2007. október 29., hétfő

Avokádókrém (vegán)


Az avokádóval akkor találkoztam először életemben, amikor a "Testkontroll" c. könyvet kezdtem olvasgatni. Ez a '90-es évek elején volt, és akkoriban nálunk még nem nagyon lehetett kapni, ráadásul ha volt is, aranyárban mérték. A Testkontroll viszont amerikai könyvről lévén szó, gyakran adta meg a hozzávalók közt.
Szóval, hosszú évek óta készültem rá, hogy csinálok avokádókrémet.
Nemrégiben aztán rendeltem a biós bácsinktól (500 Ft volt 1 darab!), és megcsináltam az első avokádókrémem.:-)

Bevallom, sokkal rosszabbra számítottam, valójában egész jó lett:-), de tény, hogy igencsak eltér kishazánk ízvilágától. A férjem azt mondta, olyan az íze, mintha friss csipkebogyót enne.:-) A gyermek meg se kóstolta, mivel nem igazán tűr meg semmilyen krémet a kenyerén, már ha éppen eljut odáig, hogy kenyeret eszik! Merthogy a péksüteményeket se igazán csípi, a pogácsán kívül...

Summa-summarum, sztem finom lett, a házisütésű friss tönkölybagettemmel ettem.

Avokádókrém
Hozzávalók:
250 gr avokádó
1,5 ek. fehér balzsamecet
1,5 ek. fűszersó
1 ek. élesztőpehely
fehér bors

Az összes hozzávalót pürésítjük és fogyasztásig a krémet a hűtőbe tesszük.
Tipp: a balzsamecet elég sós, ezért a fűszersót és az ecetet csak kis adagokban, gyakran kóstolgatva adtam hozzá, mert a mi ízlésünknek pl. túl erős lett volna, ha az egészet belekeverem.

Már megint beteg az egész család, áááááááá.....

Két hónap alatt immáron harmadszor...! Ilyen még nem is volt szerintem egyikünknél sem!
Az okt. 23-i hétvégén elutaztunk több napra wellnesselni, és mire hazaértünk, utastárs sógornőm teljesen lebetegedett (torokfájás, nátha), majd rá két napra nekem is irgalmatlan torokfájás, aztán Babóca újból nátha, majd férj torokfájás, aztán én nátha és férj nátha.... Ááááá, el se hiszem! Szeptember óta harmadszorra... 2 hét nátha, 2 hét szünet, aztán megint és megint...
Utoljára gyerekkoromban fájt ennyit és ilyen intenzitással a torkom... Még mindig a számban a rengeteg Maripen tablettának az íze, amit akkor kellett szedni...
Babóca amúgy folyamatosan homeopátiás kezelést kap, de most már eléggé hajlok rá, hogy valami antibiotikum kellene, mert ez elég gáz, hogy 8 hét alatt nem tudott kimászni ebből a sz...ágból! A homeós dokinéni viszont azt mondja nem kell, viszont nem tudom meddig akarunk várni, mert már kicsit köhögni is kezdett, és elég gennyes már a náthája, ami 2 hónappal ezelőtt még nem így volt...
Ehhez meg hozzájött, hogy Babóca olyan szinten bestresszelt az elutazástól, hogy 4 napon keresztül szinte semmit nem evett a szállodában, csak ivott, pedig amúgy egész nap rengeteget mozgott és úszott. A nemevéstől meg mi is teljesen bestresszeltünk a férjemmel, úgyhogy alig vártuk, hogy hazaérjünk. És amint beléptünk itthon az ajtón, Babóca enni kezdett...!:-)
Az evéssel mindemellett úgy állunk nála, hogy olyan szintű elutasítás kialakult nála etéren, hogy amikor baromi éhes, akkor sem hajlandó enni, csak sikítozik és hisztizik, hogy nem ül az asztalhoz és nem-nem-nem, és meg se kóstolja gyakran még a kedvenceit se mostanában...! Inkább éhen marad, aztán amikor már állati éhes, mindenféle bohóckodással, bábozással sikerül elérni, hogy mégis megkóstolja, és akkor eszik...
Na, ez az többek közt, amit pl. nem szabadna csinálni nála, tudom!
ÉS hát tudom, ezt az evésfóbiát is gyakorlatilag én kreáltam nála.....:-((
Ha rajta múlna, egyedül sajtot enne és almalevet inna reggeltől-estig.. Pedig hát a sok tejtermék is hurotosít, a 2 hónapja szinte állandó náthájának se tesz jót.
És a hús? Egyelőre egyedül a rántott csirkemellet, és rántott halat eszi meg... A múlt héten pl. csináltam neki rakott kelt darált csirkehússal, de belekóstolt, és annyi, többször hozzá se nyúlt!

2007. október 26., péntek

Új VEGÁN és REFORM házhozszállító konyha

Lugosi Dóra vegán személyi edző és életmód-tanácsadó, akiről már írtam egy korábbi bejegyzésemben, november 5-től elindítja saját vegán, reform és reform-fitnesz házhozszállító konyháját LUGOSI KONYHA néven!
A menük már most letölthetőek a honlapjáról, és már rendelések is leadhatóak.
Dórát egyébként a Vegetáriánus Fesztiválon simertem meg személyesen, és számomra egy igazán hiteles személyiség, ezért nagy bizakodással várom én is a konyha indulását. Alkalmanként biztosan fogok én is rendelni tőle!
Aki pedig nem olvasta még a könyvét, annak mindenképpen ajánlom, olvassa el! Az első részben a saját élettörténetét írja le, illetve az előzményeit annak, hogyan jutott el ehhez az életformához.
Huh, hát, egy éjszaka kiolvastam és utána két napig bőgtem...
Aki most látja őt, az egy fantasztikusan dekoratív, kiegyensúlyozott, harmonikus bombanőt lát!
Pedig szörnyű tragédiák sorozatait kellett átélnie több gyermekével és családtagjával is, mire idáig eljutott... Szerintem az emberek többsége ép ésszel nem élte volna túl mindazt, amin neki kellett átmennie, és most mégis itt és ilyen jól van itt!
Talán azért is olyan hiteles ő nekem, mert egy olyan átlagnőből lett sport-és életmódember, amilyenek mi is vagyunk, akik olvassuk őt....
Személyesen is kérdezhetsz tőle a Nők Lapja Cafe szakértői közt, itt!

A NAGY ZÖLDSÉG KIHÍVÓS - Blogajánló:-)

Tegnap este bukkantam rá erre az angol nyelvű blogra, és teljesen le vagyok nyűgözve!:-) Gondoltam, ezt mindenképp meg kell osztani Veletek is!:-)

A blog címe magyarul-szabadon: A NAGY ZÖLDSÉG KIHÍVÓS!
A szerző egy Londonban élő kétgyermekes anyuka, akinek 10 éves kislánya kiskora óta rendkívül fogékony volt az új ízek, próbálkozások, zöldségek és gyümölcsök irányába egyaránt. 7 éves kisfia Freddy viszont megrögzött zöldség-ellenes és kizárólagos húsevő, aki az édes burgonyán és kukoricán kívül semmilyen zöldséget nem volt hajlandó megenni. Sőt, minden zöldségre utaló valamit szisztematikusan kihalászott a tányérjából és ételeiből, nehogy bármi módon is a gyomrába jusson.:-)

Valójában ő volt a blog ihletője, hiszen arra sarkallta az anyukát, hogy kitaláljon valamit és véget vessen végre ennek a végtelennek tűnő zöldség-fóbiának.

