2009. július 30., csütörtök

Hamis tiramisú (tojás -és tejmentes!) és a 2. blogszülinap

Bizony-bizony, immáron 2 év telt el azóta, hogy megszületett a Vegagyerek-blog első bejegyzése!:-) Sok minden történt azóta, ám ugyanakkor sok minden maradt változatlan is... Jó néhány olyan dolog maradt változatlan sajnos, amin viszont szívesen változtatnék, de egyelőre nem tudok...(pl. a Nagy allergiája..) Ismét aktuális lett egy újabb "Hol tart a családi vegaságunk(?)" bejegyzés is... Picurka hozzátáplálása kapcsán sokat vívódom mostanság ismét a gyerekvegaság kérdésen... Annak ellenére, hogy egyik oldalról pontosan érzem-tudom az általam kívánt utat, nem tudom mire jutok a megvalósítással...

Vegán tiramisú témakörében volt már egy korábbi próbálkozásom, de az a tofus változat, hogy is mondjam, nem igazán jött be a családnak... A piskótát helyettesítő alaptésztát viszont megtartottam belőle ez alkalommal is!
Ez a mostani egy grillpartira készült (egy jó kis barackos piskóta kíséretében), és nagyon finom lett (bár a férjem továbbra is sajnálkozott, hogy nem a régi jól bevált nyers tojásos tiramisú készült, amire már kb. 4 éve nem visz rá a lélek...)! Igazi sikert aratott minden húsevő körében, pillanatok alatt elfogyott és a gyerekek is szerették! Viszont olyannyira hamis, hogy szinte félek tiramisúnak szólítani:-), pedig az alapötletet egy olasz vegán blogról vettem kis módosításokkal. Az olasz forrás pedig jelen esetben is számomra autentikusnak tűnik...:-)

Mindenesetre jó kis hideg nyári desszert, a melegben oly kritikus nyers tojások veszélye nélkül!

A recept nyomtatható változata
Hamis tiramisúHozzávalók (4 főre):
Az alaptészta (a babapiskóta helyett):
200 ml víz
fahéjrúd
kardamom-mag
szegfűszeg
100 g mandula, finomra darálva
50 g dió, finomra darálva
150 g teljes kiőrlésű búzaliszt
3 ek. méz
1 tk. sütőpor
Aktualizált infó (2013. július)vegán psikótára egy még jobban bevált, és még egyszerűbb recept EZ!

A vaníliakrémhez:
500 ml vaníliás szójatej (vagy rizstej, amibe beletesszük fél rúd vanília kikapart belsejét)
50 g nádcukor
1 ek. fehér tönkölyliszt
kb. 1,5-2 ek. kukoricakeményítő
1 kis darab (kb. 3 cm hosszú) bio citromhéj (fontos, hogy ne legyen túl nagy darab a citrom, mert különben túl karakteresen citromos lesz a krém)

gabonakávé bőségesen
karobpor a tetejére díszítésnek

A gabonakávét megfőzzük és lehűtjük (az arányokhoz a dobozon lévő javaslatokat szoktam használni). Én elég sok kávét készítek (kb. 2-3 csészényit), mert úgy szeretem, ha jól átázik a tésztaréteg és nem marad száraz.
A vizet a fahéjrúddal, kardamommal és szegfűszeggel felforraljuk és kb. 15 percig főzzük. A mandulát, a diót és a búzalisztet elkeverjük a mézzel és a sütőporral. A fűszeres vizet apránként beledolgozzuk. A tésztát egy kizsírozott tepsiben szétsimítjuk. Fontos, hogy a tepsi kétszer olyan nagy alapterületű legyen, mint az a forma, amiben tálalni készülünk a tiramisút, bár bevallom, ezalkalommal csak a tészta felét használtam fel, mert az is elegendő volt ehhez a krémmennyiséghez.
A tésztát 200 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük és hagyjuk kihűlni.

A vaníliakrémhez összekeverjük egy kis lábasban a száraz hozzávalókat, majd kézi habverővel hozzáadjuk a szójatejet, és lassan felmelegítjük. Addig főzzük, amíg sűrű, pudingszerű krémet nem kapunk (figyelem, hűlés közben a keményítős krém tovább fog sűrűsödni!).

A kisült tésztát két részre vágjuk, és a felét a formába helyezzük, majd a gabonakávéval meglocsoljuk, a vaníliakrémet rákenjük. (Én most nem rétegeztem többszörösen, mert elég vastag lett a tésztám, de vékonyabb piskóta esetén próbálkozhatunk több réteggel.) A tiramisút ízlés szerint a karobporral egy finom szűrőn keresztül megszórjuk, majd tálalás előtt néhány órán keresztül a hűtőben pihentetjük.

2009. július 28., kedd

Olasz kenyérsaláta

Szeretem Dolce Vita receptjeit, a jó kis mediterrán kreációit!:-) A nyaralásra menet magammal vittem a Nők Lapja Konyhája júliusi számát, amelyben egy nagyon jó kis összeállítása olvasható mediterrán receptekkel. Ez az olasz tésztasaláta is abban szerepel, melynek eredeti neve "panzanella" és eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a megmaradt száraz kenyér újrahasznosuljon a takarékosság jegyében.
Jól behűtve tényleg nagyon finom lett, bár az egyik legsarkalatosabb összetevője a friss bazsalikom sajnos nem állt rendelkezésemre. Ahelyett szárított Provance - fűszerkeveréket használtam.
A Nagy kíváncsian rákérdezett mi is ez, de megkóstolni nem volt hajlandó... Ezzel szemben a 10 hónapos lelkesen eszegette a fűszeres kenyérdarabkákat és a nyers zöldséget!:-)
Kiváló vacsora meleg nyárestékre, de én a következő grillezés egyik köretének is gondoltam.

