés, ott volt a legékesebb bizonyíték az allergia - magatartás zűrök összefüggésre, mert a fizikai tünetek erősödésével elindult a totál zizi óra is...!
Az egész tesztet többek közt az óvódai tejdiéta miatt indítottuk, de aztán végül is a táplálékallergia-teszttől eltanácsolt a doktornő, mondván, valóban egyre gyakrabban nem mutatható ki teszttel pl. a tejallergia sem, hanem annál sokkal megbízhatóbbak a diétával kitapasztalt tünetek.
Így megkaptuk az igazolást, hogy orvosilag is szükséges a tejmentes diéta, amit a doktornő kezdésnek min. 1 évre javasolt!
Meg kaptunk igazolást, hogy támogatással válthatóak majd ki az allergiagyógyszerek (tavaly 5.000 Ft volt egy üveg, most erre kapunk 50% támogatást), amelyeket nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem fogunk egyáltalán használni a tavalyi tapasztalatok alapján (amikor a több hónapos teljes tejdiéta + homeopátiás kezelés mellett is voltak pokol napjaink a nyár során...).
Amitől viszont eléggé elkeseredtem, hogy a férjem sajnos továbbra sincs egyáltalán meggyőződve a tejdiéta értelméről, és úgy érzem, nem igazán fogok etéren igazi belső támogatást kapni tőle, amit ha a gyerek érez (márpedig igen), akkor ugye anya könnyen átmegy a tiltó boszi, apa pedig az engedékeny apa szerepébe (merthogy ez így van amúgy máskor is időnként...)... Na, (nem!)mindegy, eldöntöttem magamban, ezt most akkor is keresztülviszem, a gyerekem érdekében...!
Aztán ma voltunk homeopátiás kontrollon is. Befejeztük a végül 3 hónapig tartó oltáskivezetést (melynek hatékonyságáról valójában továbbra sem vagyok igazán meggyőződve...), és most újabb alkati szerrel kezdünk megint próbálkozni...
A jövő hónapra pedig én is bejelentkeztem diagnózisra, mert nagyon kezd elegem lenni saját magamból...
A gyerekpszichológusnál is befejeződtek a felmérő alkalmak, és hát a konklúzió az volt, hogy szerencsére ő nem lát alapvetően nagy problémákat a gyereknél, annál inkább a szülőknél...:-) (nem, nem lepődtem meg!:-) Van bőven min dolgoznunk, kaptunk szépen házi feladatokat!)
Ami "új" infó volt még a részéről, hogy az allergia lelki aspektusa, hogy a gyerek az allergiával gyakorlatilag "kiteszi" magából azt, amit nem érez jónak belül magában. Pl. amikor nincs jóban a külvilággal...
Az allergia lelki okairól ITT folytattunk diskurzust többen a hozzászólásokon belül.
A szellemgyógyász pedig jelezte, hogy lezárult az első gyógyító kör, ezért egy közös meditációval ismét csináltunk egy nagyobb "szervcserét", most megint egy ideig magamban kell mondanom a napi mantrát/imát, és folyt. köv.
Ő pedig még annyit tett hozzá az eddigiekhez, hogy a jelenlegi állás szerint kb. 70%-ra tudja meggyógyítani Babócát, ami azt jelenti, hogy ő azt tudja elérni nála, hogy a tünetei sokkal elviselhetőbbek legyenek hosszú távon... És hát azt is elmondta, a gyerek az anyja karmáját vállalta fel magára, azt viszi előre... Ergó az anyjának sem ártana gyógyulni... Így hát többek közt ezért is, magam miatt is megyek majd hozzá...
Hát, itt tartunk most, folyt. köv. (sajnos...!).....

2009. március 4., szerda

Teljes kiőrlésű lekváros linzer

Jó-jó, tudom, mostanság elég sok volt az édesség errefelé...:-) Valójában ma nem is ezt akartam feltenni, de olyan jóóól sikerült!:-) Illetve bocs, egy nagy baj van ezzel a recepttel!: mire kisült a harmadik tepsi, a két pasi eltüntetett már 1,5 tepsivel, noha másnapra szántam vendégségbe...:-)) Úgy tűnik, nekem mostanság mindig vendégség címén kell sütnöm, és akkor mindent felesznek!:-)))

Amúgy nekem is igazán ízlett, de egy kicsit - tudom, ez is régi lemez!:-)-, számomra megint túl édes volt, bár etéren rögtön le lettem szavazva... Ja, meg azért a 250 g margarin se piskóta kalóriaértékben...:-)
Mindenesetre érdemes szerintem dupla adaggal indítani, mert az összeragasztásos művelet eleve lefelezi a darabszámot.


Korábbi kekszes receptjeim:
Zöldcitromos-kókuszos keksz
Napraforgós mogyorórudak
Sütőtökös keksz
Svéd rozsos keksz


Teljes kiőrlésű lekváros linzer 
 Hozzávalók (kb. 25 db kisebb összeragasztott linzerhez):

 350 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
250 g bio növényi margarin
150 g nádporcukor (legközelebb kb. 100 g cukorral próbálkoznék, de ez függ a lekvár édességétől is, savanykásabb lekvárhoz mehet esetleg az édesebb tészta)lekvár ízlés szerint

A hozzávalókat jól összegyúrjuk, majd 3-4 mm vastagságúra kinyújtjuk (esetleg két zsírpapír közé téve, ha nagyon meglágyul, vagy nyújtás előtt kb. fél órára tesszük). Linzerformával lyukas és sima tallérokat szaggatunk, és 180 fokra előmelegített sütőben 5-8 perc alatt kisütjük.
Tipp: sima kekszformaszaggatóval is szaggathatjuk, lekváros ragasztás nélkül, akkor kiadósabb (Férjnek pl. úgy ízlett a legjobban:-)
Forrás: Napfényes Alapítvány: Sütemények
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...