Charlotte, az anyuka kitűzte magának, hogy A-Z-ig végigveszi gyermekeivel a létező zöldségeket, mégpedig olyan formában, hogy minden adott betűvel kezdődő zöldség 1 hétig gyakrabban szerepel a családi étlapon. Az 1 hét onnan fakad leginkább, hogy kisbabáknál is általában az új ízek bevezetésére ajánlott min. 1 hetet szánni, amíg jobban megszokják.
Az ételeknél pedig bevetésre kerülnek mindenféle gyerekcsábító trükkök és kreatív praktikák, amikkel elkápráztatva a csemetét, felfigyel az adott zöldségre, majd a hét vége felé már szívesebben eszi.:-)

A blog pont 1 éve alakult, már a "P" betűnél tartanak, jelenleg a sütőtök (ang.: pumpkin) szerepel a heti étlapon. A recepteket általában a blogot olvasó egyéb blogszerzőktől "kéri be" Charlotte, akik lelkesen küldözgetnek is.:-)
Mondjuk, kíváncsi leszek, mi lesz, amikor az ABC végére jutnak.:-)

Néhány vicces bejegyzés a blogból:
"Házibuli borsógyűlölőknek" - avagy hogyan hozzunk össze egy buliban borsóevőket és borsógyűlölőket?:-)
"A zöldség-tábla" - azaz összegyűjtve a 10 hónap alatt megkedvelt, a bizonytalanná vált és az utálat tárgya alá került/maradt zöldségek. Ekkorra 40 zöldségfélén és 130 kipróbált recepten voltak túl.
Az eredmény pedig?: a kezdeti kizárólagos krumplin és kukoricán kívül nagyon sok zöldség került a kedvencek közé, és alig maradt néhány az utálatosak közt!!!!:-)

A napi bejegyzésekben az adott zöldséggel, recepttel kapcsolatos tapasztalatok vannak, a konkrét receptek pedig külön összegyűjtve a webes linkekkel, ahonnan származnak, illetve a zöldségek szerint ABC-rendben.

A blog egyébként olyan népszerűségre tett szert 1 év alatt, hogy a kezdeti napi 20-30 látogató száma a sokszorosára emelkedett (nálam/nálunk 40-50-en vagyunk naponta:-), és a Washington Post bloglistáján is a legkedveltebbek közé került!

Jó szórakozást és olvasgatást!:-)

2007. október 25., csütörtök

Új családi kedvenc: Amarántos paradicsomleves (lakto)

A paradicsomleves és általában ami paradicsomos, be szokott jönni Babócánál, így ez most sem volt másképp.:-)

Ezt a verziót egy ideje már kinéztem a "Vegetarian Basics" c. könyvemből. Nagyon izgatta a fantáziámat az amaránt és a paradicsom kombinációja, és elmondhatom, nem csalódtam/tunk!:-)

Amarántos paradicsomleves
Hozzávalók (4 főre):
400 gr érett paradicsom (bevallom, csaltam, és konzerveset használtam, "Muti" márkájút)
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek. olívaolaj
1 tk. provanszi fűszerkeverék
120 gr amaránt (a pattogatott formáját használtam)
600 ml zöldségleves (én bio z.leveskockából csináltam)
2 tk. paradicsompüré
só, bors
1 tk. nádcukor, vagy méz
100 gr fetasajt
2 szál petr.zöld
1 ek. tejföl

A paradicsomot megmossuk és egészen kis kockákra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk.
Felmelegítjük az olajat, beletesszük a hagymát és a fűszerkeveréket (utóbbit morzsoljuk szét kicsit az ujjaink között, hogy aromásabb legyen), majd közepes tűznél 5 percig pároljuk, míg a hagyma fehéredni kezd. Közben folyamatosan kevergetjük, és hozzáadjuk az amarántot, míg a magocskák jól beolajozódnak.
Beleöntjük a paradicsomot és a zöldséglevest, felforraljuk. Fűszerezzük a paradicsompürével, sóval, borssal, cukorral. Alacsony lángra állítjuk, lefedjük és a levest kb. 30 percig főzzük.
A fetasajtot kis darabokra tördeljük, a petrezs.zöld leveleit finomra aprítjuk. A levesbe keverjük a tejfölt, a sajtot és a petr.zöldet.
Tipp: amaránt helyett készíthető quinoa-val (ejtsd: 'kinva'), kuszkusszal, vagy rizzsel is. A kuszkuszos verzió tapasztalatairól itt olvashatsz, a karobkrémes palacsinta kiegészítéseként.
Illik hozzá: pl. a tönkölyzsemle:-)

Vegán hónap beszámoló 2.

Szóval, ott tartottam, hogy egyrészt a sajtokról nagyon nehéz volt lemondani, másrészt hiányoztak a magvacskák is, pl. szívesen ettem volna többször egyik nagy kedvencemet, a mákot is...
Mik voltak a fizikai hatásai a vegán hónapnak?
Az egészet ugye egészségügyi okokból kezdtem, azért hogy hátha megszabadulok a több éve tartó orrdugulástól és állandó orrüregi váladék-képződéstől...
Hát, jelentem, ez alkalommal sajna úgy tűnik csődöt mondtam!:-(((
Amikor fél évvel ezelőtt tavasszal már végigcsináltam egy tisztító 1 hónapot, nagyon jók voltak az eredményeim, 60-70%-kal javultak a tünetek. Most viszont, szinte semmit!:-((
Az orrdugulás szinte maradt változatlan, a torokkaparás és társai viszont talán még fel is erősödött, amit a megemelt szója-adagnak is be merek tudni...
A homeós alkati szerem se hatott most igazán...

Tovább kell mennem előre...
Bevallom, annyira unom már az egészet, hogy felsejlett bennem, bejelentkezem egy szimpla orr-fül-gégészetre is, mert a múltkor egy természetgyógyász azt mondta, valszeg az egész orr- és arcüregem tele van már lerakódással. Hátha, ott tudnának adni valamit...
Jó, jó tudom, az csak tüneti kezelés, de akkor is annyira elegem van már magamból....!!
És amiért mégse megyek át vegánba egyelőre
Azaz húst nem eszem továbbra sem, de a tejtermékek, sajtok maradhatnak kíméletes mértékben.
Merthogy azzal szembesültem, ha étterembe akarunk pl. menni, vegetáriánus kaját még csak-csak találni, de vegánt!?
Meg ha pl. elmegyünk mondjuk egy wellness-hétvégére, a szállodákban se nagyon állnak készen erre a kérdésre... És akkor ott se egyek semmit?!
Meg amikor vendégségbe megyünk, már így is tiszta "ciki" magyarázkodni és szólni előre, hogy én húst nem eszem, és ezt még nagyjából el is fogadják, de hogy olyan kaját kérjek, amiben se tejtermék, se tojás..?!
Meg amikor nagyon fáradt vagyok akkor se tudjak félkész, vagy készkajákhoz folyamodni, mert nem igazán van még itthon, hanem mindig főznöm kelljen...?!
Meg hát úgy egyáltalán, lelkileg még nem érzek elköteleződést ezirányba, a sajtokról pedig pláne nem akarok lemondani végleg!:-)
Szóval, hasznos tapasztalat volt, de egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeim és elvárásaim ez alatt a rövid idő alatt sem....