A recept nyomtatható változata
Olasz kenyérsaláta
Hozzávalók (4 főre):
250 g jó minőségű, száraz kenyér (eredetileg DV fehéret ír, én félbarnával csináltam)
5 érett paradicsom
2 fej lilahagyma
fél kígyóuborka
1 kis gerezd fokhagyma
1 csokor friss bazsalikom
extra szűz olívaolaj
fehérborecet (nálam kis citromlé)
só, bors

A kenyeret felkockázzuk a paradicsommal és uborkával együtt. Összekeverjük az alapanyagokat, meglocsoljuk bőségesen az olívaolajjal és egy kis borecettel (citromlével). Hozzáadjuk a felszeletelt hagymát, a fokhagymát, az összetépkedett bazsalikomot, sózzuk, borsozzuk, és pár órát hagyjuk állni a hűtőben.

2009. július 27., hétfő

Vegán nyaralás tapasztalatok



No, megérkeztünk a nyaralásból Horvátországból!:-) Jó volt, de nagyon elfáradtunk... Azzal mondjuk tisztában voltunk, hogy ilyen kicsi, meg már két gyerekkel nem pihenés a szülőnek a nyaralás, na de hogy ennyire nem?!:-) Sok tapasztalattal gazdagodtunk mindahányan...:-)

Mint pl. hogy a gyerkőcök a vártnál jóval jobban bírták az utazást, de azért ennyi idősen max. a 6 óra a nálu(n)k egészségesen kivitelezhető.:-)

Meg aztán bár igaz, hogy ez volt immáron a második vegán nyaralásunk, az idei kajaügyileg elég jól leegyszerűsödött az alábbiak miatt:
1. a nagy meleg miatt mi szülők alig kívántuk az ételt, csak főleg gyümölcsöket és zöldségeket, mindenből meglepően sok nyerset. El is gondolkodtam rajta, hogy közel 20 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem a vegaságot a Testkontrollal, rengeteg nyerset ettem, és az hogy eltűnt, amióta terhes lettem, majd szültem először és másodszor...
2. a két gyerek velünk ellentétben viszont a sok mozgástól, levegőtől, élményektől a vasszöget is megette volna, így a Nagy szinte gyakorlatilag mindent belapátolt, amit elé tettem (na jó, azért túl merész nem voltam, elég jól kiszámíthatóakat adtam neki...:-)), a Kicsi pedig kikövetelte magának 10 hónaposan a min. napi 4-5x!! szilárd étkezést, a szopizással pedig drasztikusan kezdett alábbhagyni:-( Gyümölcs nála mehet bármilyen és szinte bármilyen mennyiségben, a zöldségpürék továbbra is szolidan, és a gabonákkal/ kásákkal is közepes barátságban áll. Ezzel szemben viszont ami a nyers és darabos zöldségeket illeti, számomra hihetetlen dolgokat produkál!:-) (a gyümölcsöt 100%-ban bojkottáló, a nyers zöldséget megközelíteni se hajlandó Nagyfiammal tett tapasztalataim után álmodni se mertem volna, hogy a Kicsi ilyen lelkes lesz!:-) Jó-jó, jól tudom, mennyire változékony a gyerekek evőkedve, de jelenleg akkor is jól állunk.:-)

Szóval, a Kicsi hatalmas sipítozásba kezd, ha a közös családi étkezéseknél nem kap kóstolót a mienkből!:-) ha mégis úgy gondoltuk volna, automatikusan, és szélsebesen kikapta a kezünkből pl. a főtt kukoricát, vagy a paradicsom gerezdeket, de jól elnyammogott a nyers cukkini szeleteken, vagy akár egy fél zöldpaprikán is.:-) Több mint 300 grammot hízott az elmúlt 2 hétben, így a bűvös 8 kiló fölé kerültünk, és ez nálunk igen jelentős eredmény!:-)
Tavaly belföldön nyaraltunk, ezért nem vittem túlzásba a felkészülést, idén viszont a külföldi szabadsághoz jobban előre akartam gondolkodni, hogy ne érjenek túl nagy meglepetések, ha nem találok valamely éppen szükséges/megszokott alapanyagot. Ezért önző módon meghirdettem a Vegapartman játékot, melyre nagyon jó kis tippeket kaptam.:-)

Nálunk tehát így nézett ki gasztroügyileg ez a nyaralás, mely ugye csak a család női részlegénél zajlott vegán módon, a pasik húst is ettek...:

Előre felkészülve hűtőtáskába került pl.:
vegakolbász 2 féle, bio növényi margarin, üveges padlizsánkrém és vegazsír, növényi pástétomok, paprika, paradicsom, némi friss gyümölcs, barna kenyér, zabtejszín, szójapuding, flakonos szójetejszínhab, na és nudli az első estére:-).

