2013. szeptember 12., csütörtök

Mennyiben lesz más a harmadik Vegán Kihívás?;)


Hát, pl. egy kicsit lazulunk az előző Kihíváshoz képest...:)
Na jó, azért nem nagyon!:)
Tavasszal sok olyan résztvevő is csatlakozott a programhoz, akik igen intenzíven sportoltak a hétköznapjaik során (nem kicsit, hanem nagyon sokat!). És hát az ő visszajelzéseik alapján is kiderült, hogy a német, Attila Hildmann-féle Vegán Kihívás alapszabálya, miszerint ne fogyasszunk 16h után gabonaféléket, nagyon jelentősen lecsökkentette a szénhidrátbevitelt... És nagyobb fáradékonyságot, álmosságot, levertséget hozott magával a nagyon intenzív fizikai igénybevételek után.
Én is személy szerint azt tapasztaltam magamon, hogy rendkívül aluszékony voltam az átlaghoz képest, a legtöbbször már este 9h körül kidőltem. A 30 napos Kihívás után viszont, miután visszatértem a magasabb napi energiabevitelhez, ez az állandó álmosság szinte teljesen elmúlt.
Ja, azért az fontos infó, hogy vérvizsgálatra is elmentem a Kihívás után kíváncsiságból, és tökéletes volt a vérképem, a vas értékeim is a normál tartomány pont közepén!:)

Tehát, most 2 lehetőség közül választhatsz:
1. a mostani étrendet úgy fogom összeállítani, hogy napi 2-3x mindenképpen tudj fogyasztani szénhidrátot, viszont így fogyás céljánál lehet, hogy több cardio mozgást be kell iktatnod. Ez egy visszafogottabb tempó...
1. ha nagyon szeretnél fogyni, akkor maradhatsz a tavaszi, Hildmann-féle Vegán Kihívás  elveinél, és megismételheted a tavaszi program étrendjét. Ebben az esetben viszont nem árt számolnod azzal, hogy főleg vegyes étkezésről való áttérés esetén nehezebb lehet az átállás.

A másik változás, hogy ugyancsak a Hildmann-féle programnál napi 1,5 liter zöld tea + 2 Matcha zöldtea porból készült shake volt (mindkettő az energetizáló, antioxidáns és éhségűző:) hatása miatt). A zöldteát nem igazán bírta a gyomrom az első Kihívás során, elég gyorsan fel is adtam. Nagyon hasonló visszajelzéseket olvastam a már 15.000 fős német Vegán Kihívás Facebook csoportjában is az elmúlt hónapokban. Ezért a zöld teát már nem írom bele én sem a mostani tervbe.

És a mozgás: nem titkolt tervem, hogy CANTIENICA®-oktatóként rendszeresen szeretnék megosztani Veletek a testtartáshoz kapcsolódó infókat, gyakorlatokat is!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...