2007. október 24., szerda

Majdnem vegán hónapom vége, avagy miért nem leszek mégsem vegán (egyelőre)

A múlt hétvégén befejeztetett kitűzött 1 hónapos (majdnem) vegán hónapom. Azért csak majdnem vegán, mert 1 alkalommal vendégségben voltunk, ahol ettem tojásos kuglófot (na jó, fehér liszt is volt benne:-).

Amúgy az elmúlt hetekben rendkívül szigorúan (talán ennyire még sose éltemben:-) betartottam az eltervezett elhagyandókat, azaz kihagytam az étkezésekből az eddig allergénjeimként diagnosztizáltakat, és NEM ETTEM:
- tejet, tejterméket, semmilyen tejszármazékot (bár ezek pont nem voltak allergénjeim, az orrdugulás miatt kihagytam őket);
- fehér lisztet semmilyen formában;
- kakaót;
- mézet;
- összes olajosmagvat, diófélét a zsiradékok kivételével, mert akkor aztán tényleg nem tudtam volna már mit főzni.:)
- és hát gyakorlatilag a tojást is, a fent említett egy alkalmon kívül!


Viszont ettem mindezek helyett több szóját, aminek viszont annyi volt a bökkenője, hogy ez utóbbi ugyancsak belépett az allergének közé, így megemelt mennyiségben bőven okozott pl. puffadást, hasmenést és újabb orrdugulást...:-(((

Mik voltak az előnyök?
Pl. édességet szinte egyáltalán nem kívántam, csak a 3-4. hét vége felé és akkor is csak nagyon visszafogott mértékben. Kezdetben fogytam is 1-2 kilót, (bár nem ez volt az elsődleges cél), de aztán ahogy adaptálódtam, szép lassan visszaállt a súlyom.:-(
Kipróbáltam sok izgalmas receptet (amikből jónéhányat itt a blogon is megosztottam), és nagyjából kezdtem átlátni a vegán konyha rejtelmeit.
Fizikailag megszűnt az állandó gyomor-morajlásom bármit is ettem, és a hosszú idő óta tartó krónikus fáradtságomat is mintha elfújták volna, leszámítva 1-2 kritikus napot (ezt a frissülést azért a természetes étrendkiegészítő Flavonmax lekvárnak tudtam be).
Mi volt a legnehezebb?
Hát, abból volt azért több is, ha nagyon őszinte akarok lenni...:-)
Pl. minden nap kellett, gyakran többször is főznöm, mert nem "ehettem" ugye kvázi semmilyen gyárit, és ez a kis 22 hónaposom mellett nem volt egy egyszerű történet! Szegénykém többet látott a konyhában, mint a játékai közt játszótársként...:-( Kezdetben lelkesen asszisztált, de aztán eléggé beleunt...
Voltak napok, amikorra viszont elfogyott a főzős energiám, pl. a beteges héten, és akkor inkább nem ettem szinte semmit, hogy ne egyek "károsat", amitől aztán baromira legyengültem, és kifáradtam... Ja, tudom, hogy eszementség, a férjem már totál kivolt, de ha már elkezdtem, nem akartam félbehagyni, és úgymond "elrontani" pillanatnyi gyengeség miatt...
De ezek a gyenge napok kemények voltak (mindenkinek a családban, rajtam kívül is, mert átmentem sárkány-sárkányba...:-)).
A legnehezebb a sajtoktól való elválás volt, azokat nagyon kívántam mindvégig.
Összegyűjtöttem már néhány vegán sajt receptjét is, de azokra nem futotta már az időből. A vegán fetasajthot viszont már beszereztem mindne hozzávalót, úgyhogy azt szeretném majd kipróbálni.
Folyt. köv.

2007. október 17., szerda

Reform amerikai palacsinta / 'pancake' (lakto-ovo)

Még néhány évvel ezelőtt kaptam anyósomtól egy 'pancake' sütőt, amit akkoriban kezdett a Teleshop ömleszteni magából... Nem igazán gondoltam, hogy valaha is használni fogom, mígnem a múlt vasárnap délután Á-Baba ébredésével valami uzsonnaféle után kellett néznem. Egy olyan nap után, amikor is Őméltósága reggel óta 1 almát + 1 túrórudit + némi reggeli tejbegrízt fogyasztott... Tehát valami olyasmi kellett, ami viszonylag tutira megy... Tuti azért nem volt nála kezdetben, de aztán ahogy ráérzett, bevágott belőle egy egészet:-) És amúgy tényleg finom volt, még Férjnek is bejött!:-) Bio málnalekvár és juharszirup volt a kence hozzá. Ja, és a sütő pedig nagyon bevált, pikk-pakk megsültek benne a palacsinták.

Reform amerikai palacsinta
Hozzávalók (kb. 6 db kis palihoz):
125 g teljes kiőrlésű búzaliszt
2 tk. foszfátmentes sütőpor
1/2 tk barna nádcukor
2 tojás
1/8 l szójatej
2 ek olvasztott vaj
napraforgó olaj a sütéshez
juharszirup, lekvár

A lisztet, sütőport, sót és cukrot összekeverjük. Felváltva hozzáadjuk a tojást, a tejet és a vajat, majd sima tésztává kavarjuk. Olajos ecsettel megkent és felforrósított 'pancake', vagy hagyományos palacsinta-sütőbe merünk egy kisebb merőkanálnyit a tésztából és kb. 10 cm átmérőjű palacsintává kenjük. Amikor hólyagosodni kezd a tészta megfordítjuk és a másik oldalról is aranybarnára sütjük. Még melegen juharsziruppal, vagy lekvárral tálaljuk.