Szárazáruk, amiket vittem: köles, barna rizs, zabpehely, kukoricapehely, búzadara, növényi tejek, mazsola, lekvárok, gabonakávé, nádcukor, méz, tönkölyliszt, kukoricakeményítő, paradicsomos-szejtános tésztaszósz, lencsés-babos egytálas vegakonzerv, v.hagyma-fokhagyma, fűszerek, mint paprika-só-bazsalikom-kakukkfű-curry-Provance fűszerkeverék-szódabikarbóna stb., bio zacskós leves, fasírtporok, bio pudingpor, gyümölcslevek, ásványvíz. És hát sok tejmentes nasi pl. nápolyik, kekszek, bio mézes marcipán.:-)

Az apartman konyhája rendkívül jól felszerelt és vadiúj volt, a házat is csak mindössze 1 hónappal ezelőtt adták át. Egy nagyon jó kis Ikea-konyhában garázdálkodhattam kilátással a tengerre.:-)
Igyekeztem azonban a lehető legkevesebb időt a konyhában eltölteni, így valóban nagyon egyszerűeket készítettem, pl.:

Reggelik
(rizs)tejbegríz, kukoricapehely rizstejjel, lekváros pirítós, pástétomos kenyér, zabkása, de utóbbi inkább vacsorába ment át, mert reggel jogosan senki nem kívánta.

Ebédek (nálunk ez volt többnyire a hangsúlyosabb a gyerekek miatt, mert a délelőtti fürdőzés után farkaséhesen értek haza)
krumplipüré tökmagos vegafasírttal (fasírtporból), paradicsomos tészta, paprikás krumpli, zabtejszínes cukkini és gombapörkölt főtt kölessel, lencsés egytál (konzerv) barna rizzsel, bio zacskós leves stb.

Vacsorák
A legtöbbször szendvicsek, kenyerek valamilyen feltéttel, egyszer olasz kenyérsaláta (nagyon finom volt, recept később!), desszertek mint pl. puding (szója)tejszínhabbal, vagy sárgabarackos tejberizs.

Étteremben kétszer voltunk este. Az egyik alkalommal egy pizzériába mentünk, ahol 3 nyelven mondtam el a pincérnek, hogy sajtot nem kérünk a pizzára, válaszolt és bólogatott és válaszolt is idegen nyelven hevesen, majd 40 perc várakozás után, amikor a Nagy már őrjöngött az éhségtől, kihozta a pizzákat sajttal... Hát, nem vitettük vissza... Lekotortuk a sajtot a pizzáról és megettük...

Egy másik alkalommal, amikor Férj már nagyon kiakadt az egyheti komolyabb húsmentességen, ismét betértünk egy étterembe, de a nagy húsevésük kifulladt egy ketchupos hamburgerben sült krumplival, én egy padlizsános-paradicsomos tésztát ettem.

Fagyival is próbálkoztunk, és miután több fagyizóban is határozottan állították, hogy a gyümölcsfagyik tej nélkül készültek, bepróbálkoztunk... Az íze mindegyik fajtának ugyanolyan gyári volt, és hát kíváncsi lennék, mitől voltak a tejmentesek olyannyira krémesek.... Mindegy, a gyerek imádta, és természetesen túlélte....:-)

Amúgy összességében Férjjel megállapítottuk, hogy úgy tűnik, mióta a gyerek tejmentes diétája miatt szinte mindent itthon készítek, extra finnyásak lettünk étterem-ügyileg. Nagyon gyorsan kiérezzük a rossz, lejárt egyéb ízeket, és már a fagyi sem ízlett egyáltalán... Sőt, Férjuram azt mondta, neki a nyáreleji pálcikás jégkrémjeink sokkal jobban ízlettek már!:-))

A nyaralás egyéb részéhez hozzátartozik sajnos, hogy az első 4 napban a Nagy allergiája a megérkezésünk után brutális méreteket öltött. Attól kezdve, hogy beléptünk az apartmanba, mindig amíg ki nem léptünk, tüsszögött, krákogott, vakaródzott, az orra vérzett, kisebesedett, a rossz közérzettől pedig ismét kezelhetetlenül őrjöngött... :-((( Nem jöttünk rá, mi okozhatta pontosan, de Férjemnek is dugult, nekem pedig folyt az orrom, viszketett a szemem. Arra tippeltünk, hogy tele volt parlagfűvel a ház környéke, meg a ház amúgy is egy erdő szélén állt rengeteg fával, vagy az új lakásban a festékek?, vagy esetleg a por a járólapon? Nem tudom, de nagyon gáz volt. Pedig elsősorban az ő allergiája miatt választottuk a tengerparti nyaralást...
A 4. napra aztán én jól megfáztam a légkonditól (meg sztem az allergiastressztől...), úgyhogy lett egy jó kis torokgyulladásom, meg náthám. A Kicsi pedig becsatlakozott némi kötőhártyagyulladással.