Tönkölybagett házilag (vegán)

Egy kedves olvasóm, 'rezervatom' ajánlotta a figyelmembe ezt a receptet egy német honlapról. Elolvastam az ottani hozzászólásokat, és íme ismét egy lehetőség, amiről mindenki ódákat zengett, aki megsütötte.:-)
Sőt, volt aki azt nyilatkozta, ez az első olyan bagett, ami teljesen egyezik a Franciaországban próbáltakkal. Másvalaki azt írta, ez a legfinomabb bagett, amit valaha Németországban evett.
Na, szóval kipróbáltam, de teljes kiőrlésű liszttel és száraz élesztővel csináltam. Az eredmény tényleg nem rossz, de meg kell nézni friss élesztővel, és más liszttel is! A sütőm viszont sajna nem a legjobb, ezért elég vastag és viszonylag kemény lett a kérge (vizet most nem raktam a sütőbe, és a tésztát nem kentem meg vizes ecsettel, mert a recept szerzője erre annyit írt, nem érzi igazán szükségesnek).
Babóca baromira nem evett belőle, mert úgy egyáltalán nem igazán komálja a kenyérféléket, a fehér és teljes kiőrlésű liszteseket sem....:-(
Még egyszer nekifutok majd, és beszámolok itt az eredményről.:-)
Tönkölybagett
Hozzávalók:
500 gr tönkölyliszt (360-as)
300 ml jéghideg víz
1/4 kocka élesztő = 10 gr; a megmaradt élesztőt a kockából follpackba csomagolva lefagyaszthatjuk, és amikor szükségünk van rá, meleg folyadékban feloldjuk (vagy 1 cs. szárított élesztő)
1,5 tk. só
1 csipet cukor
Gyúrjuk tésztává az összes hozzávalót, majd helyezzük egy belisztezett nagy fedeles tálba, tegyük rá szorosan a tetőt, és rakjuk be a hűtőbe 10-12 órára.
Reggel melegítsük elő 240 fokra a sütőt (alsó-felső sütés funkció) és csak ekkor vegyük elő a tésztát a hűtőből. Addigra jól megdagadt (legalább kétszeresére), kiborítjuk egy belisztezett gyúródeszkára, de már nem gyúrjuk át újból! Egy késsel 3 egyenlő részre vágjuk és mindegyik tésztacsíkot 2x megcsavarjuk. Rögtön tegyük be az előmelegített sütőbe, alulról a 2. sínre. Kb. 15 percig süssük 240 fokon, utána pedig 220 fokra kapcsoljuk és további 15 percig sütjük (attól függően mennyire pirítva szeretjük).

2007. október 15., hétfő

Reform meggyes-zabos muffin (vegán)

A hétvégén nagyon süthetnékem, meg sütit ehetnékem támadt, így kipróbáltam egyet a Gabonaételek könyvéből.
Nekem és Férjnek teljesen bejött, de a Gyermek meg se kóstolta...:-((

Meggyes-zabos muffin
Hozzávalók (12 darabhoz):
18 dkg zabliszt
20 dkg finom kiőrlésű tönkölyliszt (én teljes kiőrlésűvel csináltam, ezért kicsit nedvesebb maradt a tészta belül)
1 tasak foszfátmentes sütőpor
14 dkg nádcukor
12 dkg növényi margarin
2,5 dl rizstej
1,5 dl szójajoghurt
20 dkg (fagyasztott) meggy
A sütőt előmelegítjük 120 fokra, a muffinsütőt kibéleljük papírkákkal. A liszteket és a sütőport nagy tálba szitáljuk, és hozzákeverjük a cukrot. A margarint felmelegítjük, majd összekeverjük a rizstejjel és a szójajoghurttal. A lisztes keverékhez öntve, éppen csak annyira dolgozzuk el, hogy összeálljon. (Nem szabad túlságosan összekeverni, akkor jó, ha a tészta darabos.)
Ezután belekeverjük a meggyet, majd a masszát a formába kanalazzuk. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.

GABONAÉTELEK: új színvonalas, MAGYAR vegán szakácskönyv!

Még a Vegetáriánus Fesztiválon bukkantam rá augusztusban a Napfényes Élet Alapítvány legújabb kiadványára, és most használni is kezdtem.:-)
Szóval, egy rendkívül színvonalas VEGÁN (tehát tejtermék és tojás nélküli) szakácskönyv, gyönyörű színes, végre professzionális ételfotókkal, és fantáziadús
, a hazai viszonyokhoz, lehetőségekhez igazított 84 recepttel. Magyar nyelven eddig még nem annyira találkoztam ilyen kivitelűvel... Mert hát bevallom, nekem fontosak a szép színes fotók (mégha én nem is igazán tudok fotózni nagy-nagy bánatomra:-((, azok inspirálnak a leginkább.:-)
Nagyon jó minőségű papíron, ötletes spirálozott megoldással, így főzés közben könnyen hajtogatható.

Levesek, főételek, feltétek, édességek és pástétomok.
A fejezetek egy-egy gabona variációit dolgozzák fel:
- rizs
- árpa
- köles
- rozs
- zab
- kukorica
- búza
- hajdina.

És a tartalomhoz képest szerintem az ára is "nevetséges": 2.000 Ft.
Szóval, szuper-szuper, itt akár meg is rendelheted:
Fókuszonline.

Időnként én is megosztok majd Veletek néhány receptet, ha nem bánjátok!:-)

2007. október 12., péntek

Paprikakrémleves (vegán)

Még mindig volt raktáron a múlt heti kaliforniai paprikás szállítmányunkból, így hát újabb recept után kellett néznem. Pedig alapban ugye a paprikát se szeretem annyira!:-))
Ennek a receptnek az eredetijét egy Toszkánában élő svéd hölgyemény, Ilva
blogján találtam, akinél bőven akad piros paprikás recept, hiszen az olaszok gyakran és szívesen fogyasztják ezt a zöldségfélét (csak írd be a blog keresőjébe, hogy 'red bell pepper' és íme!).
Na de kaliforniai paprikából krémlevest??!!!
Pedig hát istenien csudajóóóóó lett, krémesen selymes és ízes! Az egyszerűségéről nem is beszélve!
Fel is vehetjük gyermekünk kedvenc-listájára, mert olyan étvággyal és szívesen kanalazta, hogy nem győztem utántölteni!:-) Férj listájára pedig ugyancsak, aki nagy leveses és besorolta a saját kedvencei közé is!:-)

Paprikakrémleves
Hozzávalók (2 főre!):2 db piros kaliforniai paprika
1/2 póréhagyma
100 ml fehér rizs (kivételesen, hogy ne kelljen túl sokáig főzni)
600 ml víz

2 ek. olívaolaj

Aprítsuk fel a paprikát és a hagymát, majd pároljuk meg felforrósított olívaolajon, és sózzuk. 3-4 perc múlva adjuk hozzá a rizst és pároljuk együtt újabb 3-4 percig, mielőtt hozzáadnánk a vizet. Főzzük 20 percig, de közben pótolhatjuk az elforrt vizet, ha úgy találjuk, túl sűrű. Hagyjuk kicsit kihűlni és pürésítsük botmixerrel.
Levesbetétnek a megszokott kedvenc natúr rizsgolyókat adtam hozzá.

Citromos mángold füstölt tofuval (vegán)


Hát, igen, a mángold se tartozott eddig nagyon a kedvenceim közé...:-) Sokmindent nem is igen tudtam kezdeni vele, leszámítva ahogy Olaszhonban szoktam meg a spenótot, azaz megpárolni, majd olívaolajjal és citromlével lelocsolni .
Ez a mostani formátum viszont annnnyira jól sikeredett, hogy csuda!:-) Mostanság kísérletezem a tofu különböző formáival is, merthogy a natúr változaton kívül létezik füstölt és zöldfűszeres is!
A citrom a mángoldhoz (ami nem mellékesen a vas + C-vitamin párosítás, tehát nyerő a vas- felszívódás szemszögéből is!) és mellé a füstölt tofu, pedig isteniiiii, a férjem szerint is!:-) Na, jó, nem áradozom tovább, inkább következzék a recept.

Ja, azt persze meg kell jegyeznem, hogy Babóca ránézett, meglátta a zöld mángold-szálakat és "bööööeeeeeee" volt a vélemény.... Meg se kóstolta...:-((

Citromos mángold füstölt tofuval
Hozzávalók (4 főre):
600 gr mángold
1 kezeletlen bio-citrom
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 cs. füstölt tofu

4 ek. olívaolaj
1-2 ek. szójatejszín

(alternatív: 40 gr mandula, fenyőmag, vagy pisztácia, én ezt az allergia miatt kihagytam)

A mángoldot jól lemossuk, és széles csíkokra vágjuk. A citromot forró víz alatt megmossuk, a héját vékonyan leszeljük és egészen finomra aprítjuk. A hagymát félbe, majd csíkora vágjuk, a fokhagymát vékonyan felszeleteljük.
A tofut először 1 cm vastag szeletekre, aztán a szeleteket ugyancsak 1 cm széles cíkokra vágjuk. (Alt.: A választott olajos magot felaprítjuk és a tofuradabokkal összekeverjük.)
Wokban, vagy egy serpenyőben 3 ek. olajat felforrósítunk. Beletesszük a tofucsíkokat és erős tűznél szép barnára sütjük. Egy tányérra kivesszük, lefedjük és melegen tartjuk.
A maradék olajat felforrósítjuk, a hagymát és a fokhagymát megpároljuk benne. Hozzáadjuk a mángoldot és erős tűznél folyamatos keverés közben addig sütjük, amíg a levelek összeesnek. A citromhéjat belekeverjük, a mángoldot sózzuk, a szójatejszínt beleöntjük, a tofuval vegyítjük és tálaljuk.
Illik hozzá: főtt rizs, teljes kiőrlésű tészta, vagy teljes kiőrlésű bagett.

2007. október 11., csütörtök

Az én konyhám:-)

Nem is olyan régen, a gasztroblogok gyűjtőoldalán volt egy "kezdeményezés", amikor is több gasztroblogger bemutatta a konyháját (mint pl. Dolcevita -aki nagy kedvencem "közös" olasz "gyökereink" révén is:-), Lilahangya, Macikonyha, Fűszer és Lélek), és úgy gondoltam, én is beavatom kedves olvasóim, feltárom Szezám ajtaját:-)). Megmutatom, hol töltöm napjaim jelentős részét.:-)

Szóval, a mi konyhánk valójában egy több, mint 70 éves házban született, úgy 4 évvel ezelőtt. Juhar színű, ami talán a fotókon nem nagyon látszik, zöld fallal, és rusztikus mediterrán járólapokkal. A zöldet és a járólapot nayon jól eltaláltuk, nagy kedvenceink! A nyáron mészkővel burkoltattuk a falakat az ablakig, mert vizesedéssel kellett küzdenünk, de aztán az ötlet annyira megtetszett, hogy továbbvittük a nappaliba is. Jól sikerült, nagyon szeretjük!:-)

A konyha méretre nem túl nagy, mert ide nyílik a bejárati ajtónk is, így egyben előszoba + konyha, és itt van az étkezőnk is, de lehetne ugye sokkal kisebb is...

Egysoros konyhaszekrény, a végén kicsit bekanyarodó munkapulttal. 4 év elteltével igencsak beszűkült a rakodótér, így annak már kezdek jócskán híján lenni (pl. a szekrényből kiömlő műanyag-dobozok). Meg hát a szabad munkapult is igen szűkös (bevallom, a fotó miatt csaltam kicsit és levettem az edényszárítót, ezért többnek tűnhet:-).

Amúgy összességében nagyon szeretem, mert szép világos, gyönyörűen nagy ablakkal, és széles párkánnyal, ahova sok virágot tehetek, és mert kilátunk belőle a kertre többhelyütt is.:-)
Itt pedig már az "étkezőnk", ahol balra a nagy akváriumunkban lakik Berci, a közel 20 éves ékszerteknős.:-)
Summa-summarum mindannyian szeretjük a konyhánk!:-)

2007. október 9., kedd

Morzsás körtetorta (vegán)

Még nyáron rendeltem egy csak vegás, teljes értékű sütiket leíró szakácskönyvet Németországból, de még nem jött össze, hogy süssek is belőle valamit, egészen ezidáig!:-) A szerző egy mérnök férfiember, aki egykoron vegetáriánus éttermet üzemeltetett, majd az ott kifundált receptjeit több könyvben is közreadta.
A könyvből ráébredtem arra is, miért nem esznek a vegánok mézet se! Mert hát az is állatoktól, a méhecskéktől van!:-) Helyette használják pl. a juhar-, agave-, vagy rizs-szirupot.
A hétvégén meglátogattuk Anyukámat, aki ugyancsak vegán (makrobiotikus) étkezik, és hozzá vittem ezt a tortát.
Készítés közben elég gyanúsnak tűnt, lesz-e ebből valaha is süti, de aztán szerintünk nagyon finom ízhatású lett a végeredmény. A tesztelés kedvéért teljesen független szakértőként kóstolót kaptak a Tesómék is, mint anti reform-kajások:-), és ők is áldásukat adták rá. Összhibájaként annyit róttunk fel neki, hogy a tésztája egy kicsit száraz volt...
Figyelem, azonban ez sem a dr. Oetker-féle légies-könnyed sütikhez hasonlítandó, a tésztája ennek is tömöttebb!
Ja, és persze a tortát Babóca is Nagyon szívesen nyammogta!:-)

Morzsás körtetorta
Hozzávalók:
200 gr teljes kiőrlésű búzaliszt
100 gr közepesen durvára darált zab (én ezt zabpehely-liszttel helyettesítettem)
2 tk. sütőpor
40 gr juharszirup
80 ml napraforgó olaj (én 100 ml-t használtam, mert nagyon száraz volt úgy a tészta)
4 ek. körtelé
1 csipet só

A torta tetejére:
5 puha körte (ha túl kemény a körte, tegyük egy szűrőbe, és pároljuk 5-10 percig fahéjas, vagy gyömbéres víz fölött!)
1 citrom leve
80 gr mandula, darálva (én ezt kihagytam az allergia miatt)
2 ek. juharszirup
1 tk fahéj

Keverjük össze a lisztet a sütőporral, a mézzel, az olajjal, körtelével, és sózzuk picit, majd gyúrjuk tésztává és nyomkodjuk egy kb. 24-26 cm-es, kizsírozott kapcsos tortaforma aljára. A körtét hámozzuk meg, felezzük, magozzuk ki, és locsoljuk meg a citromlével. A vágott felükkel lefelé helyezzük a körtéket a tésztára, kicsit nyomjuk is bele.
A darált mandulát keverjük el a kicsit felmelegített juharsziruppal és a fahéjjal, majd öntsük a keveréket a körtékre.
200 fokon jó 30 percig süssük a tortát.