Ezektől eltekintve azért a gyerekek nagyon élvezték a tengert, mi pedig örültünk a kimozdulásnak!:-)

2009. július 13., hétfő

Vegán nyaralóknak - 2. rész


És akkor ahogy ígértem, íme a második rész az apartmanos vegán nyaralás ételeihez:
EDIT

Edit egy régi kedves olvasóm, aki egyrészt a vegetáriánus TV-csatorna a Supreme Master TV magyar szerkesztőinek egyike (volt/van?:), másrészt Moha vegetáriánus oldalának egyik "munkatársa". Ezen kívül pedig kitartóan és lelkesen ellát engem mindig nagyon sok hasznos vegás és nem vegás infóval.:-)
Íme az ő összeállítása:

"Mi általában különben is este szoktunk "ebédelni" - de nyaraláskor mindenképpen praktikusabb este főzni, és napközben egyszerűbb / hideg kajákat enni.
Hűtőtáskába:
szójaparizer, vega felvágottak, biomargarin, gabonakolbász, seitan, tofu, vega pecsenyezsír (házi), vega sajt

Fűszerek: Alnatura levespor + kocka (DM), római kömény, bors, paprika, stb., curry szójaszósz ketchup mustár majonéz (természetesen vega)

Nem kell hűteni:
kakaó vagy karobpor
gabonakávé
lekvár
bio gabonapehely (kukorica/tönköly)
instant zabkásapor
szójapuding (nem kell hűteni, Alpro a jobbik)
gabonafasírtpor
üvegben kapható szójavirsli (kibontásig nem kell hűteni)
vega "májkrémek" (finom és olcsó az "UNICARM" romániai márka)
vega pecsenyezsír
zab/rizstejszín
spagettiszósz
konzerv bab,
kukorica,
gomba,
darabos paradicsom,
paradicsompüré
texturált szójakocka (vagy bármilyen formája)
vöröslencse (gyorsan megfő)
mikrózható vagy előfőzött rizs
durum tészta
tortilla
olaj
vifu vegetáriánus instant leves

- A (durum) száraztésztát úgy is meg lehet "főzni", hogy elektromos vízforralóban felforralt vízzel nyakon öntöd, jól lefeded és hagyod állni 15-30 percet. Közben esetleg megkeverni egyszer. Utána a vizet, amit nem szívott fel, óvatosan le lehet róla önteni úgy, hogy egy kis rést hagysz a fedő mellett, és azon keresztül öntöd le -nem kell szűrő se. (Így persze nem biztos, hogy "aldente" lesz - de ehető)

- vifu instant tésztás leves
Ez elég borzalmas találmány egészségileg, de olcsó gyors és csak forró víz kell hozzá. Fel szoktuk javítani szójaszósszal vagy curry fűszerrel, chilivel stb, és mindenféle nyers zöldséget aprítunk bele( ami van /ill. tetszik: reszelt sárgarépa, karalábé, hagyma, paradicsom, káposzta - bármi.) - és így már nem is olyan borzasztó, és finom.

Receptek
amerikai palacsinta otthon előre összekeverhető mixből
kínai sült rizs - más zöldségekkel is lehet, ami épp kéznél van
mexikói ragu - a sárgarépa/zeller helyett nyáron lehet pl kaliforniai paprika és cukkini
roston sült patiszon - ugyanezt cukkinikarikákkal is lehet
vegetáriánus pecsenyezsír - előre elkészíthető, kenyérre kenve paprikával/paradicsommal, olaj helyett főzéshez.
lecsó:ehhez nem kell recept - és mindenféle változatban"
ORSI

És végül, de nem utolsó sorban következzék Orsi ötletbörzéje, amiben szerintem ugyancsak találunk néhány jó kis tippet!

"A nyaralásról azt gondolom, nem ez az a színtér, mikor akár a saját, akár csemetéink egészséges táplálkozási szokásit meg kell alapoznunk. Ilyenkor szerintem épp csak együnk valamit éhenhalás ellen (na jó, azért nem baj, ha finom is), aztán majd csak visszarázódunk. Leginkább azt szeretem, ha más főz ránk, de ez egy vegán családnak nem lehet könnyű, másrészt persze drágább is. De a kiírás nem is a filozófiai háttérről szólt, jöjjenek hát az ötletek.
Reggeli-vacsora
Ez szerintem végtelenül egyszerű kérdés: gabonapehellyel, zsemlével és rizsszelettel, rá pedig (bolti) padlizsánkrémmel, ajvárral, lekvárral, mézzel, esetleg Carobellával, margarinnal és sok-sok friss gyümölccsel szerintem akármeddig ki lehet húzni. Nyáron jó eséllyel kapunk csöves kukoricát a környéken, egyszer-kétszer az is jöhet. Inni nálunk a narancslé a sláger, de egyszerűbb a tea, a kálciummal dúsított rizsital, vagy szójaital + kávé, vagy gabonakávé pedig minden luxus igényt kielégít.

Tízórai- uzsonna
Gyümölcs, gyümölcs, gyümölcs!

Ebéd

Ez az a színtér, ahol simán mennék az itthon megszokott színvonal alá. Jöjjenek a bolti paradicsomszósz és tészta, a zacskós rizs, mirelit wok zöldség, csomagolt, szeletelt kész saláta és társai. Itthonról vinnék ásványvizes palackban 2 adag levest (mondjuk
ilyet, vagy ilyet) és egy nagy adag zöldség-, vagy szójafasírtot. Esetleg kölest, hogy ne csak rizs legyen, az úgyis gyorsan megfő. A helyi boltban biztos kapunk konzerv babot, borsót, paradicsomot, vagy valamit, ezekből negyed óra alatt simán összehozható valami. Pl ez. Mindenképp vinnék szeletelt mandulát, szezámmagot vagy napraforgó magot. Ezek salátára, de sült zöldségre szórva is finomak, és van is bennük ez-az, ami értékes lehet nyaralástól lestrapált szervezetünknek. Aki él ilyesmivel, annak jól jöhet egy kis növényi sajt, vagy kolbász. És előző este egy kis főzeléket is összedobhat az, aki végképp nem bírja konyhai serte-perte nélkül. Én bírom. És a főzelékek sem a kedvenceim. Ja, és az egy nap étteremre mindenképp beneveznék! ;)"