2007. október 8., hétfő

Tönkölyzsemle villámgyorsan (vegán)


Ezt a receptet szívből ajánlom azoknak is, akik esetleg még sosem sütöttek kenyeret, vagy zsemlét! Valóban rendkívül egyszerű és gyors, nem kell órákat várni, mire elkészül! Az utóbbi hetekben már 2x sütöttem, de mindig gyorsan elfogyott!:-)
Természetesen nem összehasonlítandó a fehér lisztes termékekkel, mert a teljes kiőrlésűek sosem lesznek olyan felfújtak-légiesek! Azokhoz képest jóval tömörebb, és készen is nedvesebb a tésztája, viszont sokkal egészségesebb! Megszokás kérdése...
TönkölyzsemleHozzávalók (kb. 22 darabhoz, amiből bátran le is fagyaszthatunk, vagy kisebb mennyiséghez az adagok csökkenthetőek!):1 kg teljes kiőrlésű tönköly liszt
2 cs. szárított élesztő
3 ek. fűszersó
650 ml langyos víz

Keverjük össze a száraz összetevőket, majd adjuk hozzá a vizet. Gyúrjuk 5-10 percig a tésztát, majd lefedve tegyük fél órára 50 fokra előmelegített sütőbe. Utána gyúrjuk át ismét alaposan, majd formázzunk közepes méretű zsemléket és helyezzük őket egy kizsírozott tepsire. A zsemlék tetejét kenjük meg langyos vizes ecsettel, és tegyük a tepsit 200 fokra előmelegített sütőbe. Kb. 20-25 percig süssük. A tepsi alá tegyünk egy vízzel telt edényt, hogy főként a légkeveréses sütőben a tészta ne száradjon ki!

Paprikaszószos, wokban sült cukkini és brokkoli (vegán)

Folytatván a vegán és vegás ételek sorát, íme ismét egy, mely a család szerint nagyon jól sikerült, a gyermek viszont ránézett és ismét azt mondta, brrrrr! Meg se kóstolta....:-((
A pritamint, vagy kaliforniai paprikát egyébként ugyancsak nem nagyon szeretem (jé, hogy valójában mennyi zöldséget nem szeretek:-))), a bioszállítós bácsink viszont a heti csomagban 1 kg-t hozott, így valamit kezdeni kellett vele. Nem bántam meg, tényleg jó lett!

Wokban sült cukkinis brokkoli paprikaszósszal
Hozzávalók (5 főre):
600 gr cukkini
600 gr brokkoli
1 ek. citromlé
1 ek. fűszersó
5 ek. olívaolaj

A paprikaszószhoz:
300 gr piros héjú paprika
250 ml szójatej
160 ml szójatejszín
50 gr Veganéz (vegán majonéz)
1.5 ek. fűszersó
1 ek. őrölt piros paprika

A cukkinit felszeleteljük és olívaolajon a brokkolival együtt a wokban megpirítjuk. Mielőtt teljesen átsülne, hozzáadjuk a citromlevet és a fűszersót.
A szósz összetevőit mixerben pürésítjük és a zöldségre öntjük.

Illik hozzá: a főtt rizs!

2007. október 7., vasárnap

Serpenyős karalábé tofuval (vegán)

Ezt a zöldséges-tofus keveréket wokban sütöttem, amivel még csak egy ideje ismerkedem, de nagyon élvezem!:-) Valahol olvastam, hogy a wok a vegások nélkülözhetetlen eszköze... Hát, valóban az lehet!:-) Én a nyáron kaptam ajándékba egy Ikeás verzióját, ami hatalmas, és kezdetben nem is nagyon tudtam vele mit kezdeni, egy ideig még rakosgattam is magam elől, olyan misztikusnak tűnt a használata. Aztán belevágtam és csak ámultam-bámultam, milyen gyorsan megpuhul és mégis hihetetlenül ropogós marad benne a zöldség! Csak arra kell vigyázni, hogy egyszerre valóban kevés mennyiséget ér az edény alja, nagyobb mennyiségnél ezért hosszabb főzésidővel kell számolni. És hát az enyémnek nincsen sajnos teteje, amit egy kicsit sajnálok.:-(
Babóca amúgy éppen megint nem volt túlzottan fogékony a darabos zöldségre, ezért mondhatjuk gyakorlatilag meg se kóstolta, csak ránézett...:-( Pedig nagyon finom lett Apa szerint is!
Ja, és a fotóról lemaradt az élesztőpehely, amivel e tetejét megszórtam (egy kis B12 vitamin), és amitől enyhén sörös íze lett.:-)

Serpenyős karalábé tofuval
Hozzávalók (4 főre):
1 vöröshagyma, felaprítva
1 ek. bio margarin
400 gr burgonya, meghámozva és felkockázva
3 sárgarépa, felkockázva
2 karalábé, meghámozva és felkockázva
1 cs. tofu
fűszersó, kakukkfű
2 dl szójatejszín
4 ek. élesztőpehely

Pároljuk meg a hagymát a margarinon, adjuk hozzá a krumplit és a répát, majd lefedve pirítsuk gyenge lángon kb. 5 percig. Tegyük bele a felkockázott karalábét, tofut és fűszerezzük sóval és bőségesen kakukkfűvel, majd fedő nélkül további 15 percig pároljuk. Ráöntjük a szójatejszínt és felforraljuk. Megszórjuk élesztőpehellyel a tetejét.

Jól illik hozzá valamilyen zöldsaláta!

2007. október 4., csütörtök

Személyes vallomás, avagy majdnem vegán próbahónapom gyökerei 1.

Szóval, most az van, hogy második próbahetemet töltöm vegánként... (csak én, Babóca kapja az övéit.:-). És azért csak majdnem vegán, mert a tojást egyelőre nem terveztem kihagyni, de végülis eddig úgy alakult, hogy az elmúlt két hétben az sem volt az étlapomon. És azért csak próba, mert valójában egészségügyi okai vannak, és meglátom járok-e némi sikerrel, vagy sem. Mert ahhoz azért még nem érzek igazán indíttatást, hogy végleg vegánná avanzsáljak, azaz elhagyjak minden tejterméket, főként a sajtokat, az étrendemből.
Az ok? Allergia és egyebek...