Időközben megejtettük a sorsolást is Nagyfiúnkkal,
így a Vegapartman játék nyertese:
DULMINA!
Gratulálunk, a nyeremény szakácskönyvet pedig postázzuk!:-)



Mi pedig akkor családilag elpályázunk Horvátországba,
így legközelebb július 25. után valamikor leszek jelen a neten.
Mindenkinek jó pihenést addig is!:-)

Vegán nyaralóknak, avagy a VEGAPARTMAN játék ötletei

3 nap múlva indulunk Horvátországba nyaralni, úgyhogy a szokásos káosz nálunk a megszokottnál is magasabbra tetőkre hág....:-)
Bár a Twitteren általában néhány naponta jelt szoktam adni magunkról, azt sajnos itt is meg kell erősítenem, hogy extra mértékű nemfőzésbe torkolltam az elmúlt hetekben, vagy éppen rendeltem a kaját...:-( Kedv semmi, ihlet semmi, sok hideg, sok szendvics, sok félkész..... ühümühümühm Mindeközben Picúrka irtóra szenved a fogától, így amikor blogolni tudnék pl. délutáni alvás alatt, vagy éjszaka, átlag nonstop 20-30 percenként felébred, ami elég fárasztó tud lenni így 1 hónap elteltével... Ha pedig mégis kicsit jobban alszik, akkor én is jól bealszom...
Szóval, nem volt igazán mivel jelentkeznem, ezért nem kerültek fel receptek sem...:-( Amit szerettem volna leírni, de már mindenképp a hónap végére csúszik legjobb esetben: zabpelyhes cukkinifőzelék, hamis tiramisú és egy barackos piskóta.
Addig is, megosztanám Veletek a Vegapartman játék beérkezett ötleteit, melyre igaz, hogy a játékon belül csak ketten, azon kívül pedig szintúgy ketten neveztek, mégis nagyon jó kis összeállítást kreáltak mindannyian. Köszönöm ezúton még egyszer mindegyikőjüknek!
A mi családunk egyébként úgy oszlik majd meg a nyaralós étkezés terén, hogy Férj és immáron a 3 évesünk is (...) húsevő, így ők az általam asztalra tettek mellé viszik magukkal a bio és nem bio általuk besorolt felvágottakat, plusz majd éttermezés alkalmával jutnak húshoz...
A Nagy tejallergiája és szigorú tejmentes diétája (tejszármazékok sem!) miatt pedig szolidaritást tart a család többi tagja is, ezért az én vega étkezésem vegán lett, a 10 hónaposunk szintúgy vegán (még?..) jelenleg, a fiúk pedig azt eszik, amit én főzök, tehát vegánt.:-)
DULMINA
Hát, Dulmina önmagában valami extra pazar összeállítást kreált nekünk! Hihetetlen, minden részletre kitérő felsorolása azt hiszem minden lehetséges kérdésére megadja a választ az apartmanos nyaralásra készülőknek! Ha lenne valami jó kis vega főzős magazinom, tutira rögtön megjelentetném ezt a bejegyzését, és biztosan nagy sikert aratna az olvasók körében!:-)
Az első részben néhány általános jótanácsot olvashatunk a nyaralásra hangolódáshoz, mint. pl. azt is, hogyan próbáljuk meg bevonni, vagy akár nem bevonni a család többi tagját a nyaralós főzésbe, illetve hogyan lazíthatunk, ha tudunk/merünk:-) a vegánság keretein.
A második részben következik a szuperszónikus receptbazár, sok-sok nagyon praktikus ötlettel. Receptek a reggelihez, tízóraihoz, ebédhez, vacsorához, de ötleteket találunk még a kirándulós úticsomagokhoz, az oda- és visszaúthoz, vagy akár külön zöldségfajtákhoz való besorolás szerint, és az italokhoz is. Sőt, még azt is megtudjuk, mit csomagoljunk előre!
ILDIKÓ
Ildikó egy 2 gyermekes tapasztalt vegán anyuka, aki egy náluk "bejáratott" menüsort osztott meg velünk hihetetlen humorral fűszerezve.:-) Már többször elolvastam, és nagyon jókat derültem rajta.:-)) Az általa megosztott ötletek, és villámreceptek is remekek szerintem, érdemes elolvasni!
Ildikónak nincs (még?:) blogja, ezért ő e-mailben küldte nekem az ötleteit.
Íme:
"Vasárnap: utazás
Mi hajnalban indulunk, többnyire 2-3 óra tájékán. Emiatt a reggeli korán van, bár amúgy délig csak gyümölcsöt szoktunk enni.
Tehát reggeli: előre elkészített szedvicsek (tormás szotyolakrém (nyers szotyi ledarálva reszelt tormával, sóval, citrommal fokhagymával)
Ebédre megállunk és valaholvá kiülünk a szabadba: előre megsütött szejtán szeletek kenyérrel, sok hagymával zöldségekkel.
Vacsira már ott vagyunk: (Ha mégsem, akkor vagy eltévedtünk, vagy már ebédre ott voltunk, mert repülővel mentünk).
Szóval felteszek rizst, és pirítok hozzá apróra vágott zöldségeket.
Másnap, hétfő már kora reggel a tengerben ejtőzünk, mert úgy dukál. Délig csak gyümölcs. Nem keverjük, tehát egyszerre csak egyféle, ez alól Ágoston fiam kivétel, akit alaposan elkényeztetünk, így ő néha Biorganikos marcipánt eszik reggelire, vagy sörélesztő tablettát, esetleg a kettőt együtt.
Ebédnél már féltékeny a nagyobbik fiam, Timon hogy ő vajon miért nem rúghat ki a hámból egy kis egészségtelen kajával, így ő fagylaltot ebédel, ami után kb két órát rohangálunk, mert vega fagyi nem terem minden sarkon. Mi többiek, akik ekkor még állhatatosan egészségünk megőrzésén dolgozunk, aznap ebédre tésztát eszünk fohagymás bazsalikomos pesztóval.
Vacsorára elkap az anyai szigor és mindenki teljes őrlésű kenyeret eszik vega margarinnal, gabonakolbásszal és salátával.
Kedden délig gyümölcs, Ágoston sült krumplit eszik, mert szerinte a krumli legalább annyira gyümölcs, mint az alma, lévén, hogy az is kerek. És ha már meg is lehet sütni, akkor miért ennénk nyersen, ha egyszer úgy pocsék. Mi többiek, beleértve nagyobbik fiamat, akinek a szája szélén ott virít az árulkodó ketchup-folt, dinnyét reggelizünk.
Ebédre Ágoston legszívesebben Schüssler sót enne kevéske Bach-virág kivonattal, de ez már az apjának is sok, így megembereli magát és mielőtt benyakalja a magunkkal hozott Schüssler só készletet, hajlandó enni a cukkinikrémlevesből (ez a világ legegyszerűbb levese: cukkini aprít, hagymával párol 20 perc alatt puha, botmixer, só, és szerecsendió kell bele, illetve főtt burgonya, amit eleve belevághatunk, hogy együtt párolódjon. Kis magunkkal hozott zabtejszínnel megbolondítjuk, és lehet elmerülni az élvezetekben).
Este elszabadul a pokol és mindenki mást akar enni. Én padlizsánkrémes kenyeret, Timon fiam sült hagymás paradicsomos kenyeret, Viktor párom, zöldséges rizst, Ágoston sörélesztő tablettát málnával. A lakomát némi magunkkal hozott Neurosan zárja, hogy senki ne hányjon éjjel.
Szerdán én személy szerint böjtölök, hogy rendbe jöjjön az emésztésem. A többiek is gyümölcsöznek délig, mert a jó példa ragadós.
Ebédre egy kis erőleves, ami a világ legegyszerűbb dolga, csak kell hogy vigyünk magunkkkal, az otthoni fűszerkészletből. Egy kis zacsiba beledobálunk: babért, borókát, szegfűborsot, sáfrányos szeklicét, borsot, köményt, szerecsendióvirágot, borsikát, majorannát, kurkumát. Ezeket teatojásban a vízbe tesszük, majd hozzádobáljuk a zöldségeket, amihez csak kedvünk van, de mindent egészben, vagy félbe vágva (zeller, karalábé, répa, fehérrépa, kelkáposzta hagyma, fokhagyma, egy paradicsom, egy paprika, és több kisebb krumpli. Olyan lesz, mint a húsleves, csak egészséges. Legalább 1 óra fővés kell neki, de megéri, és azon kívül, hogy várni kell rá, sok meló nincsen vele.
Este étterembe megyünk, mert a tengerparton többnyire lehet találni olyan helyet, ahol tojásmentes tésztából gyártanak spagettit fincsi paradicsomszósszal. Pont eddig tart a böjtöm is, milyen érdekes. Néha még olyan pizzázót is találtunk, ahol nem tejjel és tojással készítették a pizzát, sajtot meg nem kértünk rá. Jól jön néha, ha beszélünk mindenféle nyelveken, mert a pincérek még itthon is nehezen keverednek elő egy valóban vega kajával, nemhogy egy vadidegen országban, ahol nem értjük a nyelvet. Mi nem megyünk be étterembe, ha nem tudunk valamilyen nyelven beszélni a pincérrel, amit láthatólag valóban meg is ért. Vagy keresünk egy indiai éttermet, mert ott sanszos, hogy lesz valami tehénmentes (ezt a hülyeséget! Az ember nem megy be az olasz tengerparton indiai étterembe!)
Csütörtök reggel barack, vagy sárgadinnye, ha már augusztus van, akkor szőlő is.
Ebédre zöldbabfőzelék, sült szejtán karikákkal.
Vacsorára vegazsíros kenyér zöldségekkel, hagymával (vegazsír= otthonról jön velünk: hagyma pirul, jó fél órát, hogy barna és pörcös legyen, majd bele a turmixba, hozzá Marmite krém, (ez egy élesztőkrém), és fűszerek, meg só, kevés hagyma fokhagyma. Isteni! Mindenki szereti. Lehet chilisre is csinálni. Az még finomabb!
Péntek délig gyümölcs, mindenki eldönti, neki melyik.
Ebédre krumplistészta, rettenetes mennyiségben, mert az nagy kedvenc.
Vacsorára zabkása aszalt gyümölcsökkel.
Szombaton utazunk, ezért arra való tekintettel, hogy a leírtakon kívül még egy csomó más kaját is megettünk, csak ezeket nem kellett leírni, mert nem kértétek, de a főtt kukoricától kezdve az otthonról hozott három féle süti és kekszig, ránk ugrott legalább hat kiló, nos emiatt a veszett fejsze nyele életérzés miatt felszerelkezünk mindenki kedvenceivel: Viktor párom műzliszeleteket vesz, Timon fiam a hőségre való tekintettel megdobja a szervezetét egy kevés chilis pickle-lel hozzá való chipsekkel, Ágoston marad a jól bevált sörélesztő tablettánál, én pedig szendvicseket gyártok a maradék krémekből.
Mire hazaérünk elfogy a Neurosan is, és boldogan szórjuk szanaszéjjel piszkos holmiainkat a nagy szobában, mielőtt felfaljuk az áldott jó nagymama háromfogásos meglepi-vacsoráját, amiből persze egy szem sem marad. De ez már egy másik történet.
Jó nyaralást! Ildikó"
Ennyi volt a mese mára, a következő részben következik még a két játékon kívüli benevezett, Edit és Orsi összeállítása!:-)