Mert hogy az úgy volt, hogy....
....amikor lassan két évvel ezelőtt Babóca megszületett, már 3-4 hetes korában jelentkezett nála orrdugulás, ami eléggé tartóssá kezdett válni. Először jöttek az alapdiagnózisok, hogy túl sok magzatvíz került szülésnél az orrába, és még nem heverte ki, hogy nagyon pici az orra, nehezen tisztul, ezért szörcsög, stb. Aztán 2 hónaposan átment egy húzós náthába a történet, amiből asztmatikus hörghurut lett, 6 hétig elhúzódott, és a végén pumpás inhalálás és szteroidos kezelés is... (no comment, miket kaptunk a Heim Pál ügyeletén is, hogy hogyan adhat egy gyerekorvos ilyen erős szteroidokat egy 2 hónaposnak........).
Szóval, akkor ismertük meg homeós gyerekdoki-néninket, aki kineziológus is, és alternatív gyógyászattal is foglalkozik, és aki röpkén rákérdezett, hogy az Anyuka nem küzd-e orrdugulással, és ha igen, akkor azt nem régóta-e már, netán a terhesség alatt is?
És akkor kezdődtek hirtelen nagy rádöbbenéseim: jé, de hát ha jobban belegondolok, akkor nekem valójában 5 éve már szinte állandóan el volt dugulva az orrom, amit olyannyira megszoktam, hogy nem érzékeltem tünetként. Pedig hát levegőt is alig kaptam már időnként! Olyannyira "természetes" volt számomra ez az állapot, hogy nem is gondoltam, ilyen másnak nincs is.... Az állandó orrdugulás mellé pedig társult egy állandó váladék-képződés és nyelés (mintha foyamatosan náthás lennék, bocs!), és ami orrfújással nem ürült.
Na, mert ha igen - folytatta a dokinéni-, akkor feltételezhetjük, hogy ez valami allergia, ami már a terhessg idején is megvolt, én pedig a szervezetemen keresztül átadtam az Áronnak, aki megszületvén sajna produkálja is a légúti tüneteket.... És hát, akkor kezeljük őt is a náthával, de engem is kezelni kell, tekintve, hogy akkor még szoptattam is.
Meg hogy a lehetséges allergének közé sorolhatjuk pl. az olajos magvakat, a paradicsomot, citrusféléket stb.
Babóca akkor kimászott szerencsére a betegségből, és azóta is tart a folyamatos homeós kezelés légúti betegségek elleni szervezet-erősítésként, de én akkor nem igazán voltam még elég együttműködő belül, és nálam nem volt sok eredmény, dugultam továbbra is....

Közben húst továbbra se nagyon ettem, néha-néha, de tavaly októberben elmentünk egyet wellneszelni és ott valahogy annyira rámjött a húsehetnék, hogy 3 napig mindne nap ettem valami húsfélét, és kvázi még jól is esett.
Amikor pedig hazaértünk, hányás -hasmenés napokig, teljes legyengülés, majd onnan hónapokig alig bírtam enni, 2 hét alatt r9gtön 4 kilót fogytam, állandó gyomorpanaszok, mindentől puffadtam, hasmenésem, hányingerem, vagy gyomorégésem volt... Kivizsgáltak, de semmit nem találtak, minden laborleletem tökéletes volt, valami fertőzésnek tudták be, kaptam rá gyógyszert, és némiképp normalizálódott.
Teljesen azonban nem, ezért 4 hónap gyomor-nyűglődés után ezév tavaszán elmentem egy Vega-tesztes allergiavizsgálatra (ez teljesen fájdalommentes, elektromos rezgések alapján szűr több száz anyagra) és ott ezek jöttek ki, mint allergének az esetemben:
- fehér liszt
- olajos magvak, diófélék
- méz
- kakaó
- parafin (ez ugye gyakorlatilag szinte minden kozmetikai termékben benne van, még az ökotermékekben is, és ezért száradt ki állandóan a kezem a mosogatásnál, hiába használtam kézkiímélő verziókat, hiszen azokban még többvan...)
- króm és ötvözetei
- faápoló anyagok
- mandulafa.

Nem rossz, mi? Ahhoz képest, hogy előtte büszkén gondoltam magamról, hogy körülöttem mindenki allergiás, csak én nem!
A vizsgálat után egy ottani homeós dokinővel konzultáltam, aki a vércsoport-diétára szakosodott, és a homeós bogyók mellett ő egy min. 1 hetes méregtelenítést és min. 1 hós szigorú diétát, az allergének teljes kihagyását javasolta.
A "vicces" az volt a történetben, hogy mivel "0"-ás a vércsoportom, én aszerint a húsevők csoportjába tartoznék, és számomra javasolt lenne az összes tejtermék elhagyása + a magvaké és a fehér lisztté is az allergia miatt, de hát akkori vegaságom miatt már húst sem ettem... Ő viszont buzdított, hogy 1 hónapot csináljak végig, és majd meglátom.
Akkor már azt gondoltam, lassan mehetek a pránásokhoz, a fényevőkhöz, mert gyakorlatilag már csak fényt ehetnék...:-)
Méregtelenítésnek a Lugosi Dóra-féle, szénhidrátos (sok rizs) kúrát választottam, mert tinédzserkoromban annyit fogyókúráztam, hogy idegileg nem bírom a böjtöket, nekem kell a kalória! Addigra már nem is szoptattam, így belevágtam. Diéta-homeó-kineziológus kezelés is.
Egész jól lement az 1 hónap, végre lementek a szülés utáni plusz kilók:-), az orrdugulás kb. 80%-kal javult, a váladék-képződés sajna csak kb. 60%-kal, és hihetetlen, de energiával telesen feltöltődve zárult a kúra...
Viszont hiába próbáltam minél alaposabban átállni a még egészségesebb étkezésre, a megmaradt tünetek nem múltak, illetve ha valami a gyomromnak nem tetszőt ettem, rögtön jelzett, puffadás, gyomorégés, hasmenés..
És mindemellé meg kell jegyeznem, hogy noha évekkel korábban évekig nem talált meg még egy múló nátha sem, a szülés óta kb. havonta influenza, vagy nátha kerülgetett,lassan ugye 2 éve... Az immunrendszerem sem az igazi...
1 hónappal ezelőtt elmentem aztán egy biorezonanciás állapotfelmérésre, ahol az jött ki, az immunrendszerem kb. 40%-on működik, a meglévő allergének mellé pedig betársult:
- a szója!!! (gyorsan megjegyzem, hogy addig pedig nem ettem sokat (max. hetente-2hetente 1x), lassan azonban tényleg mehetek a fényevőkhöz:-)
- a mész,
- és a lucerna.
Amúgy pedig kezdődő reflux is felmerült, ami ellen hevesen tiltakoztam, de a természetgyógyász felvilágosított, hogy amikor bizonyos ételektől ég az ember gyomra, puffad, és gyomorzörejek kísérik rendszeresen az étkezést, netán gyomorsav is visszajön időnként, az a reflux kezdő tünete. Egyébként, ha nem hiszek neki, akkor amikor ilyet észlelek, álljak kézen, és ha nem jön vissza semmi a gyomorból OK, de ha mégis, akkor az reflux...
Mindemellé bejött ugye az ősz a jó kis vírusokkal, én pedig 1 hónapon belül 2x is gyakorlatilag ágynak dőltem (bár valójában nem tehettem meg a gyerek miatt), és NAGYON ELEGEM LETT MAGAMBÓL!