2009. július 12., vasárnap

Új vegablogok és egy fantasztikus vega receptgyűjtemény

Nagy örömmel tudatom, hogy elindult ismét néhány új lelkes vegablog!:-)

- Hugomum Varsóban él és egy többgenerációs vega családba született (de jóóóó neki, hogy náluk ennyien vegák!!:), és magától értetődik:), hogy a mostanság 1 éves kisfia is vega ételeket kap a tányérjára. A Csemeteledel blogon a receptek mellett a (vega) babák étkezéséről és a táplálás lelki aspektusairól is olvashattok.
- a Mannárium szerzője, Lili és Norti anyukája pedig lakto-ovo vega (tejes-tojásos vega) ételeket kínál guszta tálalásban:-).

- Bogi humoros (nem csak) vega blogjában a nyers ételek kedvelői is találnak jónéhány tippet. Családom és egyéb katasztrófák a blog címe:-)
FANTASZTIKUS VEGA RECEPTGYŰJTEMÉNY FOTÓKKAL (angolul)
Nemrég bukkantam rá a Vegetarian Times oldalára, ahol közel 10.000 vega recept közül válogathatunk!
A receptkeresőben külön rákereshetünk a csak vegán, vagy egyéb vega irányzatot követő találatokra is. A receptek mellett szinte mindig találunk gyönyörű guszta fotókat is, illetve részletes adatokat pl. az elkészítési időről, vagy kalóriatartalomról.
Nem szoktam, itt mégis feliratkoztam több heti hírlevélre is, melyben mindig egy-egy kiválasztott recept olvasható: van pl. tejmentes, gluténmentes, és alacsony kalóriás, vagy valamilyen témakifejtős hírlevél is. Szuper oldal tényleg!
A recepttár eredendően az azonos címmel megjelenő vegetáriánus magazinhoz tartozik. Szívesen tartanám azt is a kezemben...!:-)

2009. július 10., péntek

VEGAPARTMAN határidő HOLNAP!

Holnap van a határideje a VEGAPARTMAN menüjátéknak, melyre nagy érdeklődéssel várom, hátha kapok valakitől kész "pályaművet"!:-)
Nyeremény: "Az én reformkonyhám" szakácskönyv

2009. július 3., péntek

Borsólepény citromos répával és pestós barna rizzsel

Ez egy nagyon jó kis ebéd volt!.-) De lehetne akár könnyű nyáresti vacsora is. Végre valami olyasmi, amit a Nagy is szívesen evett ("persze" a répák félrepöckölésével..)! A pestó karakteres íze igazán jól passzolt a répa citromos öntetéhez. Jó volt, na!:-) És az elkészítése sem nagy ördöngösség, csak a zöldségek megfőzésével kell kicsit előregondolkodni.
Tipp: a borsó (hüvelyes) + rizs (gabona) = teljes értékű fehérje

A recept nyomtatható verziója
Borsólepény
Hozzávalók (4 főre):
300 g burgonya (én a krumpliból szemre többet vettem, legalább a 1,5-szeresét)
1 bio zöldségleveskocka (pl. DM Alnatura)
500 g zöldborsó
3 ek. teljes kiőrlésű liszt
1 csapott ek. őrölt lenmag
2 ek. olaj
600 g répa

A citromos mártáshoz:
1 kis fej v.hagyma
2 dl víz
3 citrom leve és reszelt héja (a citromlé mennyiségével vigyáznék, mert eltérő savanyúságúak a citromok, így inkább folyamatosan adjuk hozzá, és közben kóstolgassunk)
100 ml zabtejszín (vagy szójatejszín)
2 ek. vágott snidling

Pesto:
2 csésze friss bazsalikomlevél
1/3 csésze fenyőmag
3 gerezd fokhagyma
1/2 csésze olívaolaj
3/4 tk. só
bors

A krumplit kis kockákra vágva a leveskockával ízesített vízben megfőzzük. A borsót kevés vízben puhára főzzük. A répát hasábokra vágjuk és kevés sós vízben kb. 15 percig roppanósra főzzük.A krumplit és a borsót összekeverjük, és krumplitörővel összetörjük. Hozzáadjuk a lisztet, a lenmagot, és ha szükséges 2-3 ek. vizet. Jól összedolgozzuk, sózzuk-borsozzuk. Serpenyőben felhevített kevés olajba tesszük a nedves kézzel formázott tenyérnyi lepényeket és mindkét oldalon megpirítjuk.

A mártáshoz a hagymát felaprítjuk, a vízzel, a citromlével és héjjal kb. 5 percig forraljuk. Sózzuk, borsozzuk, a tejszínnel egy pillanatra összeforraljuk. (Nekem így elég híg lett a mártás, ezért legközelebb valszeg 1 ek. kukoricakeményítőt is adnék hozzá előtte kis hideg vízben elkeverve). A mártást leszűrjük, majd belekeverjük a snidlinget.

A pestóhoz a megmosott bazsalikomleveleket összeturmixoljuk a fenyőmaggal, olajjal, és összepréselt fokhagymával, sózzuk. A megfőtt barnarizs tetejére halmozzuk.

Alapötlet:
Kiskegyed Konyhája 2009./július
Supreme Master TV


2009. július 1., szerda

VEGAPARTMAN - MENÜVERSENY!!!

A VEGAPARTMAN valójában egy menükitalálós verseny, azaz mit egyen a vegán család, mikor apartmanban nyaral?:-) Merthogy a vegán család többnyire önellátósan, apartmanban nyaral... És teszi ezt nem csak feltétlenül anyagi okokból, hanem leginkább azért is, mert szállodai körülmények között elég nehéz kivitelezni az igazán vegán étkezést. És bizony nem csak itthon, hanem külföldön is!
Ezen túl pedig a vegán család feltehetőleg alaposabban "kénytelen" megtervezni már jóelőre a nyaralás alatti étkezéseit is, mert igaz, hogy a piacok mindenhol tobzódnak ilyenkor a friss zöldségben-gyümölcsben, de egyáltalán nem biztos, hogy mondjuk egy kis horvát halászfaluban bioboltot is találunk, ahol vehetünk szejtánt, vagy növényi tejeket.:-)
A 'VEGAPARTMAN menütár' ötlete onnan ered, hogy jónéhány évvel ezelőtt a Kiskegyed Konyhájának egyik nyári számában jelent meg egy összeállítás, mely magában foglalt egy 8 napos menütervet receptekkel, egy 1 hetes apartmanos nyaralásra tervezve. Az első és utolsó napot az utazásra szánva - emlékszem, az elutazásnál pl. több elvihető ételt terveztek, így szerepelt az előre lefőzött gyümölcsleves befőttes üvegekbe zárva:-) - reggelik, ebédek, vacsorák tippjeivel.
Ez alkalommal pedig én kérném meg azokat, akik kedvet éreznek hozzá, hogy állítsanak össze egy 1 hetes menütervet a nyaraló vegán család számára, akár saját tapasztalataikat is megosztva:
A fő szempontok a menü megtervezésekor:
- cél, hogy kivételesen minél kevesebb időt töltsünk a konyhában, azért hogy minél többet lehessünk a nyaralás alatt a családtagokkal, gyerekekkel!
- egy vízparti nyaralást alapul véve, kalkuláljuk bele, hogy délelőtt + délután többnyire a parton vagyunk, így az ebédnek pl. gyorsan el kell készülnie;
- betervezhetünk akár itthon előre elkészíthető részleteket is, figyelembe véve a nyár adottságait!
- az utazós napokon, útközben is muszáj enni valamit:-);
- egy nap pedig kísérletet tehetünk helyi étteremben is:-),
- minden nap szerepeljen REGGELI, EBÉD és VACSORA!
Akinek kedve van, leírhatja kiegészítő tippjeit is a megvalósításhoz, mint. pl. ötletek az időbeosztáshoz, előkészületekhez, megvalósításhoz!
A menük nem tartalmazhatnak: húst, tejterméket és tojást!
Részvételi feltételek:
- nem muszáj saját bloggal rendelkezni, bárki részt vehet a játékban!,
-akinek viszont saját blogja van, nyugodtan válogathat, linkelhet az eddig már megjelent receptjei közül is;
- recepteket nem szükséges mellékelni természetesen minden ételhez, de legalább 1-3 ételhez kérnénk receptet is (fotókat is szívesen látunk:-);
A NYEREMÉNY!
3 éves nagyfiam húzza majd ki kiskezével a szerencsést, aki megnyerhet egy nagyon jó kis szakácskönyvet:-)



Ebben a könyben betűrendben szerepel közel 30 zöldségféle, mindegyik külön fejezetben, sok-sok hozzájuk kapcsolódó recepttel. Így amikor pl. valaki nem tudja mit kezdjen a tengernyi cukkinival, csak felüti a cukkini fejezetet és sok reform-recept tippet talál hozzá. Nagyon praktikus!:-)A könyv kb. 70 %-ban vegán recepteket tartalmaz, az azon túliak pedig könnyen veganizálhatóak.

BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2009. július 11./ szombat
Eredményhirdetés: július 13./hétfő
Beküldési cím: siccike kukac freemail pont hu

Remélem, minél többen kedvet kaptok a játékhoz, ami után a sok nyaraló vegán család lelkesen mazsolázhat majd a beérkezett ötletek között!
Jó tervezgetést!:-)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...