Egy táplálkozási tanácsadótól azt a tippet kaptam, hogy noha a tejtermékek nem merültek fel konkrét allergénként, mégis hagyjam ki 1 hónapig őket az olajos magvakkal együtt az étkezésemből, mert a sajtok, tejszármazékok rendkívül hurutosítanak és az állandó váladékképződést erősítik.
Így ismét belevágtam most a vegán hónapba, bár rögtön az első héten vírusos torok-gyulladás náthával, az orrdugulás kb. 20%-on mozog, ez az átkozott váladék-nyelés viszont állandó! Borzasztó, annyira utálom!
Most itt tartok, majd beszámolok a továbbiakról is, és a még további korábbi előzményekről is a köv. részben.:-) Mert az írás terápiás-jelleggel is bír.:-)

Burgonyakrémleves cukkinis-gremolátával (vegán)

Ezt a receptet az ínyenc vegás szakácskönyvemből (Vegetarian Basics) vettem. Némi módosítással, mert eredetileg szerepelt csili is a hozzávalók között, de gyermeknek is főzvén, plusz mert én nagyon nem szeretem a csípőset, azt kihagytam. Az eredmény nagyon jó lett, öröm volt nézni, hogy néha sikerül azért olyasmit is kreálni, amit Babóca rendkívül lelkesen kanalaz és dupláz.:-) A gremolátát neki kihagytam, mert nem mertem kockáztatni, hogy utána az egészet otthagyja, így ő a szokásos puffasztott rizsgolyóval kapta.

A 'gremolata' egyébként egy főként frissen készült olasz fűszerkeverék, amit húsételekhez szoktak felszolgálni, és az alapját sok citromhéj, petrezselyemzöld és fokhagyma adja. Itt levesbetétnek szolgált ez a cukkinis változat.
Burgonyakrémleves cukkinis gremolátávalHozzávalók (4 főre):600 gr burgonya
1 póréhagyma
1 kisebb sárgarépa
1 kis vöröshagyma
2 ek. biomargarin (vagy vaj)
1,25 l zöldségleves
1 kis cukkini
1 csokor petrezselyemzöld
1 bio-citrom
4 gerezd fokhagyma (na, én ezt is kecsökkentettem 2-re, a békesség kedvéért:-)
1 ek. olívaolaj
só, bors

Meghámozzuk a krumplit és kis kockákra vágjuk. A póréhagymát megtisztítjuk, a répát és a hagymát szintúgy, és mindet kis darabokra vágjuk.
Felolvasztjuk a margarint a fazékban, beletesszük a hagmákat és a répát, hozzáadjuk a krumplit is, és 1-2 percig pároljuk folyamatos keverés közben. Felöntjük a zöldséglevessel és felforraljuk. Takaréklángon, lefedve b. 15 percig főzzük, amíg a krumpli mepuhul.
Közben a cukkinit megmossuk, végeit levágjuk és először szeletekre, majd nagy konyhakéssel egészen apróra vágjuk. A petrezselyemzöldet megmossuk, lerázzuk róla a vizet, letépkedjük a levélkéit. A citromot forró vízzel lemossuk, a héját vékonyan lehámozzuk, a fokhagymát meghámozzuk. A citromot, a petrezselymet és a fokhagymát mind egészen apróra vágjuk. Elkeverjük a cukkinivel és az olívaolajjal, majd az elkészült gremolátát sózzuk-borsozzuk.
A levest botmixerrel pürésítjük, sózzuk-borsozzuk, ha szükséges. A gremolátát egy kis tálban az asztalra helyezzük, amivel mindenki kimert levesét díszítheti.
Illik hozzá: a teljes kiőrlésű bagett, vagy pirítós.

2007. október 1., hétfő

Müzlikérges citromtorta (vegán)

Ezt a receptet eredetiben egy floridai vegán lány blogjában találtam, ahol a szerző ódákat zengett arról, micsoda jól sikerült édességről van szó.
Nála valójában zöldcitromos (lime) tortaként szerepelt, de én gondoltam igazítom némiképp a "hazai" viszonyokhoz és sima citromot használok. Hát, valószínűleg nem kellett volna, mert nem igazán jó ízű citromokat fogtam ki, és a citromízben valami igencsak hibádzott...
Plusz én a kesudiót (allergia miatt...) búzacsírával helyettesítettem, és hát azt se kellett volna..
Summa summarum, megettük, de nem jött be túlzottan (bár a férjem biztatott, hogy nem is olyan rossz:-), a gyermek belekóstolt, aztán azt mondta brrrr:-) (bár ez nála nem hétköznapi jelenség...:-)
Ami miatt mégis közreadom a receptet az abbéli reményem, hátha valaki mégiscsak nálam sokkal jobban tudja elkészíteni és beszámol róla.:-) Mert hát tényleg annyira dícséri a csajszi, hogy sztem én sem adom fel, és még egyszer nekifutok.:-))
A recept pedig ez lenne az eredeti szerint:

Zöldcitrom (lime) - torta
A torta alapjához tetszés szerinti pirított müzlikérget (ang.: granola crust) ajánl a recept, de pontos instrukciókat nem ad...:-(

Ez nálunk megfelel pl. a DM-ben kapható Crunchy - nak, ami azonban elég drága (0,5 kg kb. 600 Ft), vagy készíthető házilag. Ehhez az alábbi receptet találtam:
Keverjünk össze kb. 2,5-3 csésze pehelymixet 1/3 csésze mézzel és ugyanannyi vízzel, picit sózzuk meg, majd lazán terítsük szét a keveréket egy tepsiben, a szélesknél vastagabban, hogy ne égjen oda. 120 fokos sütőben addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz.
Ezen kívül Chili és Vanília granola receptjét is érdemes megnézned!

Nekem így nézett ki az alap, valójában azonban erre is kéne valami jobb megoldás, mert szeletelésnél nagyon morzsálódott, pedig a lány fotóin sokkal masszívabbnak tűnt (az ízével nem volt gond:-):


Hozzávalók a citromkrémhez (1 csésze = 2,5 dl):1/2 csésze köles
2 csésze víz
1/2 cs. kesudió
1/3 cs. zöldcitromlé (lime)/ nekem 3 db citromból jött ki ez a mennyiség
1/3 cs. juharszirup
2 tk. vanília-kivonat
1 tk. citrom-kivonat

Egy közepes méretű lábasban felforraljuk a vízzel elkevert kölest, lefedjük és lassú tűzön addig főzzük, amíg megpuhul és beissza az össze vizet, kb. 50 percig (én töltöttem még hozzá vizet közben, és hamarabb meg is puhult). Közben finomra daráljuk a kesudiót. Konyhai robotgéppel alaposan összeturmixoljuk a kesudiót, a citromlevet, a juharszirupot (érdemes megkóstolni közben, hogy elég édes-e, én még tettem hozzá a szirupból), a vanília- és citromkivonatot, majd hozzáadjuk a kölest is, és teljesen simára keverjük a géppel. A krémet ráöntjük a közben kihűlt müzlikéregre, és szobahőmérsékleten tartjuk 30 percig. Utána betesszük a hűtőbe min. 4 órára, a tetejét pedig friss gyümölccsel díszítjük